Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Maros megye / Sárpatak /

A kakas nem hazudott

Sárpatak a Székelyföld és a Királyföld határán, Segesvártól délre fekvő falucska a dél-erdélyi magyar szórványvidéken. Közigazgatásilag Fehéregyházához tartozik. Petőfi Sándort élve utoljára a sárpataki hídon látták 1849. július 31-én.

Fehéregyházától a Sárpatak völgyén indulunk felfelé az erdei úton, csak gyalogosan vagy szekérfogattal járható a 8 kilométer. Jó ismerősöm, Bíró Cs. Irén tanítónő 1976–79 között e faluban tanított összevont I–IV. osztályban tizenkét magyar gyermeket. Sárpatak már akkor is kiöregedőben élte napjait. Vasárnaponként három templomban húzták a harangot, magyarul és románul imádták Istent, öröm volt az is, hogy a falunak iskolája van. Nyár van, új ezredévi nyárközép, 2001. július 31-e. Az "utolsó utáni" órák egyikén érdeklődni indulunk. gyerek- és harangszó után. A harangok időnként még meg-megszólalnak. A gyerekszó már elhalt.

Több kilométer sűrű erdő után a völgy kiszélesedik, hatalmas legelők, delelő juhnyájak és marhacsordák simulnak a tájba. A falu közelében megművelt parcellák, kizárólag törökbúzások. Napos domboldalon öreg szőlőkarók, szép szőlős, ehhez erő kell...
Az első házak lakatlanok, balra egy fél utca, a 147-es házszám előtt álldogálunk, az udvaron idős, de serény asszonynak köszönünk, jó napot... hunyorít... úgy visszafelé az időben… né, a tanító néni. Tímár Erzsébet özvegyasszony a Segesvárról épp otthon lévő veje szerint kapabajnok. 35 ár kukoricát háromszor kapált meg. Erzsi néni az ujján számolja, hogy per pillanat hányan lakják a falut, 29, 32, 34, 35, 37… 38 lélek, név szerint. Egy 1938-ban a Sárpataki Római Katolikus Iskola tanulóiról készült fényképet kölcsönöz, említem, az Erdélyi Naplóban közölném. Veje, Ádám Albert ismeri a lapot, mondja: az nem a lenini utakat tapossa. Erzsi néni 1979-ben az Énekes madárban Esztert alakította, néhai férje, Péter, az ördögöt.

Lassan menegetünk bennebb a faluba, sok az omlott-lakatlan ház, társam attól tart, ezzel se találkozhat már, amazzal sem. Duruttya Albert (sz. 1934) és felesége, Gizella (sz. 1938) portáján állunk. ők a falu legfiatalabb és legtehetősebb gazdái. A portán két ló, három tehén, egy tinó, hatvan juh, disznók, majorság. 1989-ben túl későn érte őket a változás. Úgy dolgoznak, mint 50–100 évvel ezelőtt. Albert apja 1950-ben kuláklistára került. Saját üzlete, csarnoka, pálinkafőzője, közös cséplőgépe volt. Két évet sínylődött a Duna-csatornánál, hazajött, nem állt be a kollektívbe, Segesvárra ment dolgozni, tengette-lengette az életét, nem engedett a negyvennyolcból, belehalt. "A faluban huszonnégy füst van, én rég elmentem volna innen, de Albert hallani sem akar róla. Itt utánunk nem lesz, aki becsukja az ajtót" – mondja Gizella. 1979-ben a Tamási-darabban Gizella Magdót, Albert a dobost alakította.

Az iskola udvarát dús sarjú nőtte be. Húsz éve szűnt meg az oktatás, ma egy gyerek sincs a faluban. Az egykori szolid épület romosodik, ajtaján, ablakán a szél ki-be jár.
A múltat idéző iskolával átellenben öreg ház, az ablakból idős férfi köszön: "Buna ziua, jó napot". Miron Cîmpean (sz. 1924) itt, ebben az iskolában végzett, 1944-ben a fogarasi tiszti iskolába iratkozik (választania kellett: vagy a front, vagy a tisztképző), három hónap múlva 120 tanulót a 300-ból Németországba, Freiburgba küldenek különleges kiképzésre. Augusztus 23-án Románia átáll az oroszokhoz, azonnal lágerbe csukták őket. Többnyire zsizsikes borsón éltek. 1945. május 8-án szabadult, Aradig az utat gyalog tette meg. 1947-ben ismét választania kellett: vagy a börtön (mint Antonescu-bérenc hazaáruló), vagy a tiszti iskola. Fogarason folytatta a tanulást, immár kommunista szellemben. Tisztként munkaszolgálatos táborokban szolgált, ahol a koncepciós perek áldozatait dolgoztatták (élményeiről szívesen beszámolna, ma már ez nem tabutéma), főhadnagyi rangban helyezték tartalékállományba akkor, amikor ezeket a lágereket külföldi nyomásra felszámolták. Ma Brassóban van panellakása, de az év nagyobb részét Sárpatakon tölti, kertészkedik, tyúkjai vannak és egy jó hangú, románul és magyarul értő kiskutyája. Amíg tömbházas életet él, állatait Tímár Erzsire bízza. A tömbház kínszenvedés, a tévé távirányítóját nyomogatja egész nap az ember…

Kocsis Bélát (sz. 1925) keressük fel. A gazda meg a felesége a csűrben szénázik. Erzsi néni összecsapja a kezét: "Istenem, a kakas nem hazudott". Reggel vendéget kukorékolt, mondja. Hogy telt itt az élet, érdeklődöm. A gazda elhúzza a száját. "Jól. 1940-ben bejöttek a magyarok, de nekünk itt, Dél-Erdélyben nem jutott belőlük... Valakik jól megkavarták a kártyát. ‘44-ben besoroztak, romeltakarítani vittek Bukarestbe, éheztünk, betetvesedtünk. Az Északi-pályaudvar környékén dolgoztunk, hazaszöktem, de itthon már vártak a csendőrök: édesanyámat bezárták az őrsre, azonnal feladtam magamat, őt hazaengedték, engem vissza. Újra megszöktem, egy orosz katonavonattal Brassóig. Az oroszok jó néven vették volna, ha velük megyek a háborúba, enni adtak, szivart, mahorkát sodort nekem egy katona, akkora volt a kezemben, mint egy puliszkakavaró. Brassóban tőlük is megszöktem. 1947-ben Máriaradnára vittek katonának, 1951. május elsején leszereltem. A Segesvári Magyar Népi Szövetségtől szorgalmazták, álljak be aktivistának. Nem sok jót beszéltek akkor az aktivistákról (de utána sem). Ma azért az jut az eszembe, hogy ha az életemet léha aktivistaként, és nem itt a föld mellett, a kollektívben élem le, biztos nem 400 ezer lej lenne a nyugdíjam. 1979-től 1991-ig brigádos voltam. Öt gyereket neveltünk fel. Mi ketten itthon még bírjuk, amíg van egészség. Hogy lehetne itt gazdálkodni! De látja, nézzen széjjel a határban, parlag, amíg a szem ellát." A pajtába megyünk: egy fehér ló, egy hétmillió lejes tinó, két kismalac és két egyenként 180 kilós disznó. Az udvaron szép, nagy szemű csipkebogyók kiterítve. Manci lányuknak küldi Váradra. Azt mondja, ebből a tea olyan jó, mint a nap… mint egykor Sárpatak.

Többen is szóvá teszik: Ioan Boian segesvári ortodox esperes itt született a faluban, itt nőtt fel velük együtt, itt szolgált sokáig a faluban, népszerű ember, sokat tud a faluról. Telefonon és levélben kerestem meg később. Idén február elsején levelet hoz a posta a címemre. Feladó: maga az esperes. A levélben hat, számítógéppel írt oldal és 18 Sárpatakkal kapcsolatos fénykép. Idézek néhány passzust: "1931. február 27-én születtem szerény, istenhivő családban. Becsületes munkában, az emberek iránti tiszteletben és megbecsülésben nőttünk fel, öten voltunk testvérek. Édesanyám így tanított: Fiacskám, mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, őelőtte mindnyájan egyenlők. Szüleim nyolc és fél hektáron gazdálkodtak, gyenge talajon. Sok-sok munkával, hozzáértéssel termést takarítottunk be. Mi, gyerekek együtt dolgoztunk a szüleinkkel, de ez minden családban így volt. Sárpatak vegyes lakosságú, az én kedves utcámban, a Hudicában, ahol felnőttem, mi voltunk az egyetlen román család, sok jót és sok rosszat éltünk meg együtt, jól ismerem és beszélem a magyar nyelvet, énekeket. Szívem melegével emlékszem gyerek- és felnőttkori magyar és román barátaimra, jó szomszédaimra: Tamási Józsi, Tamási Áron, Sárdi Miklós és Rózsika, Deé József, Duruttya Lőrinc, Imre Károly, Tamási Ida, Szepesi Dénes, Béla és Zoli, Virgil Craciun, Vasile Duma, Nita Cîmpian, Nelu Cristea… és sorolhatnám sokáig azokat, akik a szívemben élnek ma is annyi idő után. Hét osztályt Sárpatakon végeztem, majd Szebenben kántorképzőt, Kolozsváron teológiai szemináriumba jártam. Végül a szebeni főiskolára kerültem, de az anyagiak miatt a nappali tagozaton nem folytathattam. Az egyház hivatalosan szétvált az államtól, utóbbitól segítséget nem kapott. A teológián magas volt a tandíj, a bentlakás számára külön élelmet kellett adni. Otthon szüleim egyre nehezebben küszködtek a nyolc hektárral, a kötelező terménybeszolgáltatással, egyéb bajokkal. 1960-ban megházasodtam, látogatás nélkülin folytattam a teológiát, pappá szenteltek. Rövid ideig Marosvásárhely mellett egy kis faluban, majd otthon Sárpatakon és Székelydályán szolgáltam tizenegy évet. Életem legszebb évei voltak ezek. Sárpatakon egyházunknak szép új parókiája, kertje volt, négy gyermekünk született itt. 1964-ben végeztem a teológiát, diplomadolgozatom:A sárpataki ortodox egyház monográfiája. 1971-ben nagyobbik lányom negyedik osztályt végzett Sárpatakon, több iskola ott nem lévén, áthelyezésemet kértem, a Görgény-völgyi Hodákra kerültem. 1977-ben Hargita megyei esperessé neveztek ki. Csíkszeredába kerültem, itt született ötödik gyermekünk, fiúcska. 1983-ban szolgálati érdekből a segesvári egyházmegye esperese lettem. Negyven év papi szolgálat – ebből 23 esperesi – után 2000. december 31-én nyugdíjaztak, azóta mint parókus lelkész szolgálok addig, amíg elhivatottságomnak eleget tudok tenni. Életem nagy eseményeként, élményeként említeném azt a zarándokutat, amelyet 1995-ben és 1999-ben az Athos-hegyre, illetve Jeruzsálembe és más történelmi városokba tehettem."

Sárpatakról az első írásos feljegyzés 1231-ből származik Béla király adománylevelében. Leopold Miklósnak, a sárpataki, majd segesvári római katolikus iskola tanárának adatai szerint a faluban 1711–1805 között már csak három magyar élt, 1876–1913 között 54 román és 32 magyar család. 1763-ban már görögkeleti fatemplom állt a településen, a bécsi katonai levéltárban 1760–62-ben jegyzik, hogy Sárpataknak egy temploma, egy görögkeleti papja és 53 hívő oláh családja van. Boian esperes 2001-ben számítógépre vitt dolgozatának adatai alapján az év májusában Sárpatak lakossága 53 lélek, ebből 26 férfi és 27 nő. Felekezet szerint 18 ortodox, 29 római katolikus és 6 református (15 lélek csak nyári vendég).

Bíró Cs. Irén: "1976–1979 között tanítottam itt. A kis falu amolyan sziget volt, és az ma is az ősrengeteg belsejében. Déli irányban szép időben a Szebeni- és Fogarasi-havasok gerince rajzolódik az égre. Az 1800-as években valahol itt, a Segesvár környéki vadonban lőtték ki az utolsó erdélyi bölényt. De abban az időben volt villany, rádió, tévé, levél- és újságkihordás naponta, telefon a téesz-irodán, bár az utak azok gyatrák voltak régen is. Előfizettem és kaptam a Tanügyi Újságot, az Új Életet, A Hetet és az Utunkat, a Művelődést, no és az Előrét, sőt az Élet és Tudományt. A marosvásárhelyi színházba bérletem volt, egy előadást sem hagytam ki, Csiszér Irén unokatestvéremnek köszönhetően. ’76 szeptemberében a sárpataki iskolában, ahol kényelmesen laktam, magamban – hisz senkire sem támaszkodhattam – számadást tartottam: egy percet se tétlenül, beosztottam az időmet, az iskolának könyvtára volt, egy szekrény kiváló könyv. Mérimée, Dreiser, Gogol, Ignácz Rózsa, Jókai, Dallos Sándor, Passuth, Tolsztoj, Benedek Elek, Makarenko, Anatole France, Kós, Mikes… hosszú a lista. France hatott rám a legjobban. Jegyzeteltem, három napló telt meg, itt van. Sárpatak nekem nem az elszigetelt dél-erdélyi szórványfalut jelentette, ahonnan menekülni kell. Annyi lehetőségem az önképzésre soha sehol nem volt, mint ott. Én mindig tanítónő akartam lenni, soha más pályára nem is gondoltam. A székelyudvarhelyi képzőben Csergő József, Molnár József és más kiváló tanáraim arra tanítottak, hogy a közösséget szolgálni hivatás, ha fizetnek, ha nem. Molnár tanár úr gyakran felhívta a figyelmünket: bárhol is tanítsanak majd, óvakodjanak a félművelt emberektől, azok a legveszélyesebbek, egyénre, közösségre egyaránt. A falusi ember veleszületett műveltséggel, éles elmével, jóérzéssel bír, azokban bízni lehet, a pantallósokkal van a baj. Ritka volt az a délután, hogy ne kiránduljak, gyerekekkel vagy egyedül. Az asszonyokkal gombászni jártam. Ez szenvedélyemmé vált, mint másnak a vadászás. Egy alkalommal Fehéregyháza felől gyalogoltam az erdei úton, pár méterre tőlem egy vaddisznó állt. Megijedtem, a vad még jobban, ő futott el, nem én. Évharmadok végén műsort adtunk: néptáncokat, gyermekműsorokat… ezekre kezdetben csak a szülők jöttek el, később a kevés lakosból sokan. Évenként kimozdultunk a faluból: Vásárhely, Szeben, Vízakna, Szováta, Farkaslaka, be-begyalogoltunk Fehéregyházára (Firegyháza, helyi szóhasználatban) a Petőfi-múzeumba. Ez volt a nagyvilág. A Maros Megyei Tanfelügyelőség számára ez az iskola egy statisztikai adat lehetett. A kertben fészkelő sárgarigó érdeklődött hogy- s mintlétünk felől, előbbiek soha. De nem is akadályoztak. Gábos Dezső fehéregyházi tanító (ma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, mindenese) ki-kigyalogolt turistaként, jó szándékú tanácsadóként. Jó kapcsolatot ápoltam a szomszéd Mariuca nénivel, nagyon vallásos, hívő életet élő ortodox asszony volt, tanulhattam tőle. Mindennapos gondjaimban Sárdi Ferenc téeszbrigádos segített sokat. Idő teltével igen merész ötlettel álltam a falu elé: tanuljuk be az Énekes madarat. Nem ment könnyen, hihetetlennek találták, hogy ezt ők meg tudják csinálni. Télen kezdtük a próbákat, a szereplők életkora 30–70 év közt változott. Utolsó héten, tavasszal, előadás előtt a szereplők olyan színpadot varázsoltak a kultúrba, hogy azt maga Tamási Áron is megcsodálta volna. A bemutatóra benépesedett a falu, a gyerekek, unokák hazajöttek, lássanak csodát, szerepelnek a szülők, nagyszülők!... 1979-ben versenyvizsgáztam, hazakerültem Szovátára. Az a sárpataki három év olyan volt, mint a mesében."

Megfelelő bekötőút kiépítésével a falu pusztulása talán lelassulna, vagy akár meg is állna. Bízhatunk-e egy jobb jövőben? „Örömmel” értesültünk azóta, hogy Sárpatak közelében világraszóló Drakula-park épül. Már csak ez hiányzott...

Lakatos István, Erdélyi Napló, 2002. február 26.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Maros megye 13.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Székely Mezőségen.

Friss anyagok

Elhunyt Szántó Sándor János râmnicu-vâlcea-i lelkipásztor

"Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." Zsolt,...

feltöltve 3 hónapja

Elhunyt Fazakas Csaba Temesvár Belvárosi lelkipásztor és volt esperes

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!" Zsolt 31,6  

feltöltve 3 hónapja

Arcok a szórványból. Búcsú az Opel Fronterától

A leghűségesebb baráttól és a legjobb testvértől szoktunk elbúcsúzni úgy, ahogy mi vasárnap búcsút vettünk az Opel Fronterától. 

feltöltve 3 hónapja

Királyföld templomai - Darlac

A Szeben megyei Darlac Erzsébetvárostól tizennyolc kilométerre fekszik. Az azonos nevű községség központja. Lutheránus temploma a XV. század...

feltöltve 6 hónapja

Darlac

feltöltve 6 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro