Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Interjúk /

A nyelvi otthon építése

Ha szórványügy, akkor Vetési László – református egyházi körökben évtizedes „hagyomány”, hogy a kérdéskör szakértő-mindeneséhez kell fordulni akár tájékozódás, akár elméleti vagy gyakorlati problémák megoldása érdekében. Az általa vezetett ügyosztályt példás összefogással az egyházkerület és az RMDSZ közösen tartja fenn. A lelkésszel Szilágyi Aladár beszélgetett.

Vetési László lelkipásztor, szórványkutató

– Honnan ered, nagytiszteletű uram, a szórványvilág gondjai-bajai iránti érzékenysége?
– Udvarhelyről, a tömbmagyarságból induló székely legényként 1976-ban első szolgálati helyemen, a Szeben megyei Bürkösön szembesültem a szórványgyülekezetek különleges helyzetével. A kétszáz fős közösség és a hozzá tartozó félmegyényi szórványterület gondozása közben szerzett élmények alapján kaptam lelki indíttatást arra, hogy behatóbban foglalkozzam szórványügyekkel. Ez önmagában nem lett volna elegendő ahhoz, hogy elkezdjem problémafeltáró tevékenységemet, s kutatásszerűen, megoldásokat keresve dolgozzam tovább. Szakmai-szellemi hátteret a Korunk szerkesztőségében kaptam, ahová már teológus koromban bejáratos lettem. Gáll Ernő és redakcióbeli kollégái arra ösztönöztek, hogy vessem papírra és közöljem a tapasztalataimat. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején még némi óvatossággal lehetett írni egyet-mást – ha nem is a magyarság pusztulásáról – a szórványvilágban zajló folyamatokról. Később kolozsvári lelkészként, majd a püspökség kiadójának szerkesztőjeként is rendszeresen jártam vidékre. Nem mondhatom, hogy tudatosan készültem minderre, de a rendszerváltás után elérkezett annak a lehetősége, hogy végre nyíltan beszéljünk a szórványmagyarság helyzetéről. Így fogtam neki magyar nyelvterületen elsőként s egy ideig egyedülállóként ennek az átláthatatlan és rendkívül összetett feladatnak.

– Létezik-e a szakirodalomban egyetértés a szórványközösség meghatározását illetően?
– Minél többet foglalkozom a kérdéssel, annál kevésbé veszem a bátorságot, hogy megfogalmazzak valamiféle definíciót. Majdnem ötvenéves kiesés után, Venczel József, László Dezső, Földes Károly és mások nyomdokain haladva kíséreltem meg a helyzet feltárását és újrafogalmazását. Még a hetvenes években, a Korunk egyik számában szorgalmaztam az etnikai együttélés, a kölcsönhatások tanulmányozását. Azóta jelentős szakirodalom született, az etnikumkutatás, az interetnikus hatások, a demográfiai folyamatok elemzése, a régiófeldolgozás, a szociológiai, az antropológiai megközelítés, a Kriza János Néprajzi Társaság által szorgalmazott alkalmazott kutatások terén. De hogy a feltett kérdésre válaszoljak, a problémamegoldásra tekintő meghatározások állnak hozzám közelebb. Voltaképpen az önazonosság, az anyanyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvű művelődés veszélyeztetettségéből kell kiindulnunk. Olyan hátrányos nyelvi környezetben élő etnikai csoportokról van szó, amelyek önerejükből már nem tudják az identitásuk megőrzéséhez szükséges értékeket biztosítani.

– Körvonalazódott-e valamiféle határvonal arra nézvést, hogy hol, mikor következik be a szórványállapot?
– Általában a 30 százalékos etnikai arány alatti közösséget tekintik szórványnak, s a 20 százalék alattit súlyosan veszélyeztetettnek, de én már nem vagyok ennyire derűlátó. Bizonyos előjelek szerint már 30-40 százalék között is elkezdődhet a szórványosodási folyamat. Elsősorban a vegyes házasságok gyakoriságának hihetetlen méretű fokozódása miatt – országosan 30 százalékos, végvidékeken akár 80-90 százalékos az arányuk –, de legalább olyan mértékű a nyelvromlás, a nyelvvesztés üteme, az oktatási, a médiafogyasztási preferenciák megváltozása; a többségfüggő, identitásrontó értékválasztás mindenütt jelen van a veszélyeztetett népesség körében.

– Az egyháznak is szembesülnie kell a ténnyel, hogy híveinek egy része már túljutott a nyelvvesztés állapotán. Mennyire számolnak ezzel a helyzettel a gyalogpapságtól a csúcsvezetésig?
– Az általunk begyűjtött adatok alapján levontunk bizonyos következtetéseket a nyelvhasználatot illetően. Egyébként évek óta készülünk egy konferencia megrendezésére Egyház és anyanyelv címmel, mely eddig anyagiak hiányában nem jött össze. Pedig erre a sokárnyalatú problémakörre hamar meg kell találnunk a megfelelő válaszokat. Szinte egyedi módon, közösségenként és helyzetenként kell eldöntenünk, hogy mi a teendő. A nyelvváltás miatt figyelembe kell vennünk, hogy egy új identitású, más nyelvű népességhez is szólunk. A teljes elzárkózás szemlélete sem megoldás a probléma kezelésében, „aki nem magyar, ahhoz semmi közünk” alapon. A másik póluson az a katolikus egyházban már alkalmazott gyakorlat áll, mely szerint ahol a közösség döntő többsége nyelvet váltott, sajnos a plébános is nyelvet vált a kisebbség megkérdezése nélkül, ő maga zárja le az asszimilációs folyamatot. A köztes identitás állapotában a két szemlélet között sok átmenet van. A lelkészek bevallása szerint nemcsak szórványvidéken, hanem a tömbmagyarság körében is szinte általános „református” gyakorlat immár, hogy vegyes házasságok esetén bevezetik a román nyelv használatát is az esketési szertartásokba, a temetések alkalmával is. Egyetlen helyen: Tövisen már havonta egyszer román nyelvű istentiszteletet is tartanak. Nem vagyunk felkészülve arra, hogy kimondjuk: ez egy olyan probléma, amit kezelni kell, előbb-utóbb el kell kezdenünk a román nyelvű szolgálatokat is valamilyen formában.

– A teológusokat milyen mértékben készítik fel a szórványmunkára, van-e lehetőségük szembesülni a kérdés gyakorlati vetületeivel?
– Tantárgy szinten nem jelenik meg a teológiai oktatásban a „szórványtan”, de a gyülekezettudományban, a lelkigondozás, a vallásoktatás terén találkoznak a kérdéskör részeivel. S ami a legfontosabb: ők maguk saját kezdeményezésükre kötelezővé tették a szórványgondozást! Harmadévtől kezdve ismerkednek a szórványvidékekkel, sokkélmények érik őket, hiszen a legtöbb hallgatónk tömbmagyar vidékről érkezik. Immár tíz éve rendszeresen bejárják a Kárpátokon túli területeket. Családokat látogatnak, összeírásokat végeznek, istentiszteleteket tartanak. Erdély sok városát összeírtuk már, ahol szórványhelyzetben él a reformátusság. Folyamatos az úgynevezett falumissziós tevékenység is, lelkésszel vagy nélküle elmennek a kisközösségekbe, prédikálnak, gyermekekkel foglalkoznak, műsorokat tanítanak be. Ó-Romániában híveink a nyugati diaszpórához hasonló helyzetben vannak, hiszen nagyobb távolságra kerültek el a szülőföldjüktől, idegen környezetbe kell integrálódniuk, annak minden hátrányával és esetleges gazdasági előnyével.

Munkánknak vannak pozitív hatásai, hiszen számos településen: Turnu Severin, Craiova, Ploieşti, Piteşti, Râmnicu Vâlcea, Târgovişte városában, ahová tíz éve először mentünk ki, azóta beindult az egyházi élet, gyülekezet született. Elég számottevő a visszatelepedés is, főleg a Székelyföldön és a Szilágyságban. Akik maradnak, a fiatalabb nemzedék már asszimilálódott: gyakorlatilag százszázalékosan vegyes házasságban él.

– Létezik-e olyan átfogó stratégia, melynek alapján konkrét intézkedések foganatosíthatók?
– Egy ilyen stratégia részelemeit magam is felvázoltam. Az oktatás terén, akár az RMDSZ - szel is összefogva, már értünk el bizonyos eredményeket. Tudjuk, hogy melyik régióba kell koncentrálnunk az oktatási intézményeket. A máramarosi iskolateremtés után Szilágysomlyó következett, majd a dévai iskolaközpont. Most avattuk a szamosújvári szórványinternátust, a Mezőséget kell felerősítenünk, épül a válaszúti otthon. Van egy Lámpás-program nevű tervünk, amelynek a lényege, hogy osztatlan iskolájú településeken a pedagógusokat részesítsük speciális képzésben, támogassuk, fizessük meg becsületesen a munkájukat, és ellenőrizzük szigorúan. Sajnos nincs meg hozzá a kellő támogatás és politikai akarat, hogy ezt az átfogó programot legalább 300 veszélyeztetett településen elkezdhessük. Mindezt egyházi háttérrel képzeljük el, hiszen már visszakaptuk az ingatlanainkat. A mindenkori magyar kormánytól elvárnánk, hogy ne egyszeri, nagyobb összegű adományokkal támogasson bennünket, hanem évente különítsen el a költségvetésből másfél-kétmilliárd forintot a szórványintézmények működtetésére. Már régebben javasoltuk szimulációs próbaprogramok beindítását egy-egy kisrégióban, azok hatékonyságát követendő. Figyelmünk a helyi közösségrehabilitációra is kiterjed, hiszen közösségteremtő egyházra van szükségünk, amely megteremti a nyelvi otthont szétszéledő-fogyatkozó nyájunk számára.

A Holttenger-program keretében végigjártuk a kihalófélben lévő közösségeket, az utolsó nemzedékek emlékeit rögzítendő. Juhaimnak maradékát összegyűjtöm címmel több mint 30 dokumentumfilmet készítettünk. S talán az a legfontosabb, hogy nagyvárosi szórványprogramunkban a legnagyobb mérvű lemorzsolódást igyekszünk minden eszközzel lassítani. Számolnunk kell azzal a megmásíthatatlan ténnyel is, hogy bizonyos területekről néhány évtizeden belül végképp le kell mondanunk.

Szilágyi Aladár, Erdélyi Riport, 2006. október 17.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Megújulóban a verespataki református templom

Megújulóban van a verespataki református templom is. A három magyar templomos Verespatak templomait lassan-lassan sikerül felújítani.

Friss anyagok

Műemlékké nyilvánították az Urmánczy-kastélyt

Hároméves bürokratikus eljárás után az örökösök kezdeményezésére műemléki besorolást kapott a maroshévízi Urmánczy-kastély. A család...

feltöltve 11 napja

Megmutatják, hogy léteznek a segesvári magyarok

Három éve még kevesen hitték, hogy Segesváron a várban vagy a köztereken mutathatják meg a magyarok egy róluk szóló kulturális fesztivál ...

feltöltve 1 hónapja

Ünnen a maroshévízi reformátusoknál: megújult a közösség temploma

Különleges ünnepnap volt július első vasárnapja Maroshévíz reformátusai számára: a szórványgyülekezet 124 éves templomának megújulását...

feltöltve 1 hónapja

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt

A hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké.

feltöltve 2 hónapja

Tanuld újra az anyanyelvet!

Dél-romániai magyaroknak indít magyar nyelvtanfolyamot egy kolozsvári egyesület.

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro