Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Hunyad megye / Petrozsény /

Maroknyi magyarság a Zsil völgyében

Fennállásának 130 éves évfordulóját ünnepelte hétvégén a petrozsényi Szent Borbála római katolikus templom közössége. A megfogyatkozott létszámú Zsil-völgyi magyarságnak egyetlen magtartója maradt: a történelmi egyházak.

A Szent Borbála római katolikus templom építésének 130 éves jubileumi szentmiséjét tartották Petrozsényben Szász János esperes-plébános vezetésével. A hatodik éve a Zsil völgyében szolgáló plébános arról is beszélt, hogy lehetőségeik függvényében az itt élő híveknek igyekeznek méltó hitbéli és kulturális életet biztosítani. Az ünnepség főcelebránsa, Tamás József püspök beszédében hangsúlyozta: a templomban soha nem fog megszűnni Isten dicsőítése és a magyar szó. Az ünnepségen két testvértelepülés küldöttsége is részt vett: Várpalotáról Fodor József plébános, míg a németországi Gelsenkirchenből Swen Beckendahl plébános vezetésével érkeztek a hívek. Mindkét település bányászváros. Tiszteletét tette az ünnepségen Winkler Gyula EP-képviselő és a város polgármestere, Florin Tiberiu Iacob Ridzi is. Az ünnepségen láthatta a közönség a Szent László-év keretében a Szent László életét bemutató kiállítást, amelyet a Szent László-év Tanácsadó Testület képviseletében Okos Márton nyitott meg.

Tovább olvasom.

Okos Márton, Erdélyi Napló, 2017. november 3.

Fotó: Okos Márton

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 3.

Magyar falvak a Maros völgyében Ludastól Radnótig.

Friss anyagok

Magyarlapád: így nevelnek az erdélyi szórványkollégiumban

A „mély szórványban” figyelemreméltó munkát végeznek jó szándékú emberek, és a szándék mellé minőség is társul. A dél-erdélyi ...

feltöltve 1 hónapja

A dévai református templom és a Vármegyeháza

Déva városának története szorosan összefonódik a város északi határában található várral, melynek első írásos említése 1269-ből származik....

feltöltve 1 hónapja

Kincsesládánk, Erdély: "A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében"

A kulturális örökség európai évének égisze alatt az RMDSZ Kulturális Főosztálya az Erdélyi Magyar Televízió, a Maszol hírportál és az...

feltöltve 2 hónapja

A fejedelmi várkastély - Magna Curia

Déva a Maros bal partján terül el száznyolcvanhét méteres tengerszint feletti magasságban. Régészeti ásatások igazolták, hogy már a csiszolt...

feltöltve 2 hónapja

"Erdélyországban ilyen igen erős, magas vár nincs" - Déva vára II.

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy kétszázötven méter magas sziklán. A Várhegyen...

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro