Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Hargita megye / Maroshévíz /

A Székelyföld peremén

A Maros-szoros bérckapujának torkolatánál fekvő Maroshévízet a legnagyobb székely, Orbán Balázs még Gyergyótoplicaként emlegette. "Toplica gyönyörűen fekszik a Toplica folyónak Marossal való egyesülésénél, északra a Bánffy szőlője nevű sziklacsúcs tornyosul fel, alább az Ilván átpillantó Kelemen-havas égre meredő csúcsai, keletre a Toplica völgye és Székpatak melletti havasok. Szemben (nyugatra) a Fancsal, Bunyasza láncolata és a kúp alakú Magura büszkélkedik."

Toplica a Maroson folyó tutajkereskedésnek fő központja volt, ennek következtében a hajdan jelentéktelen kis falu számos bolttal, csinos állami és magánházakkal körülvett piactere révén városias színezetet nyert. Ötezer főnyi lakosságának túlnyomó többsége már akkor is román volt. Többnyire a Regátból betelepedett nincstelen falusi proletariátusból kerültek ki, akiknek biztos megélhetést, akár meggazdagodást is biztosított a tutajozás, a fakitermelés. Orbán Balázs még hajózható Marosról álmodozott, Erdély fő közlekedési artériájaként emlegette. Mára már nemhogy hajózható Marosról nem beszélhetünk, de jó ideje a tutajozás is feledésbe ment. Az utóbbi évtizedekben a kisrégió, a Maros-szoros turisztikai potenciáljában rejlő lehetőségeket is kihasználatlanul hagyták. Pedig igencsak szüksége lenne a nehéz szociális helyzettel küszködő lakosságnak az idegenforgalomból származó jövedelemre. Ám ehhez átfogó koncepcióra és főleg összehangolt, hatékony cselekedetekre lenne szükség. Sajnos ez utóbbiakban mutatkozik a legnagyobb hiány.

Szórványosodnak megállíthatatlanul

– Maroshévíznek jelenleg 18 ezer lakosa van, ebből mintegy ötezren magyarok – mondja Mohacsek Ákos iskolaigazgató és önkormányzati képviselő. – A tizenkilenc tagú városi tanácsban hatan az RMDSZ-t képviselik, kilencen az SZDRP, négyen pedig a Szövetség Romániáért színeiben indulva kerültek az önkormányzati testületbe. A már második polgármesteri ciklusánál tartó Mircea Dusát nemrég nevezték ki Hargita megye kormánymegbízottjával. A júniusban megtartott időközi választások igen gyér részvétel mellett zajlottak, mindössze harmadfél ezren mentek el voksolni. A szavazatok megszámlálása után a függetlenként indult Nicolae Baciu tűnt befutónak, néhány vokssal többet kapott, mint vetélytársa, de a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megóvta az eredményeket. A városban jártunkban-keltünkben többször is szóvá tették a magyar közösség tagjai, hogy sajnos a polgármesteri hivatalban még elvétve sem találni magyar embert. Ilyen körülmények között az éppen csak érvénybe lépett új közigazgatási törvény alkalmazásáról egyelőre csak beszélnek, azt is nagyon halkan. Egyébként az állami intézmények helyi kirendeltségeinek vezetőségeiből is hiányoznak a magyarok.

A településen immár bő évtizede pang a gazdasági élet, a lakosság döntő hányada a vidék hagyományos foglalkozásának számító fakitermelésből, illetve feldolgozásból él. A fa nyersanyagként történő kivitelének újabban igen megszigorított feltételei miatt csökkent a fűrészárú iránti kereslet. Csupán a bútorgyárak működnek még úgy-ahogy, de azok is komoly értékesítési gondokkal küzdenek. Ezenkívül egy-egy cipőgyár, illetve kötöttárugyár foglalkoztat aránylag nagyobb számú munkaerőt. A lakosság döntő része továbbra is a mezőgazdaságból, állattenyésztésből él.
– Maroshévíz még Hargita megyében is perifériának számít – ismerteti a helyzetet Mohacsek. – A szórványosodás testet-lelket próbáló állapotát éljük. Sokan sok helyütt meg is fogalmazzák, hogy úgy érzékelik: elhanyagolják, mostoha gyerekként kezelik őket. Állításainak alátámasztására Mohacsek tanár úr egyetlen példát említ: az utóbbi évtizedben jelentősen felgyorsult, ijesztő méreteket öltött elvándorlást. Szinte nincs hévízi magyar család, ahonnan valaki el ne ment volna. Az etnikai arányok megváltozásához a szintén gyakori vegyes házasságok is hozzájárulnak.

A Kemény János Általános Iskola

Azért eredményeket is fel tud mutatni a hévízi magyarság. Közülük is talán a legnagyobb, a helyiek önbecsülését tekintve a legfontosabb: az önálló magyar tannyelvű általános iskola. Létrehozásával a megyei tanfelügyelőség a legmesszebbmenőkig egyetértett ugyan, tevőlegesen viszont nem vállalt abban szerepet. Mindent helyi szinten kellett kijárni, ami végül sikerült. 1993-ban vette fel az intézmény az irodalom- és színházpártoló mecénás, Kemény János báró nevét. A most zárult tanévben 285 tanulójuk volt, párhuzamos osztályokba jártak a gyerekek. Két óvodai csoportjuk is működött. Utánpótlásgondjaik nincsenek, szerencséjük van a szomszédos, Maros megyéhez tartozó Gödemesterházáról ingázó tanulókkal. A Világbank anyagi támogatásának köszönhetően új épülettel bővülhet az alma mater: a területet az önkormányzat biztosította, a terveket egy Hargita megyei szakvállalat végezte. Szükség is van az új épületre, hisz a régi már hetven esztendeje készült, eléggé nagy a zsúfoltság benne, bár erre sem a tanulók, sem a tanerők nem panaszkodnak. Az általános iskola végzettjei számára egyelőre adott a továbbtanulás lehetősége magyar nyelven. A város két középiskolája – az Eminescu és a Tãslãuanu – közül az utóbbiban működik kilencediktől tizenkettedikig egy-egy magyar tannyelvű osztály. A Carol Davila egészségügyi technikumban már egyetlenegy sem. Aki az érettségi után tovább akar tanulni, annak el kell mennie a városkából.

Mintha romnak tervezték volna...

A város központjában a nyolcvanas esztendők elején kezdték építeni a behemót kultúrházat. Az ilyen épületre mondták annak idején: akkora, hogy a kultúrán kívül talán mindennek helyet találni benne. A rendszerváltás utáni zavaros időkben gazda és főleg pénz híján megszakították a munkálatokat – akkor még úgy hitték: csak ideig-óráig. Azóta ott éktelenkedik befejezetlenül, s talán csak a fennvaló a megmondhatója, milyen sors vár rá. Időközben – jó balkáni szokás szerint – amit lehetett, elemeltek, elmozdítottak belőle. Félig viccnek szánva, félig komolyan jegyezte meg egy helybéli, hogy talán már eredetileg is romnak tervezték.
A szemközti park rendezettségével, tisztaságával hívja fel magára a figyelmet. A román kultúra, történelem kiemelkedő személyiségeinek emléket állító mellszobrok láttán halkan kérdezzük hűséges hévízi kalauzunktól: Eminescu, Bãlcescu, Miron Costin mellett miért ne férne meg bár egy magyar vonatkozású képzőművészeti alkotás is? Talán még nem ért meg arra az idő – hangzik a válasz valahogy olyan hangnemben, amiből kételkedést lehet kihallani.

Mohacsek Ákostól megtudtuk, hogy mint szerte az országban szinte mindenhol, Maroshévízen is pang a gazdasági élet. Aminek egyenes következménye a lakosság súlyos szociális helyzete. Az önkormányzat bevételi forrásai is igen korlátozottak, így az útkarbantartási munkálatokon kívül – arra is csak a legsürgősebb esetekben – másra nemigen futja. Pedig komoly gondok vannak a távfűtéssel is, a borsos számlák kiegyenlítésére csak igen kevesen képesek, mások meg – a szolgáltatások gyarló minősége, illetve hiánya miatt – nem fizetnek.

Ódzkodnak már a közéleti szerepvállalástól

Komán János neve nem cseng ismeretlenül az újságolvasók körében. A közéleti elkötelezettségéről már számtalanszor tanúbizonyságot tevő történelemtanár a közeli Bélborról került Maroshévízre még a nyolcvanas esztendők elején.
– A ’89-es változások után gyanútlanul, őszinte lelkesedéssel vetettük bele magunkat a helyi politikai és közéletbe – emlékszik vissza Komán. – Ahogy azonban az RMDSZ-ben a pártosodás egyre nyilvánvalóbb jelei mutatkoztak, többünkben alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, megtört a lendület. Elfásultunk, sokunkra mára már a kiábrándultság a jellemző. Magam is visszavonultam az RMDSZ-politizálástól – zárja helyzetértékelését Komán János.

Nem volt ez így mindig. A Kemény János Alapítványt, amelynek a történelemtanár ma is elnöke és animátora, 1994-ben hozták létre. Célkitűzéseik között a maroshévízi szórványvidék tanuló ifjúságának támogatását; a Kemény János báró életével és irodalmi munkásságával kapcsolatos rendezvények felkarolását; a tanulók iskolán kívüli kulturális, ismeretterjesztő tevékenységének, a pedagógusok szakképzésének anyagi és egyéb támogatását; az ingázó diákok útiköltségeinek részleges fedezését; a maroshévízi kórház modern orvosi eszközökkel való gyarapítását; valamint minden, a közösségfejlesztés célját szolgáló tevékenység támogatását nevezték meg.
– Kitűzött céljaink közül igen sokat sikerült megvalósítanunk – mondja Komán. – Például mi szerveztük meg a Kemény János Általános Iskola névadó ünnepségét, de az irodalom- és színházpártoló mecénás bronz domborművét is mi készíttettük el. (Alkotója Hunyadi János szobrászművész, kivitelezője Balogh József öntőmester – Sz. L.) A marosvécsi Erdélyi Helikon szabad írói közösség tevékenységét felidéző háromnyelvű (magyar, német és román) emléktáblák elkészíttetésének kiadásait is mi vállaltuk. Tanulóink segítségével 300 kg vörösrezet gyűjtöttünk, ebből öntötték a Gyergyóremetén felállított Cseres Tibort ábrázoló domborművet. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Illyés Közalapítvány és a vécsiek anyagi támogatásával 1995-ben megszerveztük a marosvécsi írótalálkozót, amelyen hatvanan vettek részt.

A hévízi RMDSZ-székházban Kemény János-emlékszobát rendeztek be. Gyarapították az általános iskola és a helyi RMDSZ könyvtárának állományát. Fénymásolót adományoztak, számítógépet kölcsönöztek a Kemény báróról elnevezett iskolának. A gyergyóhódosi óvoda is általuk jutott parabolaantennához. Külföldi kapcsolataiknak köszönhetően egy korszerű ultrahangos készüléket kaptak Németországból, egy másikat pedig a Felsőháromszéki Szentkereszty Stephanie Kórházalapítványtól, ezek jelenleg a maroshévízi kórház orvosainak munkáját segítik.
– Büszkék vagyunk a 2000-ben megjelentetett Helytörténeti Füzetek első számára, a második kiadását idén őszre tervezzük – meséli Komán, akinek közművelődés-szervező tevékenysége mellett arra is futotta az energiájából, hogy 1999-ben, majd 2001-ben Mégis reménnyel cimborálni, illetve Kalózok hajóján címmel versesköteteket jelentessen meg.

Már a Marosvásárhely felé induló vonaton lapozgatom az ajándékba kapott könyveket, s az egyik vers pár sora gondolkodóba ejt: "Valami, valamim elveszett./ Kerestem, keresem: hol lehet?/ Kalapot teszek a fejemre,/ szégyentől húzom a szememre." Tagadhatatlan: valamink végérvényesen elveszett, többé-kevésbé a mi hibánkból. De nem Komán Jánosnak s a hozzá hasonló cselekvő embereknek kell emiatt szégyenkezniük. Ha mégis erre kényszerülnek, akkor azt főleg mások miatt és helyett teszik...

Szentgyörgyi László, Erdélyi Napló, 2001. augusztus 14.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 2 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 2 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 2 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 5 hónapja

Darlac

feltöltve 5 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro