Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Arad megye / Borosjenő /

Új templomot emelt a száz borosjenői református

Az új református templom – szombati fölszentelésekor – szűkösnek bizonyult, az ajtókat sem lehetett becsukni. Vajon látom-e még valaha zsúfolásig telve Istennek ezt a jó félszáz férőhelyes hajlékát, amelyet szellemi és fizikai energiát nem kímélve teremtett meg a semmiből a száz reformátust számláló borosjenői közösség?

Tulajdonképpen nem is a semmiből teremtette, hanem hitből és szeretetből, amint azt az istentiszteleten igét hirdető Tőkés László királyhágómelléki református püspök hangsúlyozta. Beszédében a szent együgyűségként említett hit és az építő erejű, örökké megtartó szeretet fontosságát emelte ki.
A prédikáció alatt a padokban ülő és azok mellett álló hívek idő fakította, barázdás, illetve ifjú pír borította arca ugyanúgy ragyogott. Most már nem kell a két évig ideiglenes gyülekezeti helyként szolgáló parókia egymásba nyitott, földszagú szobáiban imádkozniuk. Van új, saját templomuk. Kicsiny és kedves, a reformáció hirdette puritánságot idézően egyszerű.

A hívekkel együtt sok ember összefogására volt szükség ahhoz, hogy az építés elkezdésétől számított két éven belül fölszentelhessék Isten eme új hajlékát. Dr. Vajda Sándor fogorvos nélkül a borosjenői új templom tetején ma még biztosan nem lenne süveg. Az elmúlt esztendőkben szinte minden energiáját arra fordította, hogy minél hamarabb megtalálja a biztos finanszírozási forrásokat, megszerezze a munkálatokhoz szükséges pénzt, megtartsa az emberekben a lelkesedést és vezesse az építkezést. Munkája gyümölcsét látva ma már inkább csak a kellemes, szívet melengető pillanatokra emlékszik. „Javában folyt a munka, amikor egyik nap egy ortodox asszony megkérdezte tőlem: elmondhat-e egy imát az épülő templomunkban. Hogyne – válaszoltam. Amikor kijött, könnyes szemmel ezt mondta: Én egyszerű asszony vagyok, pénzem nincs. De van két dolgos fiam, akiket elküldök ide, hogy kifessék a templomotokat.”

A munkálatokra kb. 600 millió lejt költöttek. Az anyagi támogatás több irányból érkezett: a genti (Belgium) református testvérgyülekezettől, az Illyés Alapítványtól, a Gusztáv Adolf Alapítványtól és számos magánszemélytől, köztük a borosjenői születésű, Amerikába elszármazott Kovács Istvánné Czeisler Ilonától, Murvai Miklóstól, Pataki György presbitériumi tagtól, a hollandiai Arie Jansen és felesége, Mieke, illetve gyülekeztük részéről. Az építési tervet teljesen ingyen Straub István készítette. A munkálatok vezetésében oroszlánrésze volt Tükör István főgondnoknak.
Tőkés László püspök szintén besegített: levetette a már fölhelyezett templomsüveget és anyagi támogatást nyújtott egy új, a református templomokra jellemző, hosszúkás süveg elkészítéséhez, illetve fölszereléséhez.

Az istentiszteleten a Csanádi János magyartanár által vezetett Kisjenő-Erdőhegyi Irodalmi Kör tagjai mutattak be zenés-verses összeállítást. Ezt követték a köszöntő beszédek. Felszólalt Seres Géza esperes, dr. Vajda Sándor református egyházmegyei igazgatósági tag, Arie Jansen, a hollandiai Zootermer város református egyházának képviselője, Szilágyi Péter Bihar egyházmegyei főgondnok, Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke, dr. Cretu Ioan volt szenátor, a templomépítés lelkes támogatója.

Az új templom külső falán három évszámot tüntettek föl: 1523 jelöli a protestantizmus megjelenését Borosjenőben, 1924 a régi református templom felszentelésének évét, 2002 pedig a régi helyén épült új templom felszenteléséét. Történelmi pillanatok, amelyek azt bizonyítják: hiába cserélődtek uralmak, hatalmi rendszerek az elmúlt évszázadokban, a reformáció és a borosjenői református közösség túlélte a hányattatásokat.

Gujdár Gabriella, Nyugati Jelen, 2002. november 11.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 6 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 6 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 6 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 9 hónapja

Darlac

feltöltve 9 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro