Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Maros megye /

Bözödújfalu

Az elszármazottaknak még mindig fáj

Az elszármazottaknak még mindig fáj

Házak, utcák, patakok, dombok – amelyek már csak azoknak az emlékeiben élnek, akik Bözödújfaluban születtek, nevelkedtek – köszönnek vissza az élethű maketten, Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész alkotásán, ami az elárasztott falunak állít örök emléket. A hétvégi Szent György-napok keretében szombaton az erdőszent-györgyi Rhédey-kastélyban felavatták a vízzel elöntött településnek szentelt emlékszobát.

Bözödújfalu visszavétele

Bözödújfalu visszavétele

Az elárasztott szombatos falu vízben álló templomtornyával sokak által ismert, tragikus tájkép. Ma már nem áll a templomtorony sem, és évente egyszer gyűlnek csak össze itt a bözödújfalusi emlékezők. A hétköznapokon elnéptelenedett vidéken jártunk, azt kutattuk, mi menthető még a falurombolás helyszínén, mihez lehet kezdeni a jeltelenséggel? Parászka Boróka képriportja.

„Életre keltik” Bözödújfalut

„Életre keltik” Bözödújfalut

Az elárasztott Bözödújfalu „kel életre” hamarosan az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban. A Szent György Napok alkalmával avatják fel a néhai településnek szentelt emlékszobát, és benne a gipszalapú makettfalut, azaz Bözödújfalu tökéletes pontossággal kidolgozott, kicsinyített mását.

„Életre hívják” a víz alá került Bözödújfalut

„Életre hívják” a víz alá került Bözödújfalut

Az elárasztás előtti Bözödújfalut szeretnék felidézni azzal a projekttel, melynek részeként élethű makettet készítenek a településről. Ezt az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély egyik szobájában állítják majd ki, elkészítésével pedig a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrászművészt bízták meg.

Kopjafafalu, örök emlékeztetőül

Kopjafafalu, örök emlékeztetőül

Az innen elszármazottakat nem várja szülői ház, nem nyitnak kaput, nem terítenek asztalt a szőlőlugas alatt, mert a falut víz takarja. Csak emlékezni jönnek haza minden esztendőben, azért haza, mert mindennek dacára ide kötik őket a gyökerek. A Küsmöd-patak menti székely falut 27 évvel ezelőtt árasztották el. A gát, a víztározó megépítését követően a falu házai, a templomok is sorra a tó fenekére kerültek, az embereknek költözni kellett, nem volt könyörület.

Településük múltjára emlékeznek Bözödújfaluban

Településük múltjára emlékeznek Bözödújfaluban

Mint minden évben, augusztus első szombatján, az idén is megemlékeznek az egykori Bözödújfalu lakóiról,  a kitelepítettekről, a vízzel elöntött település múltjáról.

Újjáépítenék az összeomlott templomot a bözödújfalusi tónál

Újjáépítenék az összeomlott templomot a bözödújfalusi tónál

Helyi összefogással, a Maros megyei múzeum támogatásával újjáépítenék a bözödújfalusi tónál idén tavasszal összeomlott római katolikus templomot. Szabó Árpád, a Maros megyei tanács alelnöke és Soós Zoltán múzeumigazgató arról beszélt a Marosvásárhelyi Rádióban, hogyan támogatják az újjáépítést.

Megmentenék Bözödújfalut – Újjáépítenék a templomtornyot

Megmentenék Bözödújfalut – Újjáépítenék a templomtornyot

Újjáépítenék Bözödújfalu tavaly júniusban összedőlt katolikus templomtornyát, ennek érdekében a szombati csíksomlyói búcsún egy kijelölt sátorban darabonként 15 lejbe kerülő téglajegyeket vásárolhatnak, akik segíteni szeretnék a kezdeményezést.

Húsvéti ajándék

Húsvéti ajándék

A húsvéti ajándékozás szokásrendjéből mára jószerével csak a locsolásért járó festett tojás maradt, bár még mindig nem ment ki a divatból a kisebb meglepetéstárgyakkal való ked­veskedés. A „kopjafadoktor” Balázs An­tal ezúttal sajátos húsvéti ajándékot készített elő: megfeszített ütemben, de kifaragta az általa megígért harminc, Bözöd­újfalu újraépítésére szánt kopjafát, a héten el is szállította Székelyke­reszt­úr­ra, a Ceau­şescu-rendszer tele­pülés­ren­dezési tervé­nek áldozatul esett falu emlékét ápoló Szom­batfalvi Jó­zsef tiszteleteshez.

Újfalu újraépítése

Újfalu újraépítése

Szombatfalvi József bözödújfalusi születésű, Székelykeresztúron szolgáló lelkész, az évenkénti találkozók megszervezése mellett most újabb terv kivitelezésén dolgozik: a falut építené újra. Nem fizikai valóságában, hanem az emlékparkban Bözödújfalu kicsinyített mását hozná létre, a falu alaprajza szerint sétányokat alakítva ki, azok mentén az egykori épületeket – templomokat, iskolát, kultúrotthont és lakóházakat – kopjafák jeleznék.

12 Következő

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Megújulóban a verespataki református templom

Megújulóban van a verespataki református templom is. A három magyar templomos Verespatak templomait lassan-lassan sikerül felújítani.

Friss anyagok

Megmutatják, hogy léteznek a segesvári magyarok

Három éve még kevesen hitték, hogy Segesváron a várban vagy a köztereken mutathatják meg a magyarok egy róluk szóló kulturális fesztivál ...

feltöltve 6 napja

Ünnen a maroshévízi reformátusoknál: megújult a közösség temploma

Különleges ünnepnap volt július első vasárnapja Maroshévíz reformátusai számára: a szórványgyülekezet 124 éves templomának megújulását...

feltöltve 6 napja

Máramarossziget egyetlen magyar utcával maradt

A hetven éve még magyar többségű településen csak a múlt a városalapítóké.

feltöltve 16 napja

Tanuld újra az anyanyelvet!

Dél-romániai magyaroknak indít magyar nyelvtanfolyamot egy kolozsvári egyesület.

feltöltve 1 hónapja

Délutáni oktatással vonzóbb a magyar iskola a szórványban

Több szórványtelepülésen indul be a jövő tanévtől a régóta várt délutáni oktatási program. A magyar kormány által támogatott projekt...

feltöltve 1 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro