Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Krassó-Szörény megye /

Népek kohója, Krassó-Szörény (3.)

Ezt az egyre karcsúbb Bábelt nemcsak az a tény teszi etnikailag érdekessé, hogy számos néptöredéknek az otthona, hanem azok egyikének - másikának sajátos közösséggé alakulása is különleges színfoltja a több mint két évszázados építménynek. A krassován népesség jó példája ennek a sokszínűségnek. Szilágyi Aladár riportja.

Zárványok és szórványok

A Resicabányáról Stájerlakanina felé kanyargó szerpentinút magasából szívet dobogtató rálátás esik a Dognácskai-hegyek nyúlványainak ölelésében meghúzódó településre. A már-már katedrális méretű templom körüli tekervényes utcákon szétbogárzó házak szinte mindegyike a terepviszonyokhoz alkalmazkodó formavilágával teszi változatossá a népi építészet eredeti jegyeit is őrző porták világát. Krassóvár, a dél-bánsági horvátok „fővárosa” hajdanán az önálló Krassó megye ispánságának székhelye volt, a föléje magasodó, ma már csak töredékeiben észrevehető erősség pedig a mindenkori szörényi bán tanyája. A több hullámban érkező délszláv lakosság által megült, máiglan fennmaradt falvak közül Krassóalmás és Nermed Krassóvárhoz, Kengyeltó, Krassócsörgő és Vizes Kiskrassóhoz tartozik közigazgatásilag.

Identitásvita

A 2002-es népszámlálás alkalmával 6807 román állampolgár vallotta magát horvát nemzetiségűnek. 92 százalékuk, 6273 fő Krassó-Szörény lakója, a hét falu 6283 lakosának pedig 89 százaléka, azaz 5581 lélek képezi azt a sajátságos etnikai zárványt, amelyet krassovánként aposztrofál a szakirodalom és a közvélemény. Az előző összeírások alkalmával 1900 táján regisztrálták a legtöbb horvát nemzetiségű lakost a két községben: szám szerint 7500-at. A román impérium évtizedekig „nagyvonalúan” eltüntette őket a lajstromról, egyszerűen hozzácsapta a szerbekhez, legjobb esetben a „szerb-horvát” kategóriába sorolva őket.

A régebbi források egy része a bogumilizmus tévelygéseiből jó útra térített bolgárokkal azonosítja a krassovánokat, más részük szerbekkel keveredett, nagyrészt elrománosodott bolgároknak, a mai szerb szakirodalom és közvélemény pedig kizárólag katolizált szerbeknek tartja őket, miközben a horvát nyelvészek a legarchaikusabb horvát nyelv, népviselet és népszokások örököseit ismerik fel bennük. Mindezt színezi, hogy két évtizeddel ezelőtt ők maguk jobbára sem a horvát, sem a szerb identitást nem vállalva, egyszerűen krassovánoknak sorolták be magukat. Azóta volt néhány tétova és meddő sajtókísérlet arra nézvést is, hogy voltaképpen nyelvet és vallást váltott „őslakos” román néptöredék maradványai volnának. Krassóalmáson (Iabalcea), az egyetlen itteni román többségű településen lassan a románság olvasztja be őket, a Krassó mentén kívül eső Királykegye (Tirol) híres bortermő vidékén viszont sváb irányba váltottak nyelvet a kisebbségben élő krassovánok.
A származási helyüket és letelepedésük időszakát illetően is eltérnek a vélemények. Az egyik változat szerint Bulgária Szerbiával szomszédos régiója volt az őshazájuk, a másik szerint Koszovó, a harmadik szerint Bosznia, a negyedik szerint pedig Szlovénia felől vándoroltak ide. Egyesek tudni vélik, hogy már a 13–14. században letelepedtek Krassó várának környékére, mások szerint a mohácsi vész utáni évtizedekben, a harmadik vélemény a 17–18. század fordulójára „esküszik”. A legvalószínűbbnek a három irányból három időpontban lezajló megtelepedés tűnik, s mivel az első hullámmal érkezők lehettek a legszámosabban, nyelvi, vallási, szokásbeli örökségük egyneműsíthette a később érkezők hasonló hagyományait.

Templom, iskola

A szelíd október végi verőfényben kerti sziesztázás közben zavartuk meg Gyjurety Katics tisztelendőt. Krassóvár (horvátul: Karasova) plébánosa – bár néha keresi a szavakat – jól beszél magyarul. Gyulafehérvárott kezdte teológiai tanulmányait a múlt század nyolcvanas éveiben. A román kultuszhatóság által két év elmúltával bevezetett numerus clausus korlátozó intézkedései miatt kényszerült arra, hogy tanintézményt váltson, és Jászvásáron szerezzen diplomát. Katics tisztelendő meggyőződéssel vallja, hogy eleik 1270 táján érkeztek a Krassó völgyébe, tudni véli, hogy már az 1330-as pápai tizedjegyzékben is virágzó plébániaként szerepelnek. A jelenlegi templom az előző, gótikus istenháza helyén épült „Slava bogu navis”, Isten dicsőségére, az 1722. esztendőben. 1726-ban Krassóvár a jezsuita rend bánsági központjává emelkedik, s a Mária mennybemenetelének szentelt templom építőjét, Michael Lovinics atyát, a „krassovánok apostolát” az általa emelt istenháza főoltára alá temetik. Krassó menti jellegzetesség, hogy minden háznak van egy védőszentje, akinek a napja karácsonyhoz és húsvéthoz hasonló jelentőségű ünnep a családok életében.
Katics tisztelendő közlése szerint hívei csak elvétve kötnek vegyes házasságot más nemzetiségűekkel vagy más felekezetűekkel. Régebben nemritkán nyolc-tíz gyermeket is vállaltak falusfelei, de manapság is inkább három, mint két gyermek fordul elő családonként. Történik mindez annak ellenére, hogy a fiatalabb és a középnemzedék tagjai – főleg a férfiak – Resicabánya és a környező városok ipartelepeinek takaréklángra állítása óta zömmel külföldön, elsősorban Horvátországban keresnek kenyeret. Krassóvár plébánosa szemlátomást nem túlságosan örvend annak, hogy az anyaország bő évtizede intézményesítette a kettős állampolgárságot. Nem igyekszik minimalizálni az intézkedés jelentőségét, de reménykedik abban, hogy kétlaki híveinek csak töredéke csábul arra, hogy a jobb megélhetés reményében végleg Horvátországba telepedjék.

A lehető legrosszabb időpontban alkalmatlankodunk Kiskrassó (Lupak) papjánál. A plébánia hátsó traktusa mögött ökörsütésre elegendő máglyatűz lobog, magasba szökő lángja híreli, hogy a háziak népes vendégsereg fogadására készülnek. Marijan Tjinkul főtisztelendő szomszédos kollégájánál folyamatosabban beszél magyarul, őurasága még ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely teljes egészében magyarul végezte Gyulafehérvárott a teológiai tanulmányait.

Marijan atya büszke arra, hogy hívei körében elvétve sem lehet vegyes házasságot kötő ifjakat találni. A reá bízott nyáj apadása elenyésző, 1990-ig a lassú gyarapodás jellemezte. A krassovánok nagyon templomos népek, hétköznap reggelente is szinte megtöltik a templomot, s a mise befejeztével látnak a mezei munkához. Bár értésemre adja, hogy nem szívesen válaszol politikai jellegű kérdésekre, kísérőim megsúgják: a horvátok legtekintélyesebb politikai-érdekvédelmi szövetségének (három van belőlük!) Marijan atya a szürke eminenciása, megkérdezése nélkül egyetlen fontos kérdésben sem döntenek a Romániai Horvátok Demokratikus Szövetségének vezetői. Házigazdánk ide-oda ingázik vendégei és riporterségem között, a kezembe nyomja az általa készített monográfia kivonatát, s még időt szakít arra, hogy rövid szemle erejéig kinyissa számunkra az 1844-ben épült templomot, melyet Dercze Ferenc resicabányai mesterember gobelinszőnyegei díszítenek.
Marijan Tjinkul 1993-ban, „a krassovánok első okleveles említésének 600. évfordulóján” vetette papírra történelmi tanulmányát. Se idő, se alkalom nem adódik arra, hogy firtassam: Katics tisztelendő miért helyezi 123 évvel korábbi időpontra a Krassó völgyének megülését, mint Marijan atya. Utóbbi viszont 1430–40 tájára helyezve népe tömeges Boszniából történő idevándorlását, azt is tudni véli, hogy a franciskánus, majd rövid ideig jezsuita szerzetesek pásztorolta nép jelentős része nemcsak itt talált új hazára, hanem Radnán, Lippán, Temesrékáson és Lugos környékén is.

Az első horvát nyelvű iskolákat a jezsuita atyák alapították a 18. század közepén, az egyházi tanintézmények két évszázadig, az oktatás államosításáig működtek. A kommunista érában elsorvasztották, 1960-ban teljesen felszámolták az anyanyelvű oktatást. 1990-tól kezdődően három horvát nyelvű óvoda és két I–IV. osztályos elemi iskola működik. Krassóváron az I–VIII. osztályos kétnyelvű, román–horvát tanintézményben, illetve kétnyelvű líceumban fokozatosan tért hódít az anyanyelvű oktatás, a horvát nyelv és irodalom mellett más tantárgyakat – például matematikát és fizikát is – tanítanak horvátul. A lassan gyarapodó tankönyvek is elősegítik ezt a törekvést.

Kettős állampolgárok

Mint mondják, egy innen elszármazott, Zágrábban nagy karriert befutott jogász harcolta ki a krassovánok számára a kettős állampolgárság intézményét. A Franjo Tudjman vezette kormány 1993-ban döntötte el, hogy állampolgárságot ad határon túli nemzettársainak. Akik megkísérlik minimalizálni az intézkedés jelentőségét, arra hivatkoznak, hogy Románia „könnyen eltűrte” annak idején ezt a néhány ezer állampolgárának járó többletjogot, arról megfeledkeznek, hogy a román hatóságok csak második nekifutásra engedélyezték „horvát szavazóközpontok” felállítását. Ami a kérdés horderejét illeti: Tudjmanék intézkedését nem csupán a krassovánokra alkalmazták, hanem kiterjesztették minden anyaországon kívül élő (közel 3,7 milliónyi) horvát nemzetiségűre. Külhoni, kivándorolt horvátok jelentős számban élnek Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban, őshonosak a volt Jugoszlávia, Magyarország, Ausztria, Olaszország stb. területén. Arról nincs tudomásunk, hogy a diaszpóra milyen arányban élt a felkínált lehetőséggel. Tény viszont, hogy a zágrábi parlamentnek 12 külhoni képviselője van. „Rossz nyelvek” – főleg a horvátok státusát feltehetően irigylő szerb körökben – azt hírelik, hogy szigorú ellenőrző intézkedések ellenére a krassovánok száma közel megkétszereződött a kettős állampolgárság csábító erejének köszönhetően, állítólag ortodox vallású szerbek, mi több: a völgység roma lakói is ráébredtek horvát eredetükre.

A horvát állampolgársággal rendelkezőknek horvát útlevél is jár, s a krassovánok – amikor még Románia állampolgárai nem örvendhettek a vízummentességnek – szabadon járhattak-kelhettek Nyugat-Európa országaiban, s akárcsak az anyaországban, nyugaton is szerezhettek munkavállalási engedélyt. Bár sokan közülük csak feketemunkához jutottak, a két-három havonta hazalátogató férfiak (főleg ők dolgoznak idegenben) jelentős mértékben járulnak hozzá a családok gazdasági helyzetének javulásához. Teszik ezt annak ellenére, hogy az idehaza maradtak erejéből gyakran már szénagyűjtésre sem telik.
A horvát egyetemek krassován diákjai közül kevesen térnek haza, a munkavállalók közül viszont kevesen kértek anyaországi letelepedést. Státusuk szerint a romániai horvát fiatalok Horvátországban is letölthették volna katonai szolgálatukat, de alig akadt olyan köztük, aki magára öltötte volna a horvát hadsereg egyenruháját.

Tudjman után

A romániai horvátok valójában 2000-ben élhettek először zavartalanul kettős választói jogukkal, az újraválasztott horvát államfő, Stipe Mesic viszont kilátásba helyezte, hogy visszavonják az anyaországon kívül élők többletjogait. A horvátországi parlamenti formációk véleménye nem kormánypártok–ellenzék törésvonal mentén oszlik meg e kérdésben, bár az ellenzéki pártok inkább támogatnák a jelenlegi államfő gyökeres intézkedéseit. A legerősebb kormánypárt, a Jadranka Kosor vezette Horvát Demokratikus Közösség viszont ellenzi azokat. Érthető, hiszen Kosorék szavazataik közel egyharmadát a hercegovinai nemzettestvéreiktől kapták. Az ellenzéki szociáldemokraták csak azok számára a külhoni horvátok számára hagynák meg a kettős állampolgárság privilégiumát, akik Horvátországban élnek, dolgoznak, és ott fizetnek adót.
Egyébként nem olcsó mulatság ezt a státust megszerezni, s a krassovánok szegényebbje, a kis jövedelmű idősebb nemzedék számára megengedhetetlen fényűzés erre törekedni.

Az is tény, hogy lassan mégiscsak emelkedik azok aránya, akik elfelejtik a hazatérés útját. Nem véletlenül, felelős egyházi és közéleti vezetők növekvő aggodalommal követik a sokat vitatott előjogok következményeit. Martin Roos temesvári megyés püspök, aki a krassó-szörényi római katolikusoknak is a főpásztora, itteni vizitációja alkalmával nem rejtette véka alá aggályait. „A kettős állampolgárság sajnos kifelé vonzza az embereket – nyilatkozta a sajtónak –, egyelőre még hazatérnek, de idővel lazulni fog a kapcsolat, majd bekövetkezik az elgyökértelenedés.”

Krassó-szörényi népturmix

Egy nem túlságosan régi keletű újsághírben olvastam, hogy szüreti bált tartottak a resicabányai magyarok. Az ilyenkor elmaradhatatlan csárdást, majd cigánytáncot jobbára „magyar” ruhába öltözött krassován gyerekek járták. Köztük Haþegan Rebeka, Noémi és Dávid „édesanyjuk, Haþegan Márta irányítása mellett, akinek az is köszönhető, hogy a krassóvári horvátok általános sikert aratnak magyartáncaikkal belföldön, Horvátországban és Magyarországon egyaránt”…

Szilágyi Aladár, Erdélyi Riport, IV. évf. 46. szám

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Elhunyt Székely Józsefné Bereczki Gabriella, az utolsó verespataki magyar óvónő

Életének 86. évében elhunyt özv. Székely Józsefné Bereczki Gabriella (1934-2019) nyugalmazott verespataki óvónő. „Ne gyűjtsetek magatoknak...

Friss anyagok

Elhunyt Székely Józsefné Bereczki Gabriella, az utolsó verespataki magyar óvónő

Életének 86. évében elhunyt özv. Székely Józsefné Bereczki Gabriella (1934-2019) nyugalmazott verespataki óvónő. „Ne gyűjtsetek magatoknak...

feltöltve 10 napja

Örökségmustra Maros megyében - IV. rész

A Holttenger dokumentációs szórványprogram keretén belül idén folytattuk Maros megye épített kulturális örökségének, együttélési emlékeinek...

feltöltve 12 napja

Maros megye 30.

Magyar közösségek, építészeti értékek, közös múlt a Szabadi patak völgyében.

feltöltve 14 napja

Maros megye 29.

Történelmi utazás Szászrégentől Gödemesterházáig.

feltöltve 14 napja

Maros megye 28.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Felső-Maros mentén a Luc patak völgyében és mellékvölgyeiben.

feltöltve 14 napja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro