Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Tematikus / Demográfia /

A magyarságot ki kell mozdítani a demográfiai holtpontról

Csép Sándor újságíró, szerkesztő, televíziós szakember évtizedek óta a népességfogyás súlyos következményeire hívja fel az erdélyi magyar közvélemény figyelmét. A vele készült beszélgetés az Áldás, népesség mozgalom létrejöttének történetéről szól.

Beszélgetés Csép Sándorral, az Áldás, népesség mozgalom megteremtőjével

– Személyes indíttatása volt annak, hogy én ezzel a témakörrel kezdtem el foglalkozni. Egyrészt egyke gyerek vagyok, így megszenvedtem a testvértelenség minden nyomorúságát, másrészt Ágyában, ahol édesapám református lelkész volt, láttam, hogyan zsugorodik a gyülekezet. Emlékszem, gyerekként, egy újév délelőtti istentiszteleten, ahol a lelkész hagyományszerűen beszámolt az elmúlt esztendő népesedési adatairól, rádöbbentem, hogy sokkal többen haltak meg, mint ahányan abban az évben születtek. Ez a felismerés indította el bennem a téma iránti érdeklődést.

Mikor volt ez az első ráeszmélésed az erdélyi valóságra?
– Ez valamikor 1950 táján történhetett, tehát jó félévszázadnál ezelőtt. Én azóta fájlalom fogyatkozásunkat, ez később tovább erősödött bennem. Nagyon vonzottak a történelmi olvasmányok, sokat foglalkoztatott a magyarság története a honfoglalástól napjainkig. De az egykori szülőfalumnál maradva, az ezernyolcszáz lelkes ágyai közösség mára jóval ezer fő alatti közösséggé zsugorodott össze. Egyetemista koromban közelebbről foglalkoztam a népességfogyás kérdésével, utána olvastam Fülöp Lajos írásaiban, meg másoktól, akik ezzel foglalkoztak a népi írók közül. Hamar világossá vált előttem, hogy a fehér pestis máshol is pusztít. Akkoriban írtam egy szubjektív szociográfiai riportot falunk népességcsökkenésének történetéről. A kéziratot beadtam a Korunkhoz, a szerkesztőség el is fogadta, de amint később kiderült, a cenzor, aki a megszerkesztett lapot átolvasta, kidobta a cikkemet. Az volt az érve, hogy túl sötét képet fest a magyarság sorsáról, tehát nem jelenhetett meg. Ez a hatvanas években történt.

Akkoriban kezdted el újságírói pályádat. Mennyire torpantott meg első szembesülésed a kommunista cenzúrával?
– 1968-tól a Kolozsvári Rádió, majd a bukaresti közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének lettem a munkatársa. Cikkem brutális kicenzúrázása tudatosította bennem, hogy a témával igenis foglalkozni kell, csak a megfelelő időt és keretet kell megtalálni hozzá. Akkoriban telepedtem le Kolozsváron, és láttam, hogy a népességfogyás a régióban még tragikusabb méreteket ölt, mint Arad megyében. Főleg a közeli Kalotaszeg állapotai kezdtek foglalkoztatni. 1975 táján újra alaposabban szemügyre vettem a kérdést. Akkoriban a Székelyföld demográfiai mutatói Románián belül nagyon jók voltak, szemben Kalotaszeggel például, ahol szembeötlő volt a népességfogyás. Így született meg az Egyetlenem című film forgatókönyve. Úgy tűnt, ez is az enyészet áldozata lesz, mert Bodor Pál, a magyar adás vezetője jó ideig nem merte előhúzni íróasztala fiókjából. A téma nagyon magunkra figyelő volt. Végül is az ő zseniális húzásának köszönhetően mégis film lett belőle. Amikor felsőbb körökben érvelni kellett a film bemutatása mellett, azt mondta, hogy a Kommunista Párt központi bizottsága is láthatja: nem a sovinizmus irtja ki a magyarságot, hanem önpusztítás folyik, mert végeredményben senki nem tiltja meg, hogy több gyereke legyen egy kalotaszegi családnak. Végül is a film elkészült, műsorra került, és nagy visszhangja lett, sokan emlékeznek rá. Kós Károlytól Sütő Andrásig és Kányádi Sándorig még aznap este, a film bemutatását követően mindenki gratulált. Rendkívüli élmény volt: hétfőn délután négytől hétig tartott a magyar adás, és ezt követően elkezdett csengeni megállás nélkül a szerkesztőség telefonja. Este tizenegyig, amíg ott voltunk, nagyon sokan hívtak.

– A Ceauşescu-rendszerben ez volt az első vészharang a magyarság lassú, de biztos fogyásáról. Volt-e folytatása az akkori filmednek?
– Utána, ötévenként visszajártam a forgatás helyszíneire, és figyelemmel kísértem a további eseményeket is. A rendszerváltást követően a vizsgálódást kiterjesztettük egész Erdélyre. Szomorúan mondom, hogy egy-két kivételt leszámítva, mint amilyen a szilágysági Désháza, mindenhol népességfogyással találkozunk.

– A rendszerváltás új lehetőségeket hozott ezen a területen is. Miként alakult ki az általad kezdeményezett Áldás, népesség mozgalom, amely most már Erdély-szerte kezd szárba szökkenni?
Éppen most dolgozom egy összefoglaló íráson, amelynek az a címe: Egy aggodalom évtizedei. Ez tulajdonképpen az eddigi próbálkozásaimról, törekvéseimről szól: hogyan vezetett el ez az út az erdélyi mozgalom beindulásáig. Az első jelentősebb találkozónkra 2004 tavaszán került sor. Tőkés László, aki régi ismerősöm, és akihez baráti szálak is fűznek, és aki jól ismerte a téma iránti elkötelezettségemet, ő mondta, hogy az egyházkerület, illetve az esperesek kollégiuma védnökséget vállalna egy ilyen mozgalom létrejöttéhez, amely a demográfiai fogyás okainak feltárását, illetve megállítását lenne hivatott felvállalni. Mindenki egyetértett abban, hogy bár szerény eszközeinkkel eléggé kilátástalannak és reménytelennek tűnik sikerre vinni egy ilyen mozgalmat, bűn semmit nem tenni az ügy érdekében, illetve fásultan szemlélni az erdélyi magyarság folyamatos zsugorodását. Nyugat-európai példák bizonyítják, hogy egy ilyen demográfiai hullámvölgyből van kilábalási lehetőség.

– Néhány éve Romániában is változott a gyerekvállalásra történő odafigyelés, hiszen az átlagfizetéssel szinte megegyező gyereknevelési támogatás sok magyar család számára is jelentős ösztönző erő…
– Ma Közép-Európában Románia mindenképpen jó példával jár elöl. A kismamáknak juttatott havi nyolcszáz lej az ország gazdasági körülményei között egy igen jelentős támogatás. Persze ez önmagában mégsem oldja meg a népességfogyás súlyos problémáját. A legfontosabb dolog lenne a köztudat megváltoztatása. Sokszor szoktam humorosan mondani, hogy a fogamzásgátlót először a fejből kell kivenni. Elsősorban a közgondolkozást kellene megváltoztatni, és ilyen szempontból jó ideje már elkezdtük a munkát, ezt szolgálja az egész Erdélyre kiterjedő mozgalmunk.

– Emlékszem, jómagam is részt vettem a 2004-es félixfürdői rendezvényen, ahova a Kárpát-medencei magyar nyelvterület számos szakemberét hívtátok meg. Hogyan ítéled meg az akkori rendezvény visszhangját, sikerét?
– Nagyon sikeres rendezvény volt, létrejöttek a szakosztályok, csak sajnos a pénzhiány rányomta bélyegét a további folytatásra…A munkacsoportok létrejötte a mozgalom intézményesülésének az ígéretét hordozta magában. A Fidesz akkor az ígérte, hogy továbbra is előteremtenek pénzeket a folytatásra. A párt alapítványa, a Szövetség a polgári Magyarországért vállalta fel mozgalmunkat, ez tette lehetővé az első konferenciát, ahova valóban reprezentatív szakembergárda érkezett az egész Kárpát-medencéből. Ez az első konferencia a zászlóbontást jelentette. Jelen volt legalább nyolc püspök, akiket ökumenikus alapon hívtunk össze. Itt már a baj akkora, hogy nem lehet egy-egy egyház vagy politikai szervezet keretei között foglalkozni a témával, nem lehet kisajátítani. Ügyünk mellé állt az RMDSZ is: egyik alelnöke, Kötő József tartott egy érdekes előadást. A mozgalom elindításában nem volt semmiféle ideológiai megkötöttség, de az kétségtelen, hogy a közéleti személységek zöme a nemzeti oldalról érkezett. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szabaddemokraták részéről is volt résztvevő Törzsök Erika személyében. A bihari találkozót követően kb. négy hónapra Tatabánya mellett rendeztek egy hasonló Áldás, népesség konferenciát Tőkés László és Orbán Viktorné Lévay Anikó fővédnökségével. Az előadók között ott volt Duray Miklós a Felvidékről, Jókay Anna írónő, Koltay Gábor filmrendező és sokan mások. Ezt követően több kisebb rendezvény volt az egyházkerület, a Magyar Reformátusok Világszövetségének a rendezésében. Sajnos a Nagyváradon, illetve Félixfürdőn megalakult szakcsoportok érdemi tevékenységet nem tudtak kifejteni, mert a működésükhöz szükséges minimális pénzügyi keretet sem tudtuk előteremteni.

– Nemzeti elkötelezettségű szervezeteken keresztül Magyarországon is él hasonló mozgalom. Kérdés, hogy mai világunkban jelentős állami támogatás nélkül lehet-e esélye egy ilyen mozgalomnak?
– Két évvel ezelőtt indult el egy úgynevezett demográfiai levelezőlista az interneten. Ötven-hatvan ember állandóan kapcsolatot tart egymással, minden információt megosztanak egymással, próbálnak cselekvési terveket kidolgozni. Arra törekednek, hogy beindítsák a Nemzeti Demográfiai Kerekasztalt. Néhány héttel ezelőtt Harag Péter volt szociális miniszter szervezésében a Gellért Szállóban megtartottak egy nagyobb értekezletet, ahol jelen volt a téma nagymestere, Fekete Gyula is. Magyarországon is forr tehát a dolog. Az biztos, hogy mindenre rányomja bélyegét a pénztelenség, főleg a magyarországi megszorítások újabb és újabb hullámai, azonban a téma annyira égető, annyira aktuális, hogy egyre szélesebb körben foglalkoznak vele.

– Marosvásárhelyen néhány héttel ezelőtt újabb rendezvény vállalta fel a három évvel ezelőtti zászlóbontás folytatását . . .
– Február második felében, a Bod Péter Napok keretében több száz fős részvétellel tartottunk újabb konferenciát. Mivel kevés volt a pénz, úgy terveztük, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület kétezer dolláros adományát kiosztjuk két tíz, illetve tizenegy gyerekes családnak. Az előadók lemondtak a honoráriumról, az egyházkerület jóvoltából pedig ingyen megkaptuk a termet. A mostani sikeres konferencia is tulajdonképpen a tudat megváltoztatásának az irányába igyekszik előmozdítani mozgalmunkat. Szeretnénk a már létező pozitív példákat felkarolni, népszerűsíteni. Ha lenne rá pénz, a désháziak törekvéseit is szeretnénk támogatni, ugyanis a faluban egykoron nagy hagyománya volt a fazekasságnak, ami munkahelyeket és így helyben maradást jelentene a fiatal családok számára. Tulajdonképpen itt született meg az Áldás, népesség mozgalom ötlete, hiszen nem tudtam olyan magyar településről, ahol a népesség aránya ne csökkenne. Kiderült, hogy van ilyen, éspedig a szilágysági Désházán.

– A nagycsaládosokat az emberek egy része megmosolyogja, ma már amolyan csodabogarak. A közhiedelem szerint a sok gyermek sok lemondással, a nők számára pedig a karrier feladásával jár. Meg lehet-e változtatni a közvélemény hozzáállását a gyerekvállalás kérdéséhez?
– Minden bizonnyal, de ehhez összehangolt, jól kidolgozott stratégia szükséges. Az a tervem, hogy valamennyi találkozó, rendezvény alkalmával több nagycsaládosnak adhassunk egy-egy jelentősebb összeget. Tudom azt, hogy ez szimbolikus dolog, és nem lehet mindenkinek segítséget nyújtani, de az, amit adunk, valami formában bekerül a köztudatba, és a nagycsaládosok iránti tiszteletet növeli. Erdély legtöbb, magyarok lakta régiójában lehetne hasonló rendezvényeket tető alá hozni.

– Folyton visszatérő gond a finanszírozás kérdése. Honnan tudják előteremteni a továbblépéshez szükséges pénzeket?
– Sajnos ez a legnagyobb gondunk, hiszen sem a személyem, sem a mozgalom célja nem bizonyul túl jó névjegykártyának ott, ahol ma közalapítványi pénzeket osztogatnak. Tény, hogy bármiféle előrelépés az összmagyar nemzetpolitikai prioritások átértékelésétől függ. Ha 2006-ban Fidesz-kormány alakult volna Magyarországon, akkor nagyobb esélye lenne egy ilyen kezdeményezés gyors felfuttatásának. Jelenleg várakozó állásponton vagyunk. Úgy tűnik, a mai magyar kormány masszív távol-keleti betelepítésben látja a magyar népességfogyás problémájának a megoldását, és nem a születések számának hatékony növelésére törekszik.

– A liberális közízlés szerint az embereket nem lehet, nem szabad gyerekvállalásra kényszeríteni, másrészt a liberális női modell térhódításával a nő inkább karriert, mint gyereket kell vállaljon. Hogyan lehet ezzel a káros közfelfogással felvenni a harcot? Van-e elfogadható középút?
– Én elfogadom azt a liberális felfogást, hogy az asszony, a család dönt, hogy hány gyereket vállal. Ezt a jogot senkitől nem lehet megtagadni, viszont senkit sem lehet felmenteni a felelősség alól, amely a nemzet szempontjából minden egyes családra ráhárul. Ez úgy hidalható át, hogy megváltoztatjuk a család életfelfogását, életvitelét, hogy természetessé váljék legalább kettő, illetve ennél is több gyerek vállalása. Igaz, hogy a több gyerek több gond, de ugyanakkor annál nagyobb boldogság. Ebben a meggyőző munkában nagy szerepe van a médiának.

– Ahol szegénység van (Erdélyben például) sokak szemében az az ellenérv, hogy nincs megfelelő anyagi háttér a nagyobb család fenntartásához, ugyanakkor a nyugati társadalmakban, ahol hozzánk képest összehasonlíthatatlanul magasabb az életszínvonal, a jólét és a kényelem miatt nem vállalnak gyereket.
– Ez szerintem áldilemma. Sok erre az ellenpélda. Az Egyesült Államok például, ahol köztudottan jólét van, a népesedés szempontjából nagyon jó eredményekkel rendelkezik. Ugyanakkor Kárpátalja, amely nálunknál is szegényebb vidék, a népesedési mutatókban sokkal jobban áll, mint Magyarország vagy Erdély. Kalotaszegen régebben az volt gond, hogy a kevés föld ne oszoljon sok fele, ma viszont már ez nem téma. Ma már a megszokottság, a szülőktől látott példa a mérvadó az egykézésre. Szerencsére Kalotaszegen az utóbbi években kezd megváltozni a közgondolkozás. A negyvenes-ötvenes évektől elharapódzott egy gyerek vállalása helyett egyre többen vállalnak két-három gyereket. Ezt lelkészismerőseimtől hallom. Mondanék egy érdekes példát arra, miként lehet a közgondolkodást megváltoztatni egy-egy közösségben. Az idősebb Dávid Gyula valamikor a húszas években református lelkész volt egy Sepsi széki faluban, ahol eléggé gyérülő gyülekezet fogadta. Nos, a lelkész divattá tette a több gyereket. Arról kezdett beszélni, hogy a környező közösségek közül melyik életképesebb, melyiknek van több gyereke. A saját hívei körében sikerült felébreszteni a versenyszellemet, ottléte alatt megváltozott a falu demográfiai rendje. Ilyen példák máshol is akadnak, és ez bizonyítja, hogy hatni lehet a közgondolkodásra.

– Úgy érzed, sikerül-e a közeljövőben az Áldás, népességet igazi mozgalommá alakítani?
– Biztos vagyok benne. Van olyan összetevője ennek, amihez igazából pénz sem kell. Hármat sorolnék fel ezek közül. Havonta egy alkalommal minden gyülekezet minden lelkipásztora szenteljen egy igehirdetést a népesedés kérdésnek. A második: minden gyülekezetben, illetve minden templom előterében a konfirmandusok, a házasulandók, a bérmálkozók, a keresztelők alkalmával ki kellene függeszteni az érintett család három-négy generációra visszamenő családfáját. Egy másik ötlet „az én vagyok a harmadik testvér” nevű mozgalom. Ennek lényege az, hogy minden harmadik gyereket egy jelentős kelengyeajándékkal ajándékozna meg a gyülekezet. Ezt az ötletet Tőkés László javasolta. A harmadik gyerek keresztszülejének a meglévők mellé egy módosabb keresztszülőt is keresnének, ezzel is segítve a gyerek nevelését. Vannak persze más elképzelések is, amelyek sikerre vihetnek egy ilyen mozgalmat.

Makkay József, Erdélyi Napló, 2007. április 4.

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Elhunyt Székely Józsefné Bereczki Gabriella, az utolsó verespataki magyar óvónő

Életének 86. évében elhunyt özv. Székely Józsefné Bereczki Gabriella (1934-2019) nyugalmazott verespataki óvónő. „Ne gyűjtsetek magatoknak...

Friss anyagok

Elhunyt Székely Józsefné Bereczki Gabriella, az utolsó verespataki magyar óvónő

Életének 86. évében elhunyt özv. Székely Józsefné Bereczki Gabriella (1934-2019) nyugalmazott verespataki óvónő. „Ne gyűjtsetek magatoknak...

feltöltve 3 napja

Örökségmustra Maros megyében - IV. rész

A Holttenger dokumentációs szórványprogram keretén belül idén folytattuk Maros megye épített kulturális örökségének, együttélési emlékeinek...

feltöltve 4 napja

Maros megye 30.

Magyar közösségek, építészeti értékek, közös múlt a Szabadi patak völgyében.

feltöltve 6 napja

Maros megye 29.

Történelmi utazás Szászrégentől Gödemesterházáig.

feltöltve 6 napja

Maros megye 28.

Magyar közösségek, építészeti emlékek, közös múlt a Felső-Maros mentén a Luc patak völgyében és mellékvölgyeiben.

feltöltve 7 napja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro