Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Igehirdetések, előadások, elhangzott beszédek /

Amiként azelőtt cselekszik vala…

Elhangzott a budapesti Erdélyi Nap alkalmával a Kálvin téren, 2004. április 26-án

Dániel pedig, amint megtudta, hogy megíratott az írás,
beméne az ő házába,
és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem fele.
És háromszor napjában térdre esék,
könyörge és dicséretet tőn az ő Isten előtt,
amiként azelőtt cselekedett vala.

                                              (Dániel 6,10)

1. Jojáhim, Juda királya uralkodásának harmadik évében Nabukodonozor, babiloni király megszállta Jeruzsálemet. Elvitte a templom szent edényeit, és az ő kincsesházába vitte. Fiakat is választ magának Izrael előkelő származású fiai közül, szépeket, eszeseket, hogy ezek alkalmasok legyen arra, hogy palotájának szolgái legyenek. Nabukodonozor pontos terv szerint készíti fel a fiatalokat a vezetés és uralkodás nemes feladatára. Az új országban

Új nevet ad nekik. Sajátos étrend szerint kívánja testileg is felkészíteni, tudományát is átadja, az új nyelvre is megtanítja. A király tette mögött nem a fáraó naivitását kell keresnünk, hanem a modern asszimiláció elmélet legmodernebb változatát. Először le kell igázni egy országot, fel kell számolni politikai önállóságát. Utána ki kell emelni és el kell vinni otthonról legjobb fiait, át kell nevelni új, babiloni tudományra, el kell venni régi nevüket, és babiloni nevet kell adni nekik, új ország új ételét és italát kell neki adni, és megmutatni nekik hatalmat. Bármely 20. századi diktátornak dicsőségére válna ez a leleményesség. Egy országot nem idegenekkel, hanem a saját fiaival kell eltiporni.

A babiloni királlyal azonban van egy nagy baj: hitetlen ember. Elfelejti, hogy Dániel honnan jött, és ott van mellette az ő „otthoni” Istene az idegen földön. Ő ad erőt neki és barátainak arra, hogy ne kelljen megfertőzni magát idegen ételekkel. Az Úr kezében tartja Dánielt, ő választotta ki, nem Babilónia, ő óvja magának, ő neveli, az övé.

De idegen országban lehet-e tisztán maradni? Akinek palotájában laksz, magasságát kapod, ételét eszed és italát iszod, akinek nyelvét beszéled, azzá, olyanná leszel. Mi maradhat meg tisztán az enyém, az Istené? Bizonyára nem sok. Ott bent félretehető valami Istennek? Van, lehet szentély, amit nem fertőz meg az idegen hatalom? Bizonyára van, de csak az, akinek élete teljesen Istennek átadott élet.

2. Dániel pedig emelkedik, egyre magasabbra a hatalom létráján. Álmot fejt, jövőt lát, igazat mond és csakis igazat a királynak. Nem könnyű megmondani az igazat, hogy megméretett, és könnyűnek találtatott, és elvész az ő birodalma. Meg lehet mondani egy királynak, hogy vége? Emelkedik, egyre magasabbra. Öltözteti Dánielt bíborba, aranyláncot vetnek nyakába, kikiáltják harmadik legnagyobbnak az országban. Különös, hogy az igazmondás ellenére is. Mi, hitben élők azonban tudjuk, nem ennek ellenére, hanem épp ezért. Az a legnagyobb, aki az Istené.

Isten nem kegyelmez annak, aki felett ítéletet mond: meg kell halnia Belsazárnak, a káldeusok királyának, és a méd Dárius foglalja el az országot. Királyok jönnek mennek. Hatalmak és birodalmak emelkednek és omolnak, csatolódnak, leigáztatnak egyiktől, majd a másiktól. Valami nagy nyugalom árad mégis az Igéből, mert történtünk egyetlen biztos pontja az, akinek hite változatlan, hűségét nem cserélgeti. A szülőföld, a választott nép Istene vezeti, óvja.

3. A következő, Igénk bevezető fejezetében azt olvassuk, hogy Dárius rendelt százhúsz tiszttartót a birodalom fölé, és föléjük három igazgatót. És Dániel felülhaladja a tiszttartókat és igazgatókat, „mivel hogy rendkívüli lélek volt benne”

Emelkedik Dániel az új birodalomban is, egyre magasabbra. Nem veszélyes ez? Meddig mondhatom, hogy még én vagyok, és mikor cselekszem önmagam, lelkiismeretem, hitem, népem ellen? Onnan, fenn a magasból, látszik még, hogy honnan jöttünk? A gyökereket még megvilágítja a fenti fény? A falu, a sár, az eltiport ország, melyből vétettünk? A ki fehér falu templom, az ősi nagy katedrálisok Kalotaszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, a Partiumban? Megkívánja bizony az ember az idegen föld ételét, italát. Az új földdel új otthonunk is lesz, és azt hihetjük, hogy szülőföld is születik. Pedig az csak egyszer születik, és örök, változhatatlan. A másik nyelv is szép lesz, megtanuljuk, és a régit felejtjük. Táncolni is lehet idegen kultúra zenéjére, dallamára. Fiaink, lányaink idegenek karjaiba, ölébe szaladnak. Reményik is a 30-as évek Erdélyében szép versben siratta el az idegenhez hajolókat:

Elpártolt liliomszál

Liliomszál, liliomszál
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat? (…)
Apád-anyád megsiratott,
Sírván mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok –
Beolvad a te világod.

Liliomszál, liliomszál
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet. (…)
Mi szomorún körülállunk,
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned

„Csak szórakozunk” - mondja a mással kacérkodó fiatal. – „-Ó, anyu, ti olyan maradiak vagytok.” Aztán lesz, ami lesz. „Hónapokon át gyötrődtem, imádkoztam, zörgettem Istennél – vallotta nemrég egy mezőségi nagymama. – Istenem, térítsd jobb belátásra unokámat. Aztán levelet írtam az unokámnak. Fiam, tégy úgy, ahol jónak látod, de ne feledd, mámid azért imádkozik Istenhez, hogy te jobb, te a mi utunkra térj. Fiam, ne feledd: Krisztusban szeretnünk kell egymást, de Isten azt is kéri tőled, hogy megőrizd azt, amit reád bízott. A szerelem az oltárig tart – onnan kezdődik a faj. Tiszteletes úr, meghallgatta az Úr az imádságomat.

Szabó István Oscar-díjas filmjének hőse, Mefisztó is azt hiszi, hogy elhivatásának élhet, lehet úgy fent lenni, hogy „csak” a népet szolgálja, csak a szakma érdekli, és tisztán lehet maradni. Aztán becsavarja és elsöpri a hatalom légcsavarja.

Énekeljük, de hisszük-e a 90. zsoltárt, hatalmas Isten, népek közé fogva tebenned bíztunk-e elejitől fogva?

Aki önként vállalja Babilóniát? Aki önként, aki maga ajánlja fel és át a császárnak az imádatot azt is, amit nem kér a császár. Vannak a „hamis második mérföldesek” is. Ők is a mieink? Belőlünk vétetett fiaink a legdrágább ellenségeink.

5. Aki magasan van, annak sokasodnak ellenségei. Új birodalomban kisemmizve érzik magukat az őslakók. Idegen, leigázott ország fia emelkedik fölénk? Nosza, keressünk ellene valamit. Összefognak a tiszttartók, hogy elveszejtsék Dánielt. De nem találnak semmi hibát nála a birodalom dolgaiban. Hibát találni benne – ez a cél.

Nagy dolog, amikor egy vezetőben nem találni hibát. Nálunk szólás, hogy bármelyik vezetőben lehet találni valamit – csak keresni kell. És ha nem is, ki lehet találni, meg lehet rágalmazni. Hadd védekezzék addig, amíg ereje és idege engedi. A gonosz élelmes szeme azonban odatalál, ahol a leggyengébb az ellenség, oda ad látást a gonosz, ahol a leggyengébb a hívő ember. Csak azt felejti el a gonosz, hogy ahol a leggyengébbnek látszunk, ott vagyunk a legerősebbek. Nosza, keressünk hibát az ő Istenében. Nosza, lessünk be az ablakon, nézzünk bele a legintimebb életébe. Ablakokon belesők milyen sokan voltak életünkben. Átéltünk korokat, évtizedeket, nyugaton is, keleten még többet, amikor titkaink nem lehettek. A hatalomnak mindent akart, mindent kellett tudni. Legjobb barátainkat kereste meg és szorongatta, apák omlanak össze a fiak szemében. Megalázottak írják titkon jelentéseiket legjobbjaikról, mert szorongatják, megalázzák, lelkiismeretük ellen cselekedni kényszerítik őket. A tiszttartók, harcostársak, akik bár idegenek, de együtt kellene aggódniuk a birodalom, egy ország, egy nép jobb sorsa felett. Aki magasan van, annak készen kell lenni mindenre. Aki magasan van, annak féltőn szerető lélekkel kell szerte nézni a hazában. Dániel munkatársainak egy célja van: vegyük el legmélyebb titkát, forgassuk ki hitéből.

6. Beszaladnak Dáriuszhoz, és törvényt kérnek a médek és perzsák örök törvénye szerint, hogy „harminc napig csak tőled kérjen bárki bármit a birodalomban, ó király”. Dáriusz belemegy a beláthatatlan következményű játékban. Egy birodalomban, ahol istenek sokasága között ott lehet a földi ember, az élő király is, abban a birodalomban minden lehetséges. De kinek nem esik jól, hogy ő a legnagyobb. Kinek nem esik jól az imádat. Szépeket mondunk egymásnak, hízelgünk a szemébe, rosszakat mondunk a háta megett. A kelet-európai birodalmak diktátorai is úgy születtek, hogy imádok magukat akarták erősíteni mások felemelése által. Aztán egyszer csak önálló útra lépet az, aki hatalmat kapott, többet nem lehetett megmondani neki az igazat. Mert csak egy igazság volt, az övé.

Az erdélyi Mezőség egy részén az szokás – valószínűleg román ortodox hatásra - , hogy a református lelkésznek is azt mondják a hívei: „kezit csókolom, papbácsi”, és sok helyen kezet is csókolnak neki. Sehol nem érezzük magunkat olyan kellemetlenül, megalázóan, mint ilyenkor, amikor el kell hárítanunk ezt a kezünk fölé hajoló mozdulatot. A kézcsók a tisztelet, a hódolat, a megalázkodás jelképe is. Embernek nem lehet erre felhatalmazása. Egyetlen személyt illet tiszteletteljes hódolat és teljes tisztelet, és ez Isten.

Mit adok Istennek, és mit a császárnak? A médek és perzsák törvénye mindenkire kötelező? Beleszólhat a hatalom a lélek mélyébe, a hit titkos belső szobájába? Elkérheti hitet, anyanyelvemet, lelkiismeretemet?

1947-ben jöttem férjhez ide a nagy román tengerbe –mesélte egy nagy havasalföldi falu egyetlen magyar asszonya. Templomba nem mehettem, csak az ortodoxba. Kellett a léleknek is enni adnom. „Néztem, hogy a többiek mit csináltak, és én s csináltam utánuk, vetették a keresztet, én is vetettem.” „Miért énekeltél ortodoxul fiam – kérdi Sütő András hőse – hogy megmaradjak, Uram.” Férjhez mész liliomszál, és férjed mindent megígér, szeret, tisztel, aztán elkéri nyelvedet, hitedet és gyermekeidet is. Milyen bölcsen fogalmazott a 92 éves hidalmási Rácz Mártonné, aki 8 gyermeknek adott életet egy vegyes faluban: minden gyermekemnek, ahogy közeledtek a serdülő korba megmondtam, hogy „fiam, a szerelem csak az oltárig tart, onnan kezdődik a faj, a nyelv.”

Nappal százados, farizeus vagy vámszedő vagyok. A nappalom a császáré, éjjel indulok lopakodva Jézushoz. Tele van Nikodémusokkal a világ. Ne másban keressem, én magam is Nikodémus vagyok. Indulok, ha maradt még bennem annyi vágy.

Ha újra kezdhetném – mondta egy moldvai néni – soha nem hagynám el szülőföldemet, nem kötnék vegyes házasságot, és gyermekemet minden áron megtanítanám magyarul. Ha újra kezdhetném – tette hozzá szomorúan. Szavaiban benne volt, hogy rosszul cselekedett, de az is, hogy vége. Itt a földi életben legtöbbször nincs „ha újra kezdhetném”. Itt emberileg mindennek vége. Amit elrontottunk, azt talán örökre rontottuk el.

Parancsnak kell engedelmeskednem ott fenn, alávetem magam alázatosan az elvárásnak. Odaigazodom a másik nyelvhez, kultúrához. néphez. Ki is vagyok én? – már nem is tudom. Vagyok, amit, akit mások elvárnak tőlem.

Mit tennék én Dániel helyébe, amikor megjön a parancs? Pánikba esnék. Uram, nézd el nekem, hogy most nem lehetsz az első az életemben. Családom van, gyermekeim vannak, jó állásom van, új igás ökröt vette, feleséget vettem, autót vettem. Uram, én nagyon szeretlek, de a megélhetés … és jönnek a magyarázatok. Nem látja senki. Nem mindegy? Csak harminc napról van szó, aztán minden folytatódik! Csak ezt az egy alkalmat hagyom ki, aztán a következő jön magától. Már nem is hiányzik a templom, az imádság.

Dániel amint megtudta, hogy megíratott az írás, bement házába, és az ő felső termének ablakai nyitva voltak Jeruzsálem fele. És napjában háromszor térdre esett, könyörgött és dicsérte az Istent, amint azelőtt. Amit mi itt és ilyenkor végig gondolunk, amin gyötrődünk, mind hitetlen emberi beszéd. Dániel számára ez nem kérdés, ő ugyanúgy cselekedett, amint azelőtt – az Úrra nyitott ablakai előtt.

Különös eszközünk, épületeink fontos része az ablak. Akit már kényszerítettek ablak, kilátás és fény nélküli szobába, az tudja a fényt igazán megbecsülni. Akit zártak már börtönben, az tudja, milyen nagy dolog, ha nincs kilátás és látás. Az ablak feladata: védeni, elválasztani, olyakor elzárni, de kilátni rajta. „Ha én ablak volnék, mindig nyitva állnék”, énekli klasszikus ellenállók himnuszává lett dalában Koncz Zsuzsa. Kányádi Sándor is rólunk, és az ablakok nehéz sorsáról szól, „se kint, se bent”.

Vagyunk amíg

Vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak

Ki-kinyitnak
be-be csuknak
berendeznek kirakatnak

Hol emennek
hol amannak
dicsekedve megmutatnak

Ilyen szörnyek
olyan szörnyek
be-be vernek, ki-ki törnek

Kirámolnak befalaznak
világtalan vakablaknak
De ha mégis lenni hagynak
szolgálgatunk mint az ablak

Se kint se bent
rajtunk részeg
tekintettel
átalnéznek

Az elcsendesedés életünkben a megújulás, pihenés, de az Isten elé járulás ideje is. Ilyenkor elhalkul körülöttünk minden, nem zavar a világ zaja, személyesen, teljes valómmal járulok az elé, akinek mindent köszönhetek. Dániel napjában háromszor járul Istene elé, térdre esik, könyörög, dicséretet tesz az ő Istene előtt.

Abbahagyni a munkát, félretenni mindent, és semmivel sem gondolni, csak Ővele – életünk Istenre nyitott ablaka előtt. Hatalmas dolog ez. Egyetemi tanár ismerősöm mesélte, hogy a legnehezebb idejében a diktatúrának, a kolozsvári egyetemen tanuló, az arab országokból érkezett muzulmán fiatalok órarendjét úgy állították össze, hogy amikor az ima órája közelgett, abbahagyták a tanítást. Mert ha nem, a diákok ott, a tanóra közepén letérdeltek az osztályban, és elvégezték kötelező imájukat. Idegen országban, idegen földön, mindegy, hogy ki az uralkodó – épp Kelet-Európa legvéresebb diktátora – ki hiszi magáénak az országot, a hatalmat és a dicsőséget, ők itt is ugyanannak az egy valakinek, otthoni istenüknek és hitüknek engedelmeskedtek.

Van az Igének két különleges részlete is: „amint megtudta, bement”. Világos, hogy azonnal Isten elé vitte ezt a nagy kérdést is. Az igazi hívő ember Isten elé járul mindennel, előtte elvonulhatnak birodalmak, jöhetnek és mehetnek a királyok, az asszírok, a médek, a perzsák, a hitvalló élete ott bent, ott fent semmit sem változik. Élete ura mindig ugyanaz. A másik, hogy az Ige szerint Dániel háza felső termének ablakai mindig nyitva voltak Jeruzsálem fele. Imára, Istennel élete minden gondját megbeszélni, örökös készenlétben állott Dániel Isten előtt. „Ímhol vagyok”, „szólj, Uram”, „csak szól, és meggyógyul az én szolgám” – ezek a hitvalló emberek, akik készen állnak azonnal indulni, leborulni, menni, ha szólítja az ő uruk.

Mi megszoktuk már a birodalmakat, királyokat. Hozzászoktunk, de hozzájuk nem alkalmazkodtunk. Egyik király a másik után. Együtt éltünk velük, de semmit fel nem adtunk.

Mit adunk, mit adhatunk neki? Mi marad a belső parancs számára? Lehet-e játszani az ördöggel? Mefisztó óta sokan megpróbálták. Mit adhatunk neki, és mi marad meg nekünk?

A 80-as évek román diktatúrájának nehéz kolozsvári éveiben egy délelőtt a Pata utcai gyülekezetben egy különös öltözetű férfi jelent meg a lelkészi irodában: egy katonatiszt. Jellemző ránk, hogy nem ő, hanem én lepődtem meg az egyenruhától. Úgy jött be, mint bármelyik egyháztag, akinek helye van a gyülekezetben, mint szülő, bejelentette, hogy gyermekét hozta konfirmációi előkészületre. Aztán megtörtént a konfirmáció, Ötvös úr is ott üt a templomban a szülők között, mint kalotaszegi szülőfalujában, aztán eltelt egy év, szorult a babiloni erőszak rajtunk, nőtt a félelmünk, de ő hozta a másik lányát is, ugyan úgy, „amint azelőtt cselekedett”. Én csak annyit kérdeztem halkan, félénken, hitetlen lelkészként, hogy Ötvös úr, nem lesz ebből baj? És akkor ő megmutatta vállain a kis táblácska rangokat és annyit mondott mosolyogva: „tiszteletes úr, addig nem lesz baj, amíg én nem kívánom tábláimat csillagokkal felcserélni”.

Milyen egyszerű a hívő ember élete. Aki átadta magát Istennek, annak nem kérdés, hogy mit cselekszik idegen országban idegen hatalom alatt. „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem… vallják az apostolok, „nem azé aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Milyen egyszerű a hívő ember élete – kitől kaptál mindent, életedet kinek köszönheted? Annak kell hálásnak lenned életed végégig. Ki az Ura életednek? Kinek adatott minden hatalom mennyen és földön? Nabukodonozornak, Belsazárnak, Dáriusznak? Mind elseperte őket a kegyelem ura. „Istennek kell engedni, hogy nem az embernek.” Milyen egyszerű a mai Ige üzenete: nyitva van-e és merre van nyitva ablakod? Mert amerre ablakod nyílik, arra van nyitva a szíved is!

7. Útban erre fele, a határnál jutott eszünkbe – Magyarországon ez az utolsó „kelet-európai vasárnap”. Az Örökkévaló kegyelmi idejében történelmi pillanat ez, amire évszázadok óta nem volt példa Magyarországon. Kelet után nyugatra nyitunk, új távlatokkal, várakozásokkal, új kérdésekkel, aggodalmakkal. Új hatalom, új elvárások, új birodalom. Ételünk, italunk, nyelvünk és tudományunk már régóta nyugati, és már-már felejtjük a magunkét és az otthoni ízeket. Nálunk már régóta tárva-nyitva van minden ablak. Szinte huzat van már, keresztül-kasul fúj a szél rajtunk. Tárva-nyitva házunk, hazánk. Az Ige azonban nem össze-vissza nyitogatott életirányról, hanem egyetlen irányról beszél: ahol az Úr lakik. Itt az Úr a lelki és nyelvi haza is. De kellene hoznunk a levédett értékek helyett a „lelki hungarikumokat” is. A Gulyás, a pálinka, a tokalyi mellett lesz-e hungarikum a hit, remény, szeretet. Mert bizonyára lesz nép, amely a babiloniát, a médek s perzsák pénzét, törvényeit, lesz, aki a hazugságot, a csalást, az ügyeskedést hozza be a nagy közösbe. Nekünk a keletre nyitott ablakot kell hozunk - a lélek gyümölcseit: szelídség, jóság, türelem, állhatatosság, mértékletesség. Kik leszünk, kik maradunk a nagy változások után? Meg tudjuk-e vetni lábunkat a bizonyosságban, szilárdan, erősen „megállni a hitben”?

Van még egy sajátosságunk, amit itt, a Kálvin téri gyülekezetnek tudnia kell: a kálvini biblikusság. Kelet-Közép Európa egyetlen Kálvin nevét viselő helység nálunk van, a román Regátban van a Déli Kárpátok gerince alatt. A Calvini név egyértelműen „kálvinistákat” jelent, tehát olyan települést, amelyben kálvinisták élnek. A Kárpátok alatt? Néhány éve elvitt ide a kíváncsiság. Kálvint kerestük. Végigjártuk ezt a munténiai falut. Szép, gazdag ősz volt, és a roskadó termés gazdagságában falu is a hasonló erdélyire emlékeztetett. Megkerestük az ortodox templomot, a temetőt, semmi Kálvinra, magyarokra utaló nyom. Benéztünk a román ortodox lelkészhez és kérdésünkre, hogy honnan ered a falu neve, azt válaszolta: volt a középkorban egy nyugati szekta, amit egy Kálvin nevű szerzetes alapított, de ma már nincsenek hívei. Íme, így nézünk ki mi a Kárpátokon kívül. Kérdezem ma itt, a Kálvin téren Európa tövében: mit viszünk be ebbe a nagy családba? A hitvalló magyarságot, vagy egy kihalás szélén álló nyelv, nép, kultúra és hit emléke leszünk?


Ma erdélyi vasárnap van Budapesten. Ma a főváros gyülekezeteiben erdélyi református lelkészek szolgálnak. Ma az itt élők, ide kitelepedettek (és nem hazatelepedettek) hazanéznek. Nem mindegy, hogy hol az irány, hol a haza. Valaki azt mondta, hogy Budapest minden ötödik lakójának van valamilyen Erdély élménye, gyökere, családi, hadi emléke. Él bennünk és itt is él Erdély. Valahol otthon lenni – ez a nagy kérdés és gond évszázadok óta. Tamási Áron klasszikus mondatában is csak ez az egy szó a nagy titok – hol van ez a valahol? Tamási sem beszélhet arról, hogy otthon legyünk, otthon, hanem valahol. Hol a haza? Tesszük fel a kérdést- mindenütt, amerre járunk. Haza ott van, ahol a család. Ma már tudjuk, hogy Budapest a legnagyobb erdélyi magyar város. Félmillió erdélyi magyart adtunk Magyarországnak. Hatalmas szellemi értékeket adtunk az anyaországnak, Budapestnek, és nem voltunk nyelvi szekta, elfogyó sziget. Itt nem felejthetjük, hogy erre a szószékre is Erdély küldte Ravasz László püspököt. Én erdélyi szórványlelkészként szolgálok köztetek, de akik az erdélyi szórványmagyarság a legnagyobbakat adta az egyetemes magyarságnak: Hunyadi Jánost, Bethlen Gábort, Apafi Mihályt, Kölcseyt, Adyt, Bartókot, Wass Albertet, Szőts István filmrendezőt, Barcsay Jenőt, Kallós Zoltánt, Sütő Andrást, és Babos Sándort, a nagy misszionáriust. Szülőfalujukban ma már alig vagy egyáltalán nem él magyar. Ki tette naggyá őket? Ki emelte fel a magasba, idegen világban, birodalomban? Aki fele ablakot nyitottak – a mindenség Ura.

Merre fele nyitjuk ablakunkat? Lehet hamis irányba is. Mert mi adtunk babiloni királyokat is. Kun Béla a kolozsvári református kollégiumnak volt nevelhetetlen fia. És hová jutott a hitetlen keze alatt az ország?

Az egyetemes magyarságnak egyetlen útja van – a kegyelem Urára néző ablakokkal indulni tovább. Új idők nyílnak, de az ablak a régi. Vannak új kilátások, de egy és változhatatlan az irány. Mintha semmi sem történt volna. Mint azelőtt. Változott valami? Igen, változik a világ és változunk benne mi is – mondták a latinok. De nekünk abban kell bíznunk, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”.

Nappalunk a hatalomé, egy idegen nyelvé és kultúráé. Marad az éjjel magunknak. És ha nem tehetünk mást a kisebbségi sorsban, a babiloni időkben, marad hát az építés, a csendes éjszakai újra fölépítése annak, amit lerombolt a nappal. „Nappal olyan voltam, mint a többi román asszony, éjjel magyar imádságoskönyvemből imádkoztam, és felköltöttem a gyermekemet és akkor mondtam meg neki, hogy én magyar vagyok, és ő is magyar.” – vallotta egy román vegyes házasságban élő asszony. „Éjféli nyelv” – írta Dsida nagycsütörtökön. Amikor csak éjjelekben marad meg az önazonosság megőrzése, amikor csak itt lehetünk csendben, zavartalanul Istennel, önmagunkkal, mieinkkel. A csendes imádsághoz kell, a nyitott ablak Arra fele, aki életünk Ura. Erről írja Kányádi Sándor:

Felemás őszi ének

Építs föl minden éjszaka
Építs föl újra s újra
Amit lerombolt benned a
Nappalok háborúja

Ne hagyd kihunyni a tüzet
A százszor szétrúgottat
Szítsd a parazsat nélküled
Föl újra nem loboghat

Nevetségesen ismerős
Minden mit mondtam s mondok
Nehéz nyarunk volt itt az ősz
S jönnek a téli gondok

Már csak magamat benned és
Magamban téged óvlak
Ameddig célja volna még
Velünk a fennvalónak


Az egyetemes magyarságnak is egyetlen útja van, egyetlen igazsága és élete: rendületlennek és változhatatlannak maradni a változó időben abban, hogy mindenkor Krisztusra tekintünk. Boldogok, akiknek szívök tiszta, mondta Jézus a hegyi beszédben, és a tiszta szív tiszta ablakot jelent, melyen átlátszik minden. Isten belát rajta ránk, és te is kilátsz reá és embertársainkra. A keresztyén ember élete, szolgálata ablak, aki átengedi a fényt a lelkén másoknak is. Jaj a mocskos ablaklelkű keresztyéneknek! Nyugat fele is csak a tiszta és a kegyelem Urára nyitott ablakokkal lehet kilátni. Itt van tehát minden titok: „amint azelőtt cselekedett vala”. Változott és változik valami? Nem, mert életünk alapja Ő, „aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”.

Vetési László

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Megújulóban a verespataki református templom

Megújulóban van a verespataki református templom is. A három magyar templomos Verespatak templomait lassan-lassan sikerül felújítani.

Friss anyagok

Műemlékké nyilvánították az Urmánczy-kastélyt

Hároméves bürokratikus eljárás után az örökösök kezdeményezésére műemléki besorolást kapott a maroshévízi Urmánczy-kastély. A család...

feltöltve 11 napja

Megmutatják, hogy léteznek a segesvári magyarok

Három éve még kevesen hitték, hogy Segesváron a várban vagy a köztereken mutathatják meg a magyarok egy róluk szóló kulturális fesztivál ...

feltöltve 1 hónapja

Ünnen a maroshévízi reformátusoknál: megújult a közösség temploma

Különleges ünnepnap volt július első vasárnapja Maroshévíz reformátusai számára: a szórványgyülekezet 124 éves templomának megújulását...

feltöltve 1 hónapja

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt

A hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké.

feltöltve 2 hónapja

Tanuld újra az anyanyelvet!

Dél-romániai magyaroknak indít magyar nyelvtanfolyamot egy kolozsvári egyesület.

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro