Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Fotótár /

Tematikus bemutatók

Erdélyi fakeresztek, feszületek

Erdélyi fakeresztek, feszületek

A fakeresztek arca, mint az embereké, és ők is születnek, majd eszi az idő, az enyészet.

Földes Károly szolgálata

Földes Károly szolgálata

Mindig fontos feladatnak tekintettük felidézni Földes Károly alakját és ápolni mezőségi szolgálatának emlékét.

Herman János - „a Mezőség apostola”

Herman János - „a Mezőség apostola”

Évtizedeken át az ő neve volt a Mezőség jelképe. Ő volt az utolsó igazi szórványapostol.

László Gyula régész emlékezete

László Gyula régész emlékezete

2010-ben Kőhalomban emlékeztünk meg László Gyula régész születésének 100. évfordulójáról.

Romos erdélyi és partiumi templomok

Romos erdélyi és partiumi templomok

Évek óta próbáljuk elkészíteni a veszélyeztetett templomaink jegyzékét. Ebben az albumban szereplő képeink csupán munkaanyagok egy véget nem érő adatgyűjtésben.

Sütő András szülőföldjén

Sütő András szülőföldjén

Évek óta visszajárunk Pusztakamarásra. Amíg közöttünk volt, Sütő Andrással, aztán már csak emlékezni, Mezőséget félteni és cselekedni.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Csoportkép munka végeztével

Hálaadás a megtisztított templombelsőben

Múlt és jövő, a templomtakarítás legfiatalabb résztvevői

Csoportkép teológusokkal templomtakarítás előtt

Csoportkép munka végeztével

Hálaadás a megtisztított templombelsőben

Teológiai hallgatók

Uzsonnázás, Sipos-Vizaknai Balázs istvánházi lelkész és ifisei

A sok portól megszomjaztunk

A magyarherepei református templom, templomtakarítás után

Templomtakarítás Magyarherepén

A Diaszpóra Alapítvány 2009. október 10.-én templomtakarítást szervezett a Maros megyei, Ádámos községhez tartozó Magyarherepén. Részt vettek:...

Friss anyagok

Hajnalig állt a bál Abrudbányán

Az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület második alkalommal szervezett farsangi bált. A tél végén, a hóval borított festői...

feltöltve 10 órája

Szórványmisszió 2009

2009. július 3-12 között, a Szeben megyei Bürkösön és környékén, teológus és vallástanárképzős hallgatókkal végeztünk missziói szo...

feltöltve 1 napja

Vetési Albert Napok

2010. június 18-19 között emlékülésre és tudományos konferenciára került sor Szatmárnémetiben, Vetésen és Csengeren, a Szatmár megyei EMKE,...

feltöltve 1 napja

Templomtakarítás Pókafalván

2010. április 10.-én a Maros megyei Póka gyülekezeti tagjai templomtakarítási munkálatot tartottak a Szeben megyei elnéptelenedett Pókafalva ...

feltöltve 1 napja

Sipos-Vizaknai Balázs lelkészi beiktatása

2010. február 28-án Istvánházán jártunk, Sipos-Vizaknai Balázs, a Diaszpóra Alapítvány volt szórványügyi titkárának lelkészi beiktatá...

feltöltve 1 napja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Amerikai Magyar Koalíció

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro