Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Gyászhírek, Nekrológok /

Köszönet Kispetrinek

Május közepén a kalotaszegi Kispetri temetője befogadta első hétvégi lakóját, Daróczi tanár urat. Ide tért örökre is haza, ahol hajdan csak hétvégi nyugalomra választotta magának és családjának ezt a falut. Ide, ahol a csendet és békét, emberi közösség melegét kereste. Itt volt boldog életében, és itt akart örökre is megpihenni.

Hogy a hajdan népes, mára kétszázra fogyó Kispetri, hogyan lett hétvégi falu, azt ma már kevesen tudják. Valamikor valaki elindult nyugalmat keresni, házat vett itt, majd jöttek a többiek, meglelni az ősi otthon élményt, a várostól távoli csendet. Mintha az őshaza régi elvesztése óta egy falut hordoznánk szívünkben, amíg élünk. Egy kis házikót, portát, egy új honfoglalás utáni vágy emlékét. Mintha odamérnénk őseink ázsiai jurtáihoz minden tanyát, hogy valahol otthon legyünk benne. Nagyvárosok panelskatulyáinak lakói hétvégi otthonokat keresnek, házakat vesznek, és oda járnak pihenni. Mert van a lakás és van az otthon. A „tanár úr", „a mérnök úr", a „doktor úr", „a szerkesztő, az író úr" városról érkezik, rendbe rak egy omladozó házikót, tesz-vesz a kertben, pihen, közösségre vágyik. Beépül a falu életébe, barátságokat alakít, kapcsolatokat teremt, egyházfenntartó lesz, vasárnaponként el- eljár a templomba is. Hány pusztuló erdélyi falut menthettünk volna meg, ha Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról vagy Székelyudvarhelyről örökbe fogadjuk őket, ha odafigyelünk a kiöregedő falvakra és az elmagányosodó emberekre. Kolozsvár környékéről Kide, Kispetri, Kalotaszentkirály, Magyargyerőmonostor gyenge kis jegyzék arról, ami lehetne, és amit egymásért és falvainkért százak tehettek volna.

Tanár úr is házat vett Kispetriben, a legszebbet és a legrégebbit. Mert közöttük falusivá is lett, mert a falu igazi barátjává vált és nem csak éjjeli vagy alkalmi lakóvá. Elfogyó, kiöregedő falvainknak nagyon kell a városi barát: az odafigyelő, falusfelet, beteget szállító, a falut és várost összekötő szeretet. A figyelmes, a szóba álló és ráérősen beszélgető, friss híreket hozó, tanácsot és tiszteletet adó városi ember. Szántott, vetett, kapált és kaszált, barátkozott és otthon volt a kevesek között. Ha nagybeteget kellett éjjel beszállítani, vagy elakadt valaki az úton, azonnal indult. Autója Kolozsvár és Kispetri között soha nem járt üresen, mindig hozott és vitt valakit az úttalan utakon. Zsebéből soha nem hiányzott a jegyzék: kinek mit kell a városból hozni, elintézni.

De Daróczi tanár úr nem csak a hétvégi, de az örök pihenés helyéül is választotta magának ezt a falut. Nem csak nyugalomra, de örök megnyugvásra is. Régen elhagyott szülőfaluba végső pihenésre ma már sokan hazavágynak, de „hétvégi faluba" még aligha.

Kispetri pedig tisztességgel eltemette elsô városi vendégét, ide honosodott lakóját, a „tanár urat", aki hétvégiből örökre itt maradó lett. A családi háztól a templomig és a temetőig úgy kísérte el, ahogyan itt illik, miként ez évszázadok óta kijár annak, aki itt él: méltóságos gyásszal, szeretetteljes összefogással. Mert Kispetri hálás volt azért, hogy a „tanár úr" belőle nemcsak csendet, a falusi romantikát, a kalotaszegi dombságot, a sorsában való osztozást, hanem a végső nyugalmat is igényelte. Mert ez a legszebb megtisztelés egy falunak. Számára is oda mérték ki a pihenés helyét maguk közé az új temetőbe, a legszebb domboldal csendjébe. Mögötte az almási várral, szemközt a sztánai, nagypetri, zsoboki láthatárral, körülötte az övéivel. Szinte saját kertje végében nyugszik a falu barátja, fejfát is faragtak neki, melyen neve után ott áll az is, hogy a „tanár úr". Becsülettel meggyászolták, elbúcsúztatták, utána asztalt terítettek a távolról érkezőknek és elmenőknek.

A gyászolók, a vendégek hazamentek, de a falu népe és a tanár úr maradt immáron örökre. A feltámadásig, hűségesen és véglegesen az övék a hegyoldalban. Arca melegét és ragaszkodását választott népe befogadta, de az emberek szíve után most már a választott föld, a temető is örök otthona.

Vetési László


Megjelent a Romániai Magyar Szó 2000. június 2-ai számában. A lapszám teljes tartalma itt elérhető.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Hermán János lelkészre emlékeztünk Nagysármáson

Hermán János nagysármási református lelkészre, a "Mezőség Apostolára" emlékeztünk Nagysármáson 2019. szeptember 29-én születésének 100....

Friss anyagok

Legyünk büszkék arra, akik vagyunk - szórványnapi ünnepség

Egész nap gyerekhangok töltötték be szombaton a Vallásszabadság Házát, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és annak...

feltöltve 3 napja

Hetedik alkalommal szerveztek magyar napokat Tűrben

A Fehér megyei, Balázsfalva tőszomszédságában található faluban a románság tűri, a magyarság meg töri őseink nyelvét. A mélyszórvány-sorsra...

feltöltve 1 hónapja

Jézus egy kézfogásnyira van - újra együtt a szórványlelkészek

Parajdon gyűltek össze idén a szórványban szolgáló lelkipásztorok a hagyományos, évente megrendezett szórványlelkész-találkozóra, hogy ...

feltöltve 2 hónapja

Hermán János lelkészre emlékeztünk Nagysármáson

Hermán János nagysármási református lelkészre, a "Mezőség Apostolára" emlékeztünk Nagysármáson 2019. szeptember 29-én születésének 100....

feltöltve 2 hónapja

Nagysármás prófétai lelkületű igehirdetőjére emlékeztek

Megkísérelni a lehetetlent Az őszi fényben fürdő „csillagtornyos” nagysármási református templom 350 ülőhelye sem volt elegendő, hogy...

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro