Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Hargita megye / Maroshévíz /

Összetartanak a kétszeres kisebbségben élő maroshévízi reformátusok

Jóformán meg se kezdődik az istentisztelet, Balla Árpád lelkipásztor kérdéssel fordul a gyülekezethez: „Melyik Jézus városa? Betlehem, Jeruzsálem, Kappernaum, Betánia vagy Názáret? Netán Maroshévíz?” A templomban családias hangulat uralkodik – alig lehetünk többen mint harmincan.

A jelenlévők összenéznek, akad, aki a mellette ülővel össze is súg. A kérdést jól megrágják, de jelentkezni mégsem mer senki. „Válaszoljanak bátran! – hangzik a szószék felőli biztatás. – Most játszunk! Miért ne érezzük ismét gyermeknek, Isten gyermekeinek magunkat?” A bátorításra aztán minden padsorból legalább egy, többnyire „második gyermekkora” felé közeledő hévízi válaszol.

Van, aki a Megváltó születési helyét jelöli meg Jézus városaként. Más Jeruzsálemet adja meg helyes válaszként. De felcsendül a többi bibliai város neve is. Hévízre senki nem tippel. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy az itteni reformátusok kétszeres hátrányban vannak: etnikai és vallási kisebbségben élnek. Számuk alig haladja meg a hatszázat.

Kulcsár György harangozón kívül szinte senki nem számít tősgyökeres hévízinek; az idős ember sem itt született, de majdnem teljes életét itt élte le. Az itteni magyar reformátusok nagy részét a hatvanas évek iparosítási szele fújta az akkori betelepítések révén alakulgató gyárvároskába. A tervekkel és álmokkal érkező, ugyanakkor a nincstelenség gondjaival küszködő fiatalok nagyjából reményeikkel maradtak.

Maros Magyar Autonóm Tartomány ide vagy Hargita megye oda, a székelyföldi román ortodoxia egyik központjának számító Maroshévíz még a lelkészeknek is csupán ugródeszkaként szolgált. Balla Árpád idekerülése előtt a gyülekezetnek olyan papja is volt, aki amint tehette, innen inkább Ploiesti-re „menekült”.

 „Gyülekezetünkben nagyon sok az ellentmondás. Bár szórvány vagyunk, 2002 óta újra visszakaptuk az anyaegyházi rangunkat. Mivel a múltban is a szegényebbik rétegből kerültek ki azok, akik az iparosodó városkában próbáltak szerencsét, most is nagyon sok segítségre szoruló hívünk van. Sokan nem is fizetnek egyházadót, mégis próbálunk megállni a saját lábunkon. Szegénykonyhát működtetünk, jelképes öszszegért használt ruhát árulunk, és vendégházat építünk. Annak ellenére, hogy a templomlátogatás a gyülekezet elöregedéséről tanúskodik, azon kevesek közé tartozunk, ahol a keresztelők száma nagyobb, mint a temetéseké” – sorolja Balla Árpád, aki ottjártunkkor is kereszteléssel fejezi be az istentiszteletet.

Nincs múltsiratás

Ellentmondásnak számít az is, hogy a szórványvidékek lelkipásztorai nosztalgiával tekintenek vissza a múltra, itt viszont sem a számadatok, sem a történtek nem idéznek fel semmiféle kellemes emléket.

„Most valóban csak harmincan lehettünk a templomban, de a nyári idényt leszámítva, mindig legalább nyolcvanan–százan gyűlünk össze. Ünnepekkor pedig kicsinek bizonyul az 1893-ban épült templomunk. Amikor 1974-ben, huszonhat éves fejjel ide kerültem, legfeljebb húszan, ha átlépték egy vasárnap Isten házának a küszöbét. Székelymájában azelőtt megszoktam, hogy a falubeliek kutyástul-macskástul jöttek templomba.
A másik kellemetlen élményem a valamikori ortodox kollégákhoz fűződik. A település már a hetvenes években a magyarellenesség egyik fészkének számított. Olyannyira, hogy nemzetünket olyan, kolostorban tartott ünnepi szentmiséken is ócsárolták az ortodox pópák, amelyekre minket, katolikusokat meg reformátusokat is meghívtak. A helyzet most sem idillikus, de sokat változott. Mint említettem, sokkal többen járnak templomba, mint harminc évvel ezelőtt, és a helyi román közösség szemében sem számítunk ellenségnek. Az ortodox papokkal, bár nem túl szoros, de korrekt a viszonyunk.

Míg a görögkeletiek országszerte szinte mindenütt kaptak harminc hektár földet, Maroshévízen sokáig még csak szóba sem jöhetett, hogy mi az elkobzott javainkat visszakaphassuk. Hála Istennek, most már az ilyen gondok is kezdenek megoldódni, nemrég tizenhét hektár erdőt kaptunk vissza a Kelemen-patak mentén” – ecseteli Balla Árpád.

Segíteni a még szegényebbeken

A lelkipásztor és családja örül, hogy egyháza annyira feltornászta magát, hogy másokon segíthessen. A borszéki úti parókia földszintjén hétfőtől péntekig szegénykonyha működik, ahol nemzetiségi és felekezeti megkülönböztetés nélkül minden rászorulónak kikerül a napi egy tál meleg ebéd.

Az önkormányzat egyetlen fillérrel sem támogatja a szociális tevékenységet, de, amint a lelkipásztor mutatja, a hatalmas föld alatti éléskamra a holland testvérgyülekezet jóvoltából úgy fest, akár egy komoly vendéglőraktár. Az udvaron meg a kívülről fásszínnek tűnő épületben különböző használati tárgyak és zsákos ruhák várnak potom összegért új tulajdonosaikra. „Ha jelképes összeget is, de muszáj pénzt kérjünk érte, hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy egyesek kapnak, mások nem. A befolyt összegből a konyhát tartjuk fenn, és a vendégházat építjük. Ha minden jól megy, három-négy éven belül be is fejezzük” – mutat a pap a már tető alatt álló épületre, melyet busznyi turista befogadására terveztek.

A gyülekezet nemcsak anyagiakban, szellemiekben is gyarapodott. Balla büszkeségét az az öt pap jelenti, aki a hévízi gyülekezetből, az ő kezei alól került ki. „Most is két diákunk van a teológián, a marosvásárhelyi Református Kollégiumba pedig évente legalább két-három idevalósi tanuló végez” – mondja. Az egyház nyáron kissé akadozó, máskor meg elég jól működő nőszövetséggel és IKE-csapattal rendelkezik. A pap és felesége, Balla Éva büszkesége a négyszólamú kórus, mellyel időnként találkozókra és versenyekre is ellátogatnak. A tagok közül sokan akkor is megfordulnak a parókián, amikor nem énekelni, hanem éppen segédkezni kell. A szegénykonyhán például a nőszövetség tagjai váltogatják egymást.

Maroshévízen a római katolikusok lényegesen nagyobb gyülekezete a reformátusok összetartását csodálja. A görögkeleti egyház elöljárói meg folyton azt hangoztatják: mennyi rongyos – román és magyar – ember tengődne a városban, ha nem segítene rajtuk a református egyház.

Szucher Ervin, Krónika, 2007. augusztus 10.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 2 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 2 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 2 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 5 hónapja

Darlac

feltöltve 5 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro