Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Gyászhírek, Nekrológok /

Képes búcsúféle Kötő Józseftől

2015. január 24-én elbúcsúztunk Kötő Józseftől is a kolozsvári Magyar Színház előcsarnokában. Ezernyi egyéb mellett, kevesen tettek annyit a szórványokért tájainkon, mint ő. Ott volt mindig, ahol a feladatok és tennivalók várták, jött, ha jöhetett megbeszélni, békíteni, jó tanácsot adni.

Sok el nem végzett feladat maradt nyomában, amit nekünk kell elvégeznünk. Most már nélküle. Egy fél éve küldtem át neki a parókiális felekezeti szórványoktatás, az egyházi népiskolák megszervezésére készített tervezetemet. Már nem fogjuk ezt sem ketten átbeszélgetni, hogy az ő gondosságával, minden részletet látó, figyelő bölcsességével gazdagodjunk.

Eltávozásával, iszonyatosan sok feladat szakadt ránk ebben a vitatkozó, kicsinyes, sokat beszélő és gyakran keveset tevő kisebbségi világunkban!

Vetési László

  • Együtt a vinci, marosújvári és székelykocsárdi pedagógusokkal 2003-ban Felvincen, a református templom kertjében
  • „Mi lesz veled magyar oktatás?!” - ez volt a kérdés, és már akkor látszott, hogy a három magyar felső tagozatból távlatilag csak egy maradhat meg. „Ahol a legtöbb a gyermek, ahol legtöbbet vállalnak a pedagógusok, az önfeláldozó szülők, az egyházak, csak ott lehet jövőt teremteni” - mondta. Szava beteljesedett.
  • A helyi pedagógusokkal az iskola tanári szobájában ültünk le tanácskozni arról, hogy: „Mi lesz veled Györgyfalva?” Intése világos volt: iskolabuszokkal, bentlakással, délutáni gyermekprogrammal ide kellene irányítani Ajton, Túr, Komjátszeg magyar gyermekeit.
  • Azóta Györgyfalva lelkes-mindenes igazgatója, Kiss Sándor történelemtanár sincs közöttünk.
  • Kolozsvári Állami Magyar Színház, EMKE gála - itt vehettem át kezéből az EMKE tiszteletbeli tagja rangos kitüntetést.
  • Kolozsvári Állami Magyar Színház, EMKE gála

Teljes képernyős (vetítési) mód

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 5 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 5 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 5 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 7 hónapja

Darlac

feltöltve 7 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro