Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Fehér megye / Marosszentimre /

Szórványsors szimbóluma: marosszentimrei harangtorony

Marosszentimre (Sântimbru, Emrichsdorf) a Torockói-havasok délkeleti dombvonulatának végében, a Maros jobb partján helyezkedik el, a Tövist Gyulafehérvárral összekötő főút mellett, Gyulafehérvártól 8 km-re. Alsó-Fehér vármegye tövisi járásához tartozott, ma Fehér megye része.

A település legkorábbi okleveles említése 1238-ból való, legalábbis Györffy György feltételezése szerint, aki azzal a meg nem nevezett Maros melletti hellyel azonosítja, ahol egy Boroskrakkó és Magyarigen szőlőit számba vevő határleírás tanúsága alapján Péter billogos lakott („meta cum Petro bylocho"). Néven nevezve 1266 előtt említik: az akkori Gomord falut mint – minden bizonnyal a tatárjárás pusztításai miatt – lakatlan, Gyulafehérvárhoz tartozó várföldet („castri Albensis Gyvmurd") IV. Béla a boroskrakkói és magyarigeni hospeseknek adományozta. IV. László 1289-ben megerősítette a krakkói telepesek birtokában. Párhuzamosan azzal, hogy az erdélyi vajda Krakkó határában felépítette Kecskés várát, a Krakkóhoz tartozó Gyomord, melyet most már templomáról Szentimrének neveztek, az erdélyi vajda ítélkezőhelye lett. 1314-től gyakran az alvajda, azaz a vármegye és a vajda gyűléseinek színhelye, ahol okleveleket adnak ki.

Szentimre (S. Emerico) néven 1314-ben említik először. Temploma védőszentjére utaló, patrocíniumi jellegű elnevezése a település plébániájáról is vall közvetetten, annak 1332-es tényszerű említése előtt. A pápai tizedjegyzékek szerint 1332-ben Tamás plébános 40 dénárt, majd 20 dénárt és 7 régi banálist fizet, 1334-ben pedig 5, majd 3 gs (garas?) tizedet. 1326-ban is Sancto Emerico, 1332-ben Zentemreh, 1365-ben Zentemery, 1369-ben Zentemerich, 1507-ben Zenth Imreh, 1648-ban Szent Imre, 1750-ben Szent Imbre, 1760–62-ben Maros Szent Imreh formában fordul elő az oklevelekben.
Szentimre 1407-ig Zsigmond király, 1425-ig Garázda Miklós és Szilágyi László tulajdona, majd 1439-ig a (sorozatunk korábbi részeiben már bemutatott) somkeréki Erdélyi-család birtoka. Végül 1448-ban Szántai György az erdélyi egyház birtokainak szomszédságában, a Maros folyó mellett fekvő Zenthemreh nevű birtokát, melyet néhai Zsigmond császár a Tolna vármegyei Egerszegért adott neki cserébe, a Szent Imre hercegnek szentelt templom kegyuraságával együtt a gyulafehérvári káptalannak ajándékozza. A gyulafehérvári püspökség 1556-ban megszűnt, így Szentimre, mely egykor káptalani birtok volt, fejedelmi tulajdonba került. 1539-ben a falu áttért a református hitre, így a templom is a reformátusoké lett. 1784-ben a Horea-lázadás pusztított a faluban és tett kárt a templomban. A 19. századra a falu lakóinak többségét már románok alkották. Az 1992-es népszámlálás szerint Marosszentimre 1223 lakosa közül csak 24 volt magyar, és vajon ma hány református él ebben az egyházközségben?

Marosszentimre neve a köztudatban Hunyadi János nevével fűződött össze. 1442. március 18-án a falu határában szenvedett vereséget Mezid bég csapataitól a Gyulafehérvárból seregével kitörő Hunyadi János. Ebben a csatában esett el Lépes György erdélyi püspök. Az erdélyi vajda a csata után újjászervezte seregeit, Mezid után eredt, és egymás után több ragyogó győzelmet aratott a török ellen: először Nagyszeben közelében, majd a Vaskapunál, a Jalomica felső folyásánál. Hunyadi János szentimrei csatáját csupán azért kellett felemlíteni, mert a 19. század művészettörténeti irodalmában, a dicső múltat hajhászó romantikus szemlélet Szentimrét mint Hunyadi „győztes" csatájának színhelyét mutatták be, s ez a tévedés a műtörténészek által feltételezett Hunyadi-építkezéseket alátámasztó érvvé vált.

A dombon álló református templom tömegét jellegzetessé teszi a hajót csak sisakja magasságával meghaladó tornya. Entz Géza a 12–13. század fordulójára datálja az első marosszentimrei templomot, amelynek hajórészében megmaradt a némileg átépített félköríves déli kapu. „Kőszárait aránylag karcsú oszlop keretezi, amelynek fejezete és lábazata egyaránt gömbszelvényes kiképzésű – írja a román kori erdélyi építészetet elemző monográfiájában. A szárak széles tükrét három-három rozetta tölti ki, ezeket zegzugosan kimetszett keret veszi körül. Ugyanilyen kettős zegzugvonal alkotja a külső keretet, és ezt lapos oszloptörzsként koronázza egy-egy bevésett, kockafejezetre emlékeztető díszítés, amely alul lábazatként fordítva megismétlődik. A rozetták fölött zegzugosan kimetszett, felszentelési kereszthez hasonló motívum zárja le a szárakat, lenn pedig azonosan kialakított félkör fejezi be a gazdag ornamentikát." A kaput kifejezetten falusi alkotásként értékeli, mint a népi fafaragás kőbe átültetett érdekes példáját mutatja be, s a román kori templomrészt keltező kaput tipológiailag Bonchida, Szentbenedek, a magyarországi Somolya és (sorozatunkban már bemutatott) Baca hasonló emlékeivel rokonítja.
Az első templom kis alapterületű lehetett, amelyhez nyugaton vaskos torony kapcsolódott (nyomai a jelenlegi torony körül most is kirajzolódnak). Ez a torony áldozatul eshetett a tatárok pusztításainak, s a betelepülő boroskrakkói és magyarigeni hospesek egy karcsúbbal cserélték fel, ez közvetlenül ráépül az eredeti homlokzat 3 m magas falszakaszára. Ekkor bővítették kelet felé a templomhajót is.

A templom építészettörténetét Weisz Attila a közelmúltban (1998) elevenítette fel, az említett Hunyadi-győzelem toposzát is dokumentálja. Mai formáját a templom a 15. században kapta, amikor új, a nyolcszög öt oldalával záruló szentélyt építettek hozzá, hajóját megmagasították és támpillérekkel erősítették meg, a cintermet pedig védőfallal vették körül (ennek mára csak csonkjai maradtak meg). Ezeket a munkálatokat a hagyomány Hunyadi János építkezéseinek tartja, noha oklevelesen ez nem igazolható. Antonio Bonfini évtizedekkel későbbi tanúsága szerint Hunyadi a szebeni csatában zsákmányolt kincsekből épített templomokkal tette emlékezetessé győzelmét, s nem kizárt, hogy a szentimrei templombővítést is támogatta. „A törököktől szerzett zsákmányt részint a halhatatlan isteneknek ajánlotta fel, részint szétosztotta a katonák között – írja Mátyás király tudós familiárisa a Rerum Ungaricarum decades (A magyar történelem tizedei) című munkájában. Végül nyomatékosan figyelmeztette a tartomány lakosait, hogy imádságaikban adjanak hálát a jóságos és mindenható Krisztusnak, és minden oltárnál mondjanak misét; a zsákmányból később templomokat építtetett a tartományban."
A későbbi korok már nem alakítottak sokat a templom arculatán. A kőből rakott szószéket 1742-ben építették, az 1784-es parasztfelkelés után hangvetője javításra szorult. 1786-ban állították az id. gr. Bethlen Lajos családja emlékét őrző bronztáblát. A famennyezetet 1788-ban cserélték ki.

A torony lábazata körüli talajdomborulatok korábbi, terjedelmesebb építményre utalnak. Félköríves záródású bejárata a templom egyetlen használatban lévő ajtaja. A torony szintjei a többszöri átépítések során sokat változtak. A legalsó szintet egykor dongaboltozat fedte, melynek mára csak a vállai maradtak meg. A boltozat felett nyílik a torony legalsó, lőrésszerű ablaka, felette övpárkány, melyre a nyugati oldalon téglaosztós ikerablak támaszkodik. Legfelül, a kiugró konzolokon nyugvó, körülfutó védőfolyosó alatt körablak található.
Az utolsó toronymagasítás és az erkélyes, fából ácsolt toronysisak is a 18. században épülhetett a jelenlegi lépcsőkkel és a pihenőkkel együtt. Strauber Ödön 1870-es rajzán a toronyház még zárt, rajta hangvetőnyílások. Csányi László rajza már egy későbbi állapotot rögzít, a Lyka Károly szerkesztésében megjelenő Művészet című folyóirat 1905-ös évfolyamában közölt távlati rajzon a harangház deszkázatát félig elbontották, a toronysisakot tartó főoszlopok jól láthatók, mindenik oszlopot a felső koszorúhoz könyökfák kötik. Valójában egy 4 x 4-es alapterületű, nyolcoszlopos és császárfás fakonstrukcióról van szó, amelynek alsó, a haranglábaknál megszokott szoknyarésze hiányzik, hozzávetőleg 14,5 m magas falazott alsó szintre, a toronytestre épült. Az oldalanként három-három konzolra emelt faszerkezet főoszlopainak könyökfái 1928-ban már hiányoztak, a süveg formája is változott. A kettős idomú süveg alsó, négyzetes ereszvonalú vízcsendesítős részéből négyoldalú gúla magaslik, a császárfa kiálló végén a szokásos gömbidom hirdeti: itt egykor reformátusok éltek.

A templom mára az erdélyi szórványsors szimbólumává vált, a 2002-es népszámlálás az 1223 lakosú Marosszentimrén 10 reformátust talált, a református egyházkerület nyilvántartása szerint ma mindössze 3 református lélek alkotja a Gyulafehérvárhoz tartozó leányegyházközséget. A műemlék templom és gyülekezetének tragikus sorsát Jékely Zoltán fogalmazta: „Fejünkre por hull, régi vakolat, / így énekeljük a drága Siont, / egér futkározik a pad alatt, / s odvából egy-egy vén kuvik kiront..." (A marosszentimrei templomban) Ferenczes István víziója szerint: „A torony galambok nélkül inog, / varjú, csókaraj cibálja gazul, / nem a kő, nem a bezúzott ikon, / itt az idő az, ami meglazult... / Fejünkre pók hull, égi vakolat, / az orgonában szúette futam. / Nem énekel az sem, mi megmaradt. / Hát kit szeretsz itt, s kit büntetsz, Uram?" (Marosszentimrei templom)

Szatmári László, Hargita Népe, 2010. április 2.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Kolozs megye 12.

Magyar közösségek, arcok, építészeti emlékek, változások és együttélés a Lónai völgyben.

Friss anyagok

Örökségmustra Kolozs megyében - 2. rész

A Holttenger dokumentációs szórványprogram keretében idén folytattuk Kolozs megye kulturális örökségének feltérképezését és fényképes...

feltöltve 3 hónapja

Kolozs megye 14.

Magyar közösségek, arcok, építészeti emlékek, változások és együttélés a Kis-Szamos völgyében. Az Alparéti (Bábolnai) völgy. 

feltöltve 3 hónapja

Kolozs megye 13.

Magyar közösségek, arcok, építészeti emlékek, változások és együttélés a Kis-Szamos völgyében. A Töki (Lozsárdi) völgy. 

feltöltve 3 hónapja

Kolozs megye 12.

Magyar közösségek, arcok, építészeti emlékek, változások és együttélés a Lónai völgyben.

feltöltve 3 hónapja

Kolozs megye 11.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, együttélés a Borsa völgyében és környékén. Csomafájától a kolozsborsai tanyákig.

feltöltve 3 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro