Főoldal / Szórványtallózó / Arad megye /
Borosjenő
A 18. Horváth Béla szavalóverseny
Szombaton az Arad megyei Borosjenő városában 18. alkalommal tartották meg a város szülöttéről, Horváth Béla színművészről elnevezett szavalóversenyt.
Megmenekülhet a borosjenői várkastély
Legalábbis a papírforma szerint, ugyanis a polgármesteri hivatal 25 évre koncesszióba adta az egyre rosszabb állapotba kerülő várat, amelynek állagmegőrzésére, pénzhiányra hivatkozva az önkormányzat egyetlen lejt sem költött.
Új templomot emelt a száz borosjenői református
Az új református templom – szombati fölszentelésekor – szűkösnek bizonyult, az ajtókat sem lehetett becsukni. Vajon látom-e még valaha zsúfolásig telve Istennek ezt a jó félszáz férőhelyes hajlékát, amelyet szellemi és fizikai energiát nem kímélve teremtett meg a semmiből a száz reformátust számláló borosjenői közösség?
Szórványban fokozott a civil szervezetek felelőssége
Korcsog Gyöngyi a borosjenői magyar közművelődési élet egyik szervezője, mozgatója. A református nőszövetség elnökével a közelmúlt eseményeit elevenítjük fel.
Templomépítéshez segítőkész embereket várnak
Az alap megvan, a felvétel talán a méreteket is jól érzékelteti. Ha minden jól megy, 2001 telére tető alá kerülhet az új borosjenői református templom.