Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Krassó-Szörény megye /

Népek kohója, Krassó-Szörény (7.)

A Kazán-szoros előtt, a többségében szerbek által benépesített Klisszura lélegzetelállító szépségeivel és lakóinak vendégszeretetével marasztalja az arra vetődő vándort. Hogy a szerbek „ilyenek is” lehetnek, arról Szilágyi Aladár győződött meg riportútja alkalmával.

Zárványok és szórványok

Trianon óta a dél-bánsági szerbség lélekszáma 7800 főről közel a felére: 4000 főre csökkent, miközben a kisrégióban mindössze félezer főnyi apadást regisztráltak. A hajdan szinte kizárólag szerb népességű 12 település 48 százalékos átlagvesztesége mögött eltérő arányokat mutat a statisztika: Alsópozsgás község lakosságának a 2002-es népszámláláskor 52,1 százaléka, 1719 lélek vallotta magát szerbnek. A hozzá tartozó falvak közül Felsőpozsgás, Fejérdomb, Divécs és Rádonya jelenleg is 80-90 százalékban szerb többségű. A közösség 1910 táján volt Alsópozsgáson a legnépesebb, több mint 3000 fővel 62 százalékot képeztek. Berszászka község Alsólupkó falujában a cseheket és a románokat megelőzve alkottak ugyanabban az évtizedben elsöprő, 77 százalékos többséget. Az akkori, 1200 fős szerbség 2002-re már csak 336 lelket számlált. Nérasolymost 1910-ben 3500 szerb lakta, jelenleg 1140 (77 százalék), a központ mellett Néraaranyos, illetve Néramező 45, illetve 60 százalékkal szerepel. Néranádas hajdan közel 900 lelkes közössége (Néramogyorós faluban) mára 38 (!) főre apadt. A kisrégió egyetlen városát, a 14 ezres Újmoldovát körülbelül 1900 szerb lakja, 1910 táján még 2700-an voltak. A hozzá tartozó települések közül Mátyásmező máiglan 90 százalékban szerb, Ómoldovában pedig 1966 táján fordult az előny a románság javára, visszafordíthatatlanul.

Elnéptelenítés

„Szülőfalum, Fejérdomb harmadik esztendeje egyetlen újoncot se állított a hadseregben, nincs kit besorozni – közli kísérőm, Ljubica (Liubiţa Raichici költő). – Falvaink hat évtizede egyre-másra fogynak, hat évtizede vagyunk a mindenkori román hatóságok tudatos elnéptelenítési politikájának az áldozatai.”
Legelőször az Osztrák–Magyar Monarchia idején kiépített Oravicabánya–Báziás, majd a Temesvár–Báziás vasútvonalat, majd a báziási kikötőt számolták fel, s az Újmoldova felé tartó országút kivételével a településeket egymással összekötő utak is ebek harmincadjára jutottak. Az 1900-as évek közepén a tömeges bebörtönzések, deportálások mellett a kényszerű kollektivizálásnak is megvolt a maga népességapasztó hatása. A bányaipar két-három évtizedes fellendülése mérsékelte ugyan a megélhetési gondokat, de amióta bezárták az Almás-hegység bányáit, s az újmoldovai ércfeldolgozó üzemet is takarékra állították, a munkaképes lakosság jelentős hányada kenyér nélkül maradt. Csak Újmoldova, az egyetlen város lakossága tíz év alatt 17 ezer főről 14 ezer főre csökkent.
Érzékenyen érintette a Néra menti falvakat, hogy a múlt század hatvanas–hetvenes éveiben még működő kishatár-átlépőket felszámolták, csak jókora kerülővel, Néranádason túl, a „pusztában” építettek ki egy közúti átkelőt. „Falusfeleim s a szomszédos települések lakosai számára a megélhetési források fontos kiegészítését képezte a kishatárforgalom – magyarázza Ljubica –, hiszen szinte mindenki annyiszor térült-fordult, cserekereskedett a kis motyójával, ahányszor tehette. Odaát a legkelendőbb áru a só volt akkoriban. Néhány kilónyi só ára volt a »befektetés«, amelyért cserébe itteni hiánycikkeket »importáltak«. Amikor elvették ezt a lehetőséget is, fokozódott a nélkülözés. Korabeli fényképek tanúsága szerint a legtöbb iskolás gyermeknek csak bocskorra tellett.”
A Ceauşescu-érában a nádasi határátkelő közelében és egyebütt is, ahonnan meg lehetett közelíteni a Klisszura közeli falvakat, sorompót állítottak, szigorúbb ellenőrzéssel, mint a gránicon. „Bár jómagam személyi igazolványom szerint is fejérdombi illetőségű voltam – emlékezik kísérőm –, valahányszor megérkeztem a sorompóhoz szülőföldemre menet, az utamat álló vámosok megmotoztak, a határőrök kifaggattak arról, hogy kihez megyek, miért megyek és mennyi ideig szeretnék a tiltott övezetben tartózkodni. »Feltűnt nekik«, ha temesvári egyetemistaként havonta kétszer hét végére hazamentem a szüleimhez.”
Amikor – tapasztalva útitársnőm érzékenységét – kellő óvatossággal megpendítem, hogy a Kis-Jugoszlávia elleni embargó idején minden bizonnyal az itteni szerbek közül is sokan „megtalálták a számításukat”, Ljubica mentegetés helyett nemzeti színezetet kölcsönöz csempészkedő szerbjei cselekedeteinek. Szerinte átkelve a Dunán, elsősorban nem nyerészkedési vágyból, hanem inkább a nemzetközi tilalmak sújtotta anyaország lakossága iránti szolidaritásból fakadóan kockáztatták az életüket. Egyébként a folyam, amely évszázadokig a halászok százainak, ezreinek biztosított megélhetést, a szigorú mozgáskorlátozó intézkedések miatt – határfolyóként – a tilalom és a siralom völgyévé változott. „A kommunizmus idején utoljára kislány koromban fürödhettem a Dunában – idézi emlékeit –, a nagyanyámék még a Duna vizével öntözték a kertjüket. Ott, abban a hegyek és a folyó közé szorult keskeny kishazában voltak a legtermékenyebb földjeink. Amikor megépítették a Vaskaput, a Duna vize azt is elvette tőlünk. A Duna tehát »tartozott« nekünk, a jobb oldalán élő szerb testvéreinkhez vezető vízi útként nyújtott némi kárpótlást az »embargózás« időszakában.”

Halászok, kecskepásztorok

A rendszerváltás utáni években nem sokáig élvezhették a határövezetbeli szigor enyhülésének hasznát Báziástól Drenkováig a Duna minden fodrát ismerő halászdinasztiák. Divécsen például 180 hivatásos halászt regisztráltak, tehát 180 családnak képezték alapvető megélhetési forrását a Duna vizébe vetett hálók. 2003-ban az országos halászati hatóság árverés alapján kiadta koncesszióba a falu és a Klisszura bütüje közötti 63 kilométeres partszakaszt. Dr. Victor Schiwago (érdekes, „irodalmi zamatú” név…), a Divécsi Halászok és Vadászok Szövetségének elnöke szerint ők évente 500 millió lejt fizetnek az államnak a koncesszió fejében, s annak ellenértékét csak akkor tudják előteremteni, ha a helybeli halászoknak legalább a fele kifizeti az engedély fejenkénti 125 eurós díját, és leadja az évi 600 kilogrammnyi halkvótát a szövetségnek. A 260 divécsi halász közül csupán harmincan-negyvenen képesek kifizetni ekkora összeget, Schiwago doktor halőrei pedig kíméletlenül elkobozzák az engedély nélkül kivetett hálókat. Tetézi a bajt, hogy a doktor mögött nagy befolyású temesvári érdekcsoport áll, ha úgy tetszik, „halmaffia”, amelynek egyrészt sikerült a Klisszura egymással összefogó halászfalvai elől – állítólag prefektusi asszisztenciával – elhalászniuk a Duna-koncesszió jogát, másrészt pedig az ellenőrzést kiterjesztették Alsópozsgás 650 hektárnyi halastavaira is. A község gondozta, állami tulajdonú halastavak fölött is Schiwago doktor rendelkezik. Egy máig érvényes tanácsi határozat értelmében évi százezer lej ellenében a helybeliek saját szükségletükre, de még azon túl is valamelyest lehalászhatják az állóvizeket. Ám a valóságban csak azok közelíthetik meg a tavakat, akik tagjai a szövetkezeti maffiának, s mindehhez a határrendőrség biztosít fegyveres hatósági asszisztenciát! A polgármester – miért, miért nem – a mai napig képtelen volt orvosolni a helybeli polgárok sérelmét.
A szerbek szorgalmát és találékonyságát jellemzi, hogy amikor szántóföldjeiket elvette a kollektív gazdaság meg a Duna, és jószerével csak némi szőlő, gyümölcsös maradt a birtokukban, kiterjedt kecsketenyészetbe fogtak. Az alsópozsgási földműveseknek több mint 1600 kecskéjük járja a hegyi legelőket. A nehezen értékesíthető és romlandó kecsketej literjéért csak 15 ezer lejt kapnak, a kecskesajt kilójáért akár százezer lejt is. Létrehozták a kecsketenyésztők szövetségét, melybe a megye többi, 15 ezer állattal bíró tulajdonosát is igyekeznek bevonni, s a SAPARD program segítségével szándékoznak felépíteni egy tejfeldolgozó központot, ahol korszerű, nagyüzemi körülmények között állíthatják elő a francia nemespenészes sajtokkal vetekedő minőségű termékeiket.

Iskolák, anyanyelvű oktatás

Ljubica elmondása szerint szűkebb pátriájában a szerb irodalmi nyelvhez legközelebb álló tájszólást beszélik. Annak idején, már a 17. század végén, 18. század elején a több hullámban idetelepülőkkel érkező szerb ortodox papok templomaiban, majd templomaik mellett iskolákat is működtettek. Temesvárott, majd Aradon alapították meg az egyetemes szerbség egyik legrégibb középiskoláját, illetve papneveldéjét. Főleg a kommunizmus időszakában mindenütt visszafejlesztették a szerb iskolahálózatot. 1970 táján éppen egy túlbuzgó szerb illetékes elvtárs hajtotta végre és túl azokat az intézkedéseket, amelyek következtében a román nyelv egyre nagyobb tért hódított, majd szinte teljesen kiszorította az anyanyelvű oktatást. Szerencséjükre – ebben az esetben előnnyé vált az anyaország közelsége – minden szerb nyelvű rádió- és tévéadó jól fogható a Klisszurában, a kevés újság és könyv mellett így juthattak folyamatosan anyanyelvű információkhoz.
Jelenleg csupán Ljubica szülőfaluja, Fejérdomb (szerbül: Belobreska) rendelkezik a régióban nyolcosztályos szerb iskolával, máshol csak négy elemiben folyik az anyanyelv oktatása. Egyebütt, e körön kívül fakultatívan lehet szerb nyelvet és irodalmat tanulni, de nem csak a vegyes házasságban élők, hanem színszerb családok is egyre többen igyekeznek „megkönnyíteni” ivadékaik dolgát azzal, hogy indulásból román iskolába íratják őket.
A mostoha körülmények ellenére – vagy talán éppen azért – a szerbség körében jelenleg nagy becse van az egyetemi diplomának. Nincs olyan szerb család – közli Ljubica –, amelynek legalább egy fiát-lányát ne küldték volna egyetemre. Ehhez sokban hozzájárult az otthoni élet ellehetetlenülése is. A szülők sokat áldoztak gyermekeik képzésére, s ennek köszönhetően – Ljubica tudomása szerint – Romániában a szerbek dicsekedhetnek az ezer főre eső legtöbb diplomással. (Minden rosszmájúság nélkül, sőt elismeréssel jegyzem meg, hogy Temes megyei etnoszportyám alkalmával derék óbesenyői bolgárjaim is hasonló eredménnyel büszkélkedtek…)
Fejérdombon, Belobreskán több mint harminc tollforgató – író, költő, néprajzos, történész stb. – létrehozott egy irodalmi kört, melynek minden tagja kötetes szerzővé nőtte ki magát. Apropó, történészek, Váradra visszatértem után szenteltem némi időt arra is, hogy megtudjam: a romániai szerbek miként értelmezik saját múltjukat. Egy szerb szerző által román nyelven megjelentetett kiadványban olvastam arról, hogy a szerbek szláv ősei közel másfél évezrede lakták a mai Bánság Duna és Maros közötti részét, illetve a Partium déli területét a Marostól a Fekete-Körösig. Részint beolvadtak az utánuk következő népekbe, részint átköltöztek a Duna túlsó oldalára, ahonnan az ő „Mohácsuk”, Rigómező után kezdtek előbb a magyar királyok, majd az osztrák császárok engedélyével nyolc hullámban északabbra menekülni. Nagyrészt egy őseik által már hét-nyolc évszázaddal korábban megült területre…

Kolostorok földjén

Az itteni Duna mente évezredek óta a hadak útja volt, itt keltek át Traianus hadai Dáciába. Az orsovai kapu és környéke – odébb Szörénytornya, a mai Turnu Severin – határvédő erődítményrendszer nyomait őrzi, a kora Árpád-kori művelődés számos maradványával, a bizánci magyar kalandozások emlékeivel. Kevéssé köztudott, hogy Zsigmond uralkodása idején – immár második alkalommal – az oszmán betörések megakadályozása végett a német lovagrend szolgálatát vették igénybe egy erős védvonal kiépítésében. A Baltikumból érkező „hadászati szakértők” Karánsebesen alakították ki a véderő bázisát, a környék román kenézeit is bevonták hadműveleteikbe, s vízi egységeik felállításával közel egy évtizedig verték vissza a törökök rablóportyáit.
Hunyadi János ugyanitt vonult a törökök ellen, majd erre menekült török földre a szabadságharc leverése után Kossuth Lajos. Ez előtt Széchenyi István végigutazta ezt a Duna-szakaszt hajózhatóvá tétele végett, majd Vásárhelyi Pállal megterveztette azt a közlekedési vonalat, melynek Báziás és Orsova közötti szakaszát „Széchenyi út”-ként emlegették. Ezt, a Széchenyi nevét megörökítő táblával együtt, a Duna nyelte el, a vaskapui erőmű elkészültével.
Barátnőnk, Ljubica felajánlotta, mi több: ragaszkodott hozzá, hogy népe lelkületének jobb megértése érdekében keressük fel a dél-bánsági, a romániai szerbség legszentebb zarándokhelyeit, a Klisszura három szerb alapítású kolostorát. Első állomáshelyünkön Kuszics monostor-temploma egymagában áll a pusztaságban. A 14–15. században épült istenházát félig felújított állapotban találjuk. Mivel szó szerint a határra (a Trianon után megszabott határra) épült, sokáig nemhogy használni, hanem megközelíteni is tilos volt. Az elmúlt évtizedben egy Amerikából hazatért idős szerb hölgy – hálából amiatt, hogy gyermekként hetven esztendeje itt nyerte vissza a látását – jelentős összeget áldozott a kegyhely restaurálására. Az asszony halála után a pénzforrás elapadt, s a templom félbe-szerbe maradt, belül félig meszelt, kifestetlen falaival, berendezetlenül.
Alig egy futamatnyira, Néraaranyos (Zlatica) mellett hajdan monumentális épületegyüttesre bukkanunk. A barokkosított templom tűrhető állapotban van, mellette a kolostor egy épnek tetsző, rendbe tett szárnyában tavasztól őszig szerb gyerekek táboroznak, vallástanárok felügyeletével. A kolostort hajdan körülvevő erődfalak maradványai jelzik, hogy a környék lakói számára is menedéket nyújthatott. A falakon kívül egy forrás – Szent Száva – kőre festett képének maradványával és néhány álló, néhány ledőlt mohos kőkereszt a monostor egykori lakóinak nyughelyét őrzi. A Néra partja odébb, a falu végén Ljubicáék számára családi tragédia színtere. A román határőrök itt lőtték szitává a kisebbik sógorát 1982-ben, amikor a családját szöktette át egy téli éjszakán a folyó jegén.
Báziáson – szerbjeim mind esküsznek rá, hogy szintén Szent Száva által alapíttatott a 13. században – a többször enyészet martalékává lett kolostortemplom mellett egyetlen újabb kori épület áll, a Klisszura egyetlen „aktív” szerb szerzetesének a lakhelye. A cinteremben pravoszláv kőkeresztek és különös alakú sírkövek garmadája teremt áhítatos történelmi légkört. A hajdan virágzó, kikötővel, vasúti csomóponttal, vámközponttal rendelkező, többségében német és magyar K. und K. hivatalnokok lakta településnek ma csak talán félszáz lakója van.
Szent Száva itteni forrásához a hajdani, hajósok számára is pihenést-szórakozást nyújtó, Ferenc József által is meglátogatott szálloda és kaszinó romjai mellett vezet el utunk. A meredek ösvényen jártunkban hol elibénk, hol mögénk kerül egy rőzsét gyűjtögető néni. Közel százesztendős, alig lát, alig hall, görög hajósok leszármazottja, a férjeura itt dolgozott a kikötőben. Kisebbik fiával él itt egy remetelaknak beillő házikóban. A nagyobbik fia négy évtizede szökött át a Dunán, valahol Amerikában kötött ki, de csak egyetlenegyszer küldött életjelt magáról.
Még sötétedés előtt vissza kell érnünk Ljubica sógorához, a felsőpozsgási pópához és feleségéhez, akik – péntek lévén – halakból készült remek (est)ebéddel várnak bennünket. Házigazdánk egyike azoknak az utolsó ortodox papoknak, akik a szerb őshaza földjén, Koszovóban végezték teológiai tanulmányaikat. Akkoriban már a szerb papnövendékek fényes nappal is csak csoportosan mertek kimerészkedni az utcára, és soha nem láthatták az esti félhomályba burkolózó város rejtett szépségeit…

Szilágyi Aladár, Erdélyi Riport, IV. évf. 50-51. szám

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Megújulóban a verespataki református templom

Megújulóban van a verespataki református templom is. A három magyar templomos Verespatak templomait lassan-lassan sikerül felújítani.

Friss anyagok

Megmutatják, hogy léteznek a segesvári magyarok

Három éve még kevesen hitték, hogy Segesváron a várban vagy a köztereken mutathatják meg a magyarok egy róluk szóló kulturális fesztivál ...

feltöltve 11 napja

Ünnen a maroshévízi reformátusoknál: megújult a közösség temploma

Különleges ünnepnap volt július első vasárnapja Maroshévíz reformátusai számára: a szórványgyülekezet 124 éves templomának megújulását...

feltöltve 11 napja

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt

A hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké.

feltöltve 21 napja

Tanuld újra az anyanyelvet!

Dél-romániai magyaroknak indít magyar nyelvtanfolyamot egy kolozsvári egyesület.

feltöltve 1 hónapja

Délutáni oktatással vonzóbb a magyar iskola a szórványban

Több szórványtelepülésen indul be a jövő tanévtől a régóta várt délutáni oktatási program. A magyar kormány által támogatott projekt...

feltöltve 1 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro