Téli rendezvény őszi utakról és sorsokról

A rendezvénynek rendszerint otthont adó, Dr. Szász Pál nevét viselő magyar közösségi házban ezúttal egyrészt kiemelkedő személyiségeket, Nagyenyed díszpolgárait ünnepelték az egybegyűltek, másrészt pedig dr. Csávossy György új kötetével is megismerkedhettek. A könyv egyfajta válogatás és egyben visszatekintés az alkotói pályára. Az idő hirtelen téliesre fordult, és a számos érdeklődő szép téli sétát tehetett, majd a kötet címe szerint „őszi utakon” folytathatta a közéleti-irodalmi kalandozást.

„Őszi utakon, lágy szőnyegen járok,
Vetett ágy, már az avarral telt árok,
a naplemente rőt leplére várok,
s árnyékká válnak zárt földi határok.”
                              Csávossy György

Az Ápriliy-estet ezúttal is Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár nyitotta meg. Kiemelte: Csávossy Györgyöt nem is kell különösebben bemutatnia, hiszen személyisége rányomta bélyegét egykori iskolájára. Az író, költő és borász, egyetemi tanár most elsősorban irodalmárként mutatkozott be közönségének Őszi utakon című új válogatás-kötetével, amely a költemények mellett esszéket és színműveket is tartalmaz (Gloria. Kolozsvár, 2011.). A kötetet az olvasók figyelmébe ajánlotta Király László nyugalmazott magyartanár, aki nemrég rangos magyar állami kitüntetést kapott: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. A százat is meghaladó érdeklődő előtt a tanár úr többet nyújtott, minthogy pusztán figyelmükbe ajánlotta volna a könyvet: mélyenszántó elemzéssel közelítette meg Csávossy György irodalmi munkásságát. Ő írta meg a kötet előszavát is, amely így kezdődik: „Lászlóffy Aladár írta immár egy évtizede, hogy költészetünknek–irodalmunknak van egy Csávossy hangulatú pontja is.” Éppen ezt a hangulatot sikerült az elemzőnek és a költőnek felidéznie. A kötet címlapját gyönyörű tájfotó díszíti, amelyet Dvorácsek Ágoston készített az enyediek egyik kedvenc kirándulóhelyén, a Bükköslaposán.

Válságban a költészet?

Király László megemlítette a költészet állítólagos válságát, amelynek egyben cáfolatát is hozta, kiemelve, hogy egy kisváros milyen sok versbarátot tudott összehozni ezen a délutánon. Az előadó hangsúlyozta: a Himnusz születésnapja nagy ünnepünk, mert Magyarország a költészet nagyhatalma. Janus Pannoniustól Petőfin át hosszú a sora a magyar költőknek. Egyes számítások szerint a Kárpát-medencében a kétezret is meghaladja a költők száma. A költők nem vonulhatnak elefáncsonttornyukba, hanem követniük kell az eseményeket. Szőcs Géza államtitkár egy alapítványt hozott létre, amelynek értelmében minden évben Janus Pannonius-díjat osztanak ki. Az előadó azt is elmondta: a bemutatón nem törekszik teljességre, sokkal inkább versolvasásra buzdítaná a hallgatóságot.

Borászat és művészet

Csávossy Györgyöt a nagyenyediek jól ismerik. A költő ugyan bánáti születésű, de 1953-tól csombordi, majd amikor a jeles iskola „egyszervolt iskolává” válik, 2001-ben új otthont kell választania az Őrhegy lábainál. Tanít a Bethlen-kollégium Kertészeti szaklíceumában (1991–1994) és a Magyar Református Népfőiskola igazgatója és tanára (1997–2003). Óraadó tanár a Sapientián és konzulens előadó Nyárádszeredában, a Corvinus Egyetemen. 1957-ben a Román Írószövetség tagja lesz, 1998-tól a Magyar Borakadémia Életmű-díját nyeri el majd 2001-től a Magyar Írószövetség is tagjai közé választja. Ugyancsak ebben az évben neki ítélik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. 2007-től Nagyenyed díszpolgára, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetik ki. Az előadó az 50-es években tagja volt a csombordi tanintézetnek. Abban az időben élénk kapcsolat állt fenn a Kollégium és a Csombordi Mezőgazdasági Líceum tantestületének tagjai között, közös kirándulásokat is szerveztek, pl. a Bagói tóhoz. Visszaemlékezett arra, hogy amikor belépett a borászati laboratóriumba, mindenki dolgozott, Csávossy pedig éppen a táblára írt. Itt jött rá, hogy a borászat, amelynek műhelye volt ez a laboratórium, igazi tudomány. A tudományos szellem irodalmi munkásságára is jellemző csakúgy, mint a pontosság és a nyelvi megformálás igénye. A cikkeiben és tudományos írásaiban jelentkező megfigyelő erőt és tudományosságot átvitte irodalmi munkáiba, és ez a képsorok verseiben is nyomon követhető.

A versmondó költő

Válogatott verseit nem időrendi, hanem tematikus ciklusokba rendezte. Egy kinézetre igénytelen kötet (Fütyörészve, 1962.) a Forrás sorozatban egy új szemléletű költészetet indított útjára, helyt adva ismét a gondolatiságnak és a szimbólumok használatának. Az est egyik hangulatos mozzanata volt, hogy a jelen kötet 85 verséből 14-et maga a költő adott elő. Ebből idézünk néhányat. Pl. nyomon követhettük azt, hogyan tükröződik a bor a lírában. Idézzük A Hűséges című, 2005-ben írt költeményének befejező sorait: „E rejtett szépség szüretkor,/ a pince mélyén csendben forr,/ majd eljönnek a boldog évek,/ s mint szűz, aki nászra érett,/ tied a bor: lelkének hője/ az örök színpad ihletője.” A bor szeretete című kis esszéjében ezt másként fejezi ki: „Szeresd a bort! Szeresd a bort, mert megtalálható benne az antik istennők minden szépsége, Afrodité vonzó bája, Pallász–Athéné bölcsessége és gyógyító ereje, Héra hűséges odaadása, a Nereiszek táncos kedve és a Kháriszok tisztasága és vidámsága.“

Egyik személyes beszélgetésünk során a költő felhívta a figyelmemet Ne csak tavasszal című versére, amelyet 1956-ban írt: „Míg a köd lent könnycseppekké málik,/ hirdesd izzó tavasz hitedet:/ most melengesd a didergő embert, / most, hogy tél jön, most, hogy nehezebb.” Újévi köszöntőjében az egész sorsunk benne van: „De egyszer reng a földnek gyomra,/ kiveti csontjaink halomra, leszünk még lávaeső, orkán,/ epe a jövő század torkán.” (1988) Az Erdélyi Requiem című ciklusból az azonos című költemény Tempfli atya kedvenc verse: a Nagyváradi-Olaszi kis temetőről szól, amit a buldózerek megsemmisítettek: „Nyílt kriptán át járkál a szél,/ megfoghatatlan mint a cél,/ mely lefordítja s töri szét/ a kihalóknak címerét.” (1987) Leltár helyett című versét a feleségének, Magdinak írta, aki szintén jelen volt a bemutatón: „Mint széltépte, örök virágszál,/ ott voltál minden asztalon,/ derűt sugárzó hajnalon,/ és ott leszel, mindenre képes/ a síromon az örökmécses.”

A kötet második felében mindkét esszé a borról szól, és négy, már bemutatott vagy bemutatásra váró dráma is helyet kapott. Témájuk nem a jelenkor, hanem a ma is időszerű múlt. Király László szerint a nyelvi kifejezés szempontjából is változatos, hol archaikus, veretes, hol népiesen zamatos, hol pajzánkodóan könnyed, fordulatos. Az előszó is szép szavakkal zárul: „A kötet szerzőjének pedig azt kívánjuk: az élet égjen tovább, hogy még sok csodás ige kerüljön ki tolla alól.”

Bakó Botond, Szabadság, 2012. január 31.