Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Hírek, beszámolók /

Ismét ünnepeltek az abrudbányai magyarok

Június 25-én az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület és a helyi református gyülekezet második alkalommal rendezte meg az Abrudbányai Magyar Közösség Napját. Az elmúlt évben induló kezdeményezés az idén is gazdag és színes programokat kínált, és a mócvidék etnikai sajátosságait figyelembe véve teljesen kétnyelvű volt. A főtéri református templomban Gábor Ferenc lelkész rövid áhítatát a Fehér megyei prefektus, a helyi polgármester köszöntője, majd a kovásznai Pastorala kórus műsora és Siklódi Szabó László orgonajátéka követte. Ezek után a Főtéren felállított pódiumon elkezdődött a tánccsoportok műsora.

A gyalui Tulipános, a magyarlapádi „Gyöngyvirágok” és „Ifjú Pirospántlikások”, a bölöni "Kékvirág", a segesvári "Kikerics" magyar tánccsoportjai mellett, ebben az évben is ott volt a vidék román együtteseinekAbrudbánya főtere a református templommal egész sora Bucsonyból, Ciuruleasaról, Szolcsváról, Szohodolról, Topánfalváról. Érdekes színfoltjai voltak a találkozónak a szászpéterfalvi német és a magyarországi méhkeréki román csoportok. Volt itt sokféle vásárfia, kürtőskalács, magyar és román feliratú ünnepi poló, sokféle ital, és persze, a minden vendégnek járó bálmos, bográcsgulyás. A régi abrudbányai öreg magyarok a sátor alatt szinte ugyanott ülnek, ahol a tavaly. Mintha egy év alatt innen el sem mozdultak volna.

− Örvendek, hogy ezt a napot is megértem − mondta meghatódva Vizsnyai Ferenc, a 90 éves szűcsmester, a legidősebb abrudbányai magyar. − Az elmúlt 60 évben nem gondoltam, hogy visszajönnek azok az idők, amikor Abrudbánya főterén magyar zene fogadja az érkezőket. Micsoda élet volt itt az én gyermekkoromban! Én még magyar iskolában jártam. Ötven évig voltam a magyar iparos dalkör tagja. A tanító vezényelte, és minden jelentős ünnepen felléptünk. Fiatal koromban benne voltam a magyar színjátszó csoportban is, mert itt, kérem, az is volt. A kovásznai Pastorala kórusHuszonhat darabban játszottam. Képzelheti, hogy milyen színvonalú volt, ha megbirkóztunk mi a Mágnás Miskával, a Csárdás királynővel, a Liliomfival. Annyi magyar éneket tudok, hogy egy hétig énekelhetnék. Tudja mi a legszomorúbb nekünk itt? Hogy magunkba kell tartsuk azt a sok-sok emléket, élményt. Nincs akivel megosztani.

Gábor Mihály csatornás cigány nem őslakos, de már nem is mai jövevény. Több mint harminc éve nyárádmentiként itt is, otthon is él, és megélni próbál. Családjával idén is az abrubányai főtéren ünnepel. Hatalmas gáborkalapja eltakarja arcát, alig lehet mosolyát fényképezni a széles karima árnyékában. Mert alatta messzire világít bájos, mély melegséget árasztó mosolya. Úgy átél minden magyar daltGábor Mihály, a nyárádmenti abrudbányai, táncot, ahogy senki az itt élők között. Annyira élvezi a műsort, hogy kezét magasba tartva, nagy lendülettel tapsol.− Harminc éve itt is élek már, és odahaza is. De én színtiszta somosdi református magyar cigán vagyok, kérem szépen. Én nem olyan kavarodás vagyok, mint itt ezek. Ezek nagy része már nem is igazi magyar. Itt meg lehet élni a csatornából. Én itt is és odahaza is megbecsült cigán vagyok. Dolgoztam én papnak, miniszternek, megyei elnöknek, főügyésznek is. A csatornákon kívül készítettem én pálinkafőző rézüstöt és minden apróságot. Amikor hazamegyek, soha nem hiányzom a templomból. A karban van a helyem. Mindig megtisztel és kiemel ingemet a tiszteletes úr. − Na, Mihály, vártunk haza, Somosdra. Mi történt azóta, amióta nem voltál idehaza?

− Gyere, öreg barát, igyunk egy pohár bort − szól oda Frici bácsi a nála tíz évvel fiatalabb Sántha Ignác, azaz Öcsi bácsinak. − Nézze meg ezt az embert! Ilyen órásmester nem volt az egész Mócvidéken. − De szűcs sem olyan, amilyen Frici volt! − vágott vissza a dicsérettel Öcsi. Így vagdalják egymáshoz az elismerő szavakat. Figyelem a beszédüket, hangsúlyukaA gyalui tánccsoportt, a nyelv dallamát. Dél-Erdélyben alig akad ilyen romlatlanul szép, gondos hangsúllyal beszélő magyar sziget. Már csak a régi városlakó iparosok között. Mívesen ejtik a szót, lágyítják a nyelv dallamát. Ahogyan régi mesteremberekhez és a szakma becsületéhez méltó. A szavakat is úgy kell ejteni: vigyázva, ahogyan a ködmön szélén a varrás egyenes vonalát ölteni kell.

Közben pedig hangosan üvölt a zene, dübörög a színpad. Románul, magyarul, sőt, németül is. Ahogyan Erdélyben illik. − Itt nincs, nem lenne semmi baj, ha kintről nem csinálnák − mondja elgondolkodva Frici bácsi. És aki egy keveset is olvasott az elmúlt majd kétszáz év történelméből, tudja, mi van e sóhaj mögött. A bányavidék, az arany négyszög ördögszemű csillogásának egymás ellen uszító bűne.

Közben szól a zene, ropják a táncot, románul, magyarul. Körülöttünk ott szaladgál, szervez, intéz Gábor Ferenc lelkész, Kopenetz Loránd gyógyszerész, gondnok, Gábor Krisztina tiszteletes asszony, és programtól programig vezetik az ünnepet. Érzik jól, hogy ezek a maradék magyarok kiéheztek a közösségre, de a többség megbecsülésére is. És a románság is arra, hogy velünk együtt legyen. Magyarjaink is érezhetik, hogy ők is valakik. Megtiszteli őket Fehér megye prefektusa, Abrudbánya polgármestere és a környék népe.

A kovásznai Pastorala vegyeskar tagjai először járnak ezen a vidéken. Vezetőjük, Fülöp Csaba családi orvos aradi egyetemista korában szobatársa volt Kopenetz Lorándnak, innen ered a barátság. Tanulságos volt ez az akkori szobaközösség. Egyikük a székely-mSántha Ignác órásmester, Pálfi Árpád unitárius lelkész és Vizsnyai Ferenc szűcsmesteragyar nyelvvel, másikuk a sokat szenvedett nyugati szigethegység magyarságával ismerkedett. Most itt a visszalátogatás ideje, és ez egyben szolgálat is. A kórus a Kovászna és Fehér megye közötti testvérkapcsolat, a Kovászna Megyei Tanács „Összetartozunk” szórványprogram keretében elkülönített pénzalapból jutott támogatáshoz, hogy ide utazhassanak.

− Tudja mit bánok a legjobban? − sóhajt fel búcsúzóul Vizsnyai Frici bácsi. − Hogy életem, mesterségem fortélya, városom története mind bennem marad. És az a sok szép magyar ének is belémszorul. Nem fogom soha kiénekelni. El kell vigyem a sírba.

V. L. 2011. június 28.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 6 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 6 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 6 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 9 hónapja

Darlac

feltöltve 9 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro