Főoldal / Szórványtallózó / Hunyad megye / Déva /
Megemlékezés a Magyar Kultúra Napján
A Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület január 21-én a dévai református templomban Arany János és Kodály Zoltán szellemiségében rendezett olyan színvonalas és hangulatos ünneplést, amilyenben nagyon ritkán lehet csak részünk ezen a környéken.
Ezen két kiemelkedő személyiség hatása lengte be a hatalmas templomot, e két szellemiség emelte magasba lelkünket néhány órán át, hogy a magyar kultúra napján méltóképpen emlékezzünk. Lovász János dévai református lelkipásztor áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el nemzeti imánkat, majd Barabás Kásler Magda énekelt. Deák Piroska dévai tanárnő Arany Jánosra emlékezett, majd ismét Jancsó Miklós versmondásait hallgathattuk. Szép szavalatával Jancsó Hajnalka is megörvendeztette a zsúfolásig telt templomot, Rekita Rozália pedig Ilyés Gyula Bevezetés egy Kodály hangversenyhez című versét adta elő. Guttman Mihály zenetanár-karnagy Kodály Zoltánról szóló hangulatos előadása után fellépett a Magyarfenesi Vegyeskar Tóth-Guttman Emese vezényletével, a Magyar Pedagógusok Vegyeskara Bedő Ágnes vezényletével, majd csellón és zongorán Oláh Boglárka és Oláh Mátyás Kodály Zoltán Szonatina című darabját adta elő.
A szép megemlékezés utolsó számaként a Marosvásárhelyi Psalmus Énekkar előadását hallgathattuk meg, Kovács András vezényletével. A három órás műsor elvezetett magyar történelmünk és kultúránk néhány fontos állomására, hogy felejthetetlen emlék legyen mindannyiunk számára.
Kun Kriza Ilona, Szabadság, 2012. január 25.