Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Hírek, beszámolók /

25. alkalommal adták át a Czelder Márton- és Földes Károly-díjat

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány 25 éve osztja ki a szórványközösségekben kiemelkedő tevékenységet végző lelkészeknek a Czelder Márton-díjat és a világi személyeknek járó Földes Károly-díjat a szórványban munkálkodó gondnokoknak, presbitereknek, tanítóknak. E díjakat idén az erdélyi szórvány jelképpé lett emlékhelyén, a marosszentimrei református templomban adták át november 4-én.

Az idei, jubileumi alkalommal a Czelder Márton-díjat dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkész, a nagyenyedi egyházmegye esperese kapta, a Földes Károly-díjat pedig Farkas Béla vízügyi mérnök, râmnicu vâlceai református gondnok vehette át. Az ünnepségen, melyen részt vett az egyetlen marosszentimrei református magyar asszony is, közelről és távolról érkező vendégek népes közössége töltötte meg a régóta üresen álló templomot. Az istentiszteleten, melyen jelen voltak korábbi díjazottak is, a Czelder-díjjal jutalmazott dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkipásztor hirdette az igét.

Az igehirdetés után Vetési László és Jenei Tamás ünnepi beszéd kíséretében mutatták be, majd nyújtották át a szórványdíjakat. Ezután a díjazottak méltatására került sor. Gudor Kund Botond szerteágazó egyházi és kutatói tevékenységéről Demeter László, a Baróti Múzeum igazgatója tartott laudációt, Farkas Béla mérnök gondnoki munkásságáról pedig lelkipásztora, Szántó Sándor mondott elismerő beszédet. Az ünnepség rendjén a gyergyószentmiklósi református egyházközség nevében Dézsi Zoltán presbiter, egyházkerületi főgondnok emléklapot adott át Vetési Lászlónak és Jenei Tamásnak azért a több évtizedes munkáért, amelyet a szórványban élőkért és az ott szolgáló lelkipásztorokért végeztek és végeznek ma is. A díjkiosztót követő ünnepi műsorban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai énekeltek, majd elszavalták Jékely Zoltán, Ferenczes István és Kányádi Sándor Marosszentimréről szóló verseit. A templomi ünnepséget követően szeretetvendégségre került sor a gyulafehérvári református egyházközség gyülekezeti házában.

A közzétett fényképek nagy részéért külön köszönet illeti Gábor Ferenc marosdécsei lelkipásztort.

Kapcsolódó anyagok:

Sófalvi Krisztina: Huszonötödször adták át a Czelder Márton- és a Földes Károly-díjat. Szabadság. 2017. november 9.

Demeter László: Gudor Kund Botond méltatása. Művelődés. Melléklet - 2017 erdélyi díjazottai. 30-31.

Szántó Sándor János: Farkas Béla méltatása. Művelődés. Melléklet - 2017 erdélyi díjazottai. 32.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=ojmBdcVsXgs

 

 

 

 

Teljes képernyős (vetítési) mód

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Hermán János lelkészre emlékeztünk Nagysármáson

Hermán János nagysármási református lelkészre, a "Mezőség Apostolára" emlékeztünk Nagysármáson 2019. szeptember 29-én születésének 100....

Friss anyagok

Hetedik alkalommal szerveztek magyar napokat Tűrben

A Fehér megyei, Balázsfalva tőszomszédságában található faluban a románság tűri, a magyarság meg töri őseink nyelvét. A mélyszórvány-sorsra...

feltöltve 1 hónapja

Jézus egy kézfogásnyira van - újra együtt a szórványlelkészek

Parajdon gyűltek össze idén a szórványban szolgáló lelkipásztorok a hagyományos, évente megrendezett szórványlelkész-találkozóra, hogy ...

feltöltve 1 hónapja

Hermán János lelkészre emlékeztünk Nagysármáson

Hermán János nagysármási református lelkészre, a "Mezőség Apostolára" emlékeztünk Nagysármáson 2019. szeptember 29-én születésének 100....

feltöltve 2 hónapja

Nagysármás prófétai lelkületű igehirdetőjére emlékeztek

Megkísérelni a lehetetlent Az őszi fényben fürdő „csillagtornyos” nagysármási református templom 350 ülőhelye sem volt elegendő, hogy...

feltöltve 2 hónapja

Igazi segítség a szórványban a délutáni magyar oktatás

Közel 1850 gyerekkel foglalkozik szakképzett pedagógus a tanórák után. A szórványbeli iskoláknak és a szülőknek egyaránt nagy segítség ...

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro