Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Hunyad megye / Piski /

Magyarok a Sztrigy mentén

Különleges a februári naplemente itt, a Sztrigy felett ívelő, Piskit Szászvárossal összekötő betonhíd tövében. Az árnyékok táncot járnak a Sztrigy által kettészelt fehér hómezőben; bal felé három-négy havas szigetecske árulkodik afelől, hogy a csendes patak vad folyóvá szokott duzzadni, amikor a Retyezátból lezúduló vizek – a mellékpatakok – felébresztik benne a minden folyóvíz lelkében ott szunnyadó titkos hatalomvágyat.

A betonhídtól kőhajításnyira feketéllő Piski-híd jobb oldali hídfőjének maradványai sokkal tapintatosabbak: mélyen hallgatnak arról, hogy valószínűleg ugyanilyen rosszkedvű naplemente tanúi lehettek pontosan 150 évvel ezelőtt, 1849 február 8-án Bem József azon katonái is, akik másnap kemény csatában győzedelmeskedtek a császáriak felett.
A Piski csata és Piski (Simeria) vasútállomása-vasúti csomópontja: ez a két dolog az, amit minden erdélyi tud e Maros-menti kisvárosról – mondja Albert István Piski-telepi református lelkész, esperes - helyettes. – A csatával kapcsolatban számos legenda él. Itt mondta például a hagyomány szerint Bem tábornok azt, ha a Sztrigy fölötti híd (A Piski-híd) elesik, Erdély elveszett... A mai Piskin sajnos nagyon megfogyatkozott a magyarság száma. Nagyon érződik a magyar nyelvű oktatás hiánya... Egyre gyakoribb jelenség az, hogy románul rosszul beszélő magyar szülők odahaza románul beszélgetnek gyerekükkel...

– Hogyan ünnepelték meg a csata 150-ik évfordulóját?
– A katolikus plébánia tanácstermében mintegy negyvenen gyűltek össze; Schreiber István dévai helytörténész valamint Segesvári Miklós, Hunyad megye (egykori) alprefektusa méltatta a csata jelentőségét. Dévai tanárok, középiskolások elevenítették fel a 150 évvel ezelőtti események irodalmi vonatkozásait. Február 13-án Csetri Elek történész és Lászlóffy Aladár költő tartott előadást Déván. Az emlékmű sajnos nem áll már: 1920-as években ledöntötték. Áll viszont közvetlenül az egykori fahíd maradványai mellett az az épület (az egykori kocsma), ahol Petőfi is megfordult, és ahol Bem József levágatta a Szászvárosnál golyó által szétroncsolt középső ujját.
Az egykori kocsma előtt most munkagépek ácsorognak: homokdombokat költöztetnek odébb. A munkások - megérezvén bennünk a (fény) írott sajtó képviselőit - nagy buzgón dolgozni kezdenek mögöttünk. Jobb oldalt a betonhídon Déva felé haladó teherautók sora zúg bele a munkagépek zajába.
Hógolyóval próbálom kizökkenteni nyugalmából az egyre gyorsabban zuhanó nap gyávaságát cinikusan nyugtázó hídfőmaradványt. Csak a harmadik hull le a faépítmény közvetlen közelében. A másik kettőt úgy elsodorja a víz, mint 150 évvel ezelőtt a szerencsétlen kolozsvári diákokból álló 11-ik honvédzászlóaljat.

A Nopcsa bárók földjén

Kásler Pál a Gálbena partján fekvő kisváros, Hátszeg egyetlen magyar tanácsosa s talán legbátrabb vállalkozója. Mint utóbb kiderült, a város magyarsága őt ruházta fel az RMDSZ-elnöki tisztséggel is. - Amolyan mindenese vagyok itt Hátszegen a magyarságnak - mondja nevetve. - A Hátszeghez tartozó Alsó- és Felsőszilvás, valamint Naláccal együtt kb. 14 ezer lakosa van a városnak. A magyarság száma 550 körül van. Éppen csak futja egy magyar tanácsosra... Öregedőben levő közösségről van szó; igen nagy az elhalálozási arány. Az utóbb két- három évben már tisztán kirajzolódott a hátszegi magyarság jövője: az egyre gyorsabb ütemű apadás. Ehhez az is hozzájárul, hogy a munkahelyek és kereseti lehetőségek hiányában egyre többen vándorolnak el: főleg a fiatalok. A kisváros munkalehetőségei drámai módon megcsappantak forradalom után. Az állami kézben levő ipari létesítmények haldoklóban vannak. Letűnőben a csillaga a Hátszegi Gyümölcskonzervgyárnak is... A helyi kisipar is tönkrement: a Naláci Bútorgyár bezárta kapuit. Alig van olyan gazdasági egység, amely nem 20-30 százalékos kapacitással működne.

– Az országút mentén lépten nyomon találkoztunk a hátszegi sörgyár reklámfelirataival...
Sajnos az is csak nyáron igazán jól működő gyár. Akkor is éppen csak annyira, hogy munkásait ki tudja fizetni. Az egyetlen biztos munkahely a Villamossági Vállalat (CONEL), hiszen a vidék nagy vízierőműveire igencsak szükség van.

– A kereskedelem?
– A kereskedelem átalakulóban van: 70–80 százalékban magánkézbe került Hátszegen ez az iparág. Jómagam is a kereskedelemben próbálok helyet szorítani vállalkozásomnak. Megvásároltam 1994-ben egy leromlott állapotban levő épületet, és azt lassan felújítottam. Üzlethelyiség lett belőle; az egyik szárnyban már működik is az élelmiszerbolt.

Csendes és barátságos kisvárosnak tűnik Hátszeg, amikor a februári napsütésben megindulunk központi tere felé. A kis fő téri parkban fiatalok nevetgélnek a bölényszobor körül; a házak pasztellszínei különleges hangulatot adnak a központnak. Alkalmi magyar kalauzom nem akármilyen nosztalgiával mutat egy csinos épületsor felé: – Az volt valamikor régen a magyar gimnázium. Aztán mostanra úgy megfogytunk, hogy még egy magyar elemi osztályra sem futja...
A római katolikus plébániáról román szó hallatszik ki, így ami biztos, biztos alapon, az állam nyelvén szólok a nemrégiben idehelyezett, magyarul különös akcentussal beszélő lelkipásztorhoz, aki készségesen áll rendelkezésünkre. A templom bejáratánál, az oltárnál és hátul a kriptában a Nopcsa bárók sírfeliratai, porladó csontjai. Itt van eltemetve többek között az öreg báró Nopcsa László egykori Hunyad megyei főispán (róla mintázta Jókai a Szegény gazdagok Fatia Negráját) valamint ennek kisebbik fia, báró Nopcsa Ferenc, „Őfelsége Erzsébet Császár és királyné 26 éven át volt főudvar mestere”. (Ez utóbbi nem azonos a paleontológus Nopcsa Ferenccel, az erdélyi dinoszauruszok felfedezőjével:ő ugyanis Bécsben főbelőtte magát, és testét elhamvasztották.)

Kásler Pál barátunk nem akar továbbengedni bennünket, amíg meg nem mutatja nekünk az „igazi” Nopcsa-kastélyt a (nem a szentpéterfalvi-szacsalit, hanem Hátszeg közelében levő) farkadinit. Végül hajlunk a további kilométerekre, már csak azért is, mert kiderül: több fényképfelvételen is ezt a kastélyt láttuk – szentpéteri-szacsaliként bemutatva.
A farkadini kastély legalább olyan szomorú látványt nyújt, mint az Őraljaboldogfalva közelében levő szentpéteri-szacsali: az egyébként impozáns kastély ablakai és ajtói helyett fekete lyukak tátonganak... Ha megáll az ember az egykori kis elegáns hintófeljáró előtt, tisztán hallja hogyan futkározik benne a szél. Siralmas állapotban – szinte romokban –hever az udvar bal oldalán az istálló, jobb oldalán a személyzetnek fenntartott szárny. Szomorú látvány. Még kalauzunk is - aki hozzá van szokva az ilyen jellegű siralmas Hunyad megyei látványokhoz - döbbenten figyeli, hogy az Iliescu-érában még termelőszövetkezeti irodaközpontként viszonylag jól karbantartott kastély mivé lett az utóbbi években... - Amikor feloszlott a téesz –mondja egy helybeli –, már nem volt mit csinálni a kastéllyal. Ami benne volt, széthordták az emberek, ki tudja merre...

Lehangoltan indulunk tovább: a világon szerte (például Albániában ahol az őslénykutató Nopcsa etnográfiai kutatásokat végzett) emléktáblák, utcanevek őrzik a Nopcsa nevet. Mifelénk ellenben még egy egyszerű emléktáblára, vagy egy turista-felvilágosító táblára sem futja... Hálátlan világ, hálátlan történelem.

A Sztrigy völgye és Piski felé vezető meredek útról - amit én hátszegi Fellegvárnak neveztem el - különleges kilátás nyílik a környező hegyekre. A Retyezát havas gerinceit mutogatja, a Ruszka-Pojána a Nopcsa féle törpe dinoszauruszok idejében tüzet hányó vulkáni kúpjait próbálja jobb színben feltüntetni; odébb a Szurián-hegység völgyei (a híres Csoklovina-Ponorics barlang titokzatos mészkővilága) is felsejlik.
A februári nap sajnos e vidéken is döbbenetes cinizmussal hagyja faképnél a távoli láthatárt kémlelő vándort: nem sikerült megtalálnom a rohamosan sötétedő láthatáron azt a Szurián-hegységbeli vonulatot, melyre tizenévesen - egy piros vázas hátizsákkal - oly boldogan, és oly gondtalanul kapaszkodtam fel a pulyi (Pui) erdész óriáscsizmájának nyomában.

Rozsdahalmazok

Hunyad nem tartozott azon Kárpátokon inneni megyék közé, amelyek már 1992-ben letették voksukat Emil Constantinescu mellett, így Kolozsváron többször is hallottam Iliescu-barát megyeként emlegetni e vidéket. Mi több, amikor idehaza Kolozsváron arra kértem magyar parasztpárti barátaimat, hogy segítsenek nekem egy értelmes pédészérés magyarral megismerkedni, azt mondták, ahhoz Hunyad megyébe kellene utazni. Az ismerkedés sajnos most sem jött össze, de alkalmi ismerőseinkkel folytatott beszélgetéseink során kiderült, hogy a vidéken egész másképpen viszonyulnak egymáshoz a pártok, mint más megyékben. (A hátszegi városi tanácsban például az átlagosnál messze jobb az RNEP-NRP-RMDSZ tanácsosok viszonya, mint bárhol Erdélyben. (Kásler Pál RMDSZ tanácsos viccesen azt is hozzátette ehhez, hogy „amíg Pali nem emeli fel a kezét, a szélsőséges román pártok képviselői sem”.)
E vidéken hallottam például életemben először arról, hogy abban az esetben, ha a koalíció megbukik, Oliviu Gherman RTDP-honatyát (Iliescu egykori képviselőházi elnökét) kell indítani Vadimék ellenében, mert ő az egyedüli az ellenzék soraiban, akire – jobb híján –a magyarok is szavazhatnak (állítólag kitűnően beszél magyarul), és jó tervei vannak a vidék iparának talpraállítására.

Pusztakalánon, az egykori nagy kombinát magára hagyott rozsdahalmazait meglátva elszorul a szívem: valahogy szervesen hozzátartoztak e vidékhez a kohóknak és öntödéknek otthont adó üzemek. A kommunista rendszerben viszonylag jól működő (helybeli és idetelepített munkások ezreinek munkalehetőséget nyújtó) gyárak bezárt kapui és néma gyárudvarai nagyon sok Hunyad megyei beszélgetőtársunk számára vált másodpercek alatt fájdalmas beszédtémává. Nem értik, hogy Ceausescu alatt miért működtek ezek jól-rosszul, és hogyan válhattak oly hirtelen csődössé?

A hírt, miszerint a vajdahunyadi Siderurgica kombinát és az olasz Danielli Grup vezetői aláírták a 2-es hengerde felújítási munkálataival kapcsolatos szerződést, mely szerint az olasz fél 45 millió dollárt fektet be a hengerde modernizálásába - szkeptikusan fogadták. A múlt jó volt, a jelen viszont elhozta Hunyad megyének - románoknak és magyaroknak egyaránt – az országos átlagosnál magasabb munkanélküliséget... – Mindezek után hogyan bízhatnánk abba, hogy valaha még talpraállnak rozsdahalmazzá vált üzemeink? – kérdezik, és hangjukból kiérződik a végtelen keserűség.

Arcok a falon

A Sztrigy-menti település, Zeykfalva (Strei) 13. századi templomát Nyugat-Európa bármely városa örömmel mondaná magáénak. Az apró bejáraton belépve a gyanútlan látogató felé hirtelen minden falról festett arcok fordulnak; a templom falait elborító fél évezredes freskók szinte félelemmel töltik el a betolakodót. - Az ötvenes években volt itt utoljára ekkora hó - mondja a templom őrzésével megbízott bácsi, aki alig tud sántikálva előrevergődni a térdig érő hóban. –Ha akarják, seperjék el lábukkal nyugodtan a havat a templom túloldali falának támaszkodó kriptáról: talán sikerül megmutatni maguknak, hogy a templom mellett – főleg eső után – egy fekete félkör alakú rajz jelenik meg. Mindig mondom az ide látogató tanult embereknek: ennek a templomnak volt egy még régebbi elődje! Elnézem az öreg zeykfalvit, amint töri izgatottan előttünk a havat, hogy megmutassa a Zeyk család kriptakövét. – Mennyit adnak magának azért, hogy idegen vezessen? – Nyolcvanat... – mondja csendesen. – Szerencsére télen kevesebben jönnek. Ha nem lennék sánta... Újra belépünk a templomba; az oltár helyett egy óriási félig kifaragott, sziklatömb. Közelebb hajolok az egyik freskó felé, hátha ki tudok betűzni egy-két szót.

És akkor egyszer csak félni kezdtem: mintha minden falra festett arc engem, a betolakodott idegent figyelt volna.

Szabó Csaba, Szabadság, 1999. március 9. (világhirnev.net, 2002. szeptember 6.)

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 12.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Komlódi patak és Kisnyulas mellékvölgyében.

Friss anyagok

Petőfi-ösztöndíjasok tanácskozása Szamosújváron

A szórványban végzett értékmegőrző munkájukért és hivatástudatukért mondott köszönetet a Petőfi-programban részt vevő ösztöndíjasoknak...

feltöltve 2 napja

Misztériumjáték a szórványközösségben

Idén első alkalommal örvendeztette meg a magyar szórványközösséget misztériumjátékkal december 18–24. között a radnóti általános iskola...

feltöltve 2 napja

Radnót

feltöltve 2 napja

150 éves fénykép Czelder Mártonról

Eddig nem látott, 150 éves fénykép került elő Czelder Márton református missziós lelkészről, költőről, szórványmentőről a családi a...

feltöltve 15 napja

Elhunyt Székely Józsefné Bereczki Gabriella, az utolsó verespataki magyar óvónő

Életének 86. évében elhunyt özv. Székely Józsefné Bereczki Gabriella (1934-2019) nyugalmazott verespataki óvónő. „Ne gyűjtsetek magatoknak...

feltöltve 2 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro