Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Fehér megye / Magyarigen /

Könyvadományok a Magyarigeni Szórványkönyvtárnak

December 18-án indult Kolozsnémáról útjára az a könyvadományokat, szótárakat, társasjátékokat, ruha- és élelmiszercsomagokat szállító kisbusz, amely az adakozó és segítőszándékú felvidéki emberek által összegyűjtött ajándékokat vitte az erdélyi hegyaljai Magyarigeni Református Egyházközségnek.

Hogy miért éppen Magyarigen? A válasz nagyon egyszerű. Az egyik tavalyi erdélyi utazásunk idején látogattuk meg Magyarigent és ismerkedtünk meg a Református Egyházközség lelkipásztorával Szász Csabával, aki nagy lelkesedéssel és történelmi áttekintéssel ismertette meg velünk a falu és az erdélyi Hegyalja lakóinak több mint nyolcszáz éves alkotó múltját. Majd a szeptemberi hónap folyamán már levélben tudatta, hogy megszervezték a III. Magyarigeni Református Falutalálkozót, amelynek keretében felavatták gyülekezeti házukat, amelyben egy kis könyvtár is helyet kapott. Megírta, hogy nagy segítség lenne számukra, ha könyvekkel (szépirodalom, ifjúsági és gyermekirodalom, szótárak, lexikonok, egyházi könyvek, DVD-k és CD-k) gyarapítanánk a szórványmagyarság új könyvtárát. A kérés meghallgatásra talált és néhány hét alatt összeállították az adományokkal teli csomagokat. Az adományok súlya elérte a fél tonnát.

Tovább olvasom.

Pint Tibor, Dunatáj Hetilap, 2015. január 8.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 5 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 5 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 5 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 8 hónapja

Darlac

feltöltve 8 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro