Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Szórványtallózó / Temes megye / Ótelek /

Ótelek – csengő helyett vészharang

Kétezer-tizenegy szeptember tizenkettedike tíz óra. Tanévnyitó az óteleki általános iskola magyar tagozatán. A kisebb és nagyobbacska diákok fegyelmezett sorokban állva, tekintetüket az igazgatónőre szegezve izgalommal várják, hogy a padokat újra megtölthessék zsivajjal…

Így kezdődhetne egy szokványos tudósítás a 2011/12-es óteleki tanévkezdésről, csakhogy a Temes megyei szórványmagyar község iskolája nincs szokványos helyzetben. A tanintézetben ugyanis idén mindössze 18 diák (10 elemista és 8 gimnazista) kezdi meg az évet, és – mint a polgármester beszédéből kiderül – ha semmi sem változik, egy-két év múlva a településen már nem lesz magyar évnyitó. Ennek egyik jele, hogy az eddig önálló magyar tannyelvű iskola ettől a tanévtől a jánosföldei tanintézet magyar tagozataként működik tovább.

A „jótékony” árvíz.

A Temesvártól negyven kilométerre fekvő Ótelek község 2008-ban nyerte vissza 1968-ban elvesztett önállóságát, s népszavazás révén a szomszédos Jánosföldével együtt elvált Újvártól. Népességi adatait tekintve kuriózumnak számít Temes megyében, mert a nyolcszáz főt valamivel meghaladó lakosságon belül a magyarok aránya kiugróan magas, nyolcvan százalék körüli, de még a községhez tartozó, színromán Jánosföldét hozzászámítva sem sokkal ötven százalék alatti.

Ahogy azt Talpai Adél, a hajdan önálló iskola egykori igazgatónője, a mostani magyar tagozat vezetője elmondja, a lassú hanyatlás valamikor a hetvenes évek elején kezdődött, amikor a falu fiataljai az intenzív iparosítás nyomán a kecsegtető munkalehetőségeket kínáló Temesvárra költöztek. A mostani középkorú lakosok emlékeiben élő, évfolyamonként harminc fő fölötti osztálylétszámok ekkor csappantak meg először. Ezt a folyamatot egy időre a Székelyföldről betelepített lakossággal sikerült megállítani, de a felnövekvő újabb generációkat sem tudták Óteleken tartani, őket is felszippantotta a közeli nagyváros. Ezért a lakosság mára elöregedett, a 800 főre éppen csak negyven-egynéhány gyermek jut. Munkahelyek szempontjából sem sokkal rózsásabb a helyzet: a községben az egyetlen álláslehetőséget Szabó Csaba Zoltán polgármester prosperáló agrárvállalkozása kínálja. A falu életében törést jelentett a rettenetes károkkal járó 2005. áprilisi árvíz, amikor a 29 kilométerre található Temes folyó áradása következtében a házak jelentős részét újra kellett építeni. A sajnálatos eseményből az iskola legalább profitálni tudott: vizesblokkot alakítottak ki az épületben, és bevezették a központi fűtést is. A gyönyörűen felújított épület, a számítógépekkel jól felszerelt informatikai tanterem, a biológia- és kémialaboratórium, a magyar nyelvű könyvekkel gazdagon ellátott könyvtár, a szépen karbantartott udvar láttán elgondolkodik az ember azon, hogy a nagyvárosi iskolát megszégyenítő infrastruktúra nincsen kellően kihasználva, sőt nagy valószínűséggel hamarosan teljesen elvész a helyi magyarság számára.

Magyarul nem éri meg?

Erről azonban nemcsak a körülmények, hanem a helybeliek is tehetnek – ismeri el Talpai Adél. Idén egy újabb kislány iratkozott át a jánosföldei román tagozatra, ezzel ötre emelkedett az általános iskolát románul végző magyar ajkú óteleki gyerekek száma. A község helyzetében ez a pár nebuló is sokat számít, mivel megtartásukkal több mint negyedével emelhetnék a jelenlegi tanulói létszámot, jóllehet még ez sem lenne elég: a tagozat működtetéséhez évfolyamonként öt-hat gyermekre lenne szükség.

A tagozatvezető pedagógus szerint az átiratkozás okai összetettek. Egyrészt Óteleken is tartja magát az a szórványvidék-szerte elterjedt nézet, hogy ha a gyermek román iskolába jár, minden energiáját a többség nyelvének elsajátítására fordítja, akkor majd az életben is könnyebben boldogul, könnyebben jut munkához, megélhetéshez. Az anyanyelv minél magasabb szintű elsajátításához, az öröklött kultúra minél árnyaltabb megismeréséhez nagyon nehéz kézzelfogható, könnyen értelmezhető hozadékot rendelni, ezért az identitás megőrzése nem feltétlenül követendő cél a nagyrészt megélhetési gondokkal küzdő emberek számára.
Emellett az összevont osztályok, a csak másfél katedrányi állandó tanerő, az angol-, a testnevelés- és a történelemtanár ingázása miatt megbolygatott órarend többekben azt az érzetet keltik, hogy az óteleki már nem „normális” iskola. A tanévnyitón a szülők beszélgetéseibe belehallgatva is mutatkoztak ennek jelei. Tettetett magabiztossággal bizonygatták egymásnak: „Ha valaki tanulni akar, annak itt is van erre lehetősége”. Ezt az állítást amúgy a tények is alátámasztják: az iskola korábbi diákjai közül szép számmal kerültek ki tanárok, orvosok, papok és közgazdászok, és a mai diákoknak sincsenek továbbtanulási gondjaik, aki akart, az bejutott a középfokú oktatásba.
A harmadik oka az átiratkozásoknak, hogy az iskola, nem túl derűs kilátásai miatt, ördögi körbe került: többen lemondtak róla még a bezárása előtt. A községben sokan azt mondják: a környéken nincs más magyar nyelvű tanintézet, a gyerek pár év múlva úgyis román tagozatra kerül, így jobb, ha mielőbb hozzászokik – ezért már most átíratják a jánosföldei vagy az újvári iskolába, ezzel is siettetve az amúgy is bekövetkezni látszó szomorú végkifejletet.

Nem adták fel a reményt.

Amint Talpai Adél hajdani igazgatónővel, magyartanárnővel, valamint a polgármesterrel a tanári szobában folytatott beszélgetés során kiderült, a kilátástalan helyzet ellenére az iskola őrzői nem adták fel a reményt. Bár – ahogy megfogalmazták – a község csak nemrégiben nyerte vissza önállóságát, így nem rendelkeznek tapasztalatokkal az önmenedzselésben, folyamatosan próbálnak megoldást találni. Az ötletekben nincs is hiány, csak eddig – külső segítség és szélesebb körű összefogás híján – általában már a tervezési, előkészítési szakaszban elakadtak valahol.

A nyár folyamán tárgyalásokat folytattak a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal: a jelenleg 18 óvodást kiszolgáló, az árvíz után szintén felújított épület egy részét átengednék a szórvány magyar gyerekek sorsával foglalkozó szervezet védenceinek. Az infrastruktúra adott, csak néhány nevelő fizetésére, illetve az étkezés biztosítására kellene előteremteni anyagi forrásokat. Az újonnan érkezett gyerekek természetesen a helyi iskolában tanulhatnának, így kielégítő szintre emelkedne a tanulók száma. Az ötlet anyagi források híján fulladt kudarcba; emellett arra sem sikerült kielégítő választ adni, hogy miként lehetne gondoskodni a gyerekek nyolcadik osztály utáni továbbtanulásáról vagy szakképzéséről.

Ehhez hasonló megoldás a megyei gyermekvédelemmel együttműködve is születhetne: több fórumon is jelezték már, hogy a község szívesen lenne befogadója árvaháznak vagy egy-két – több megyében már jól működő – családi nevelőotthonnak. Az itt felnövő fiatalok esetleg később le is telepedhetnének, és ez megoldaná a fogyó, öregedő népesség miatti gondot – ám a megyei illetékesek eddig még nem éltek a lehetőséggel. A polgármestertől megtudjuk: ez utóbbi megoldás már csak azért is megfelelő, mert a szükségszerűen kiépülő új kapacitások felhasználásával a többi tanuló számára felkínálható szolgáltatások köre is kibővülne: be lehetne indítani a napközis foglalkozást, illetve az iskolai étkeztetést, ezáltal az óteleki iskola vonzó alternatívájává válhatna a környékbeli intézményeknek, nem csupán a helyiek számára.
Egyelőre azonban álom, hogy Ótelek a környékbeli magyarság oktatási központjává váljon. Bár van némi reális alapja, ugyanis a község körzetében vannak még magyarok által lakott települések: 2002-es népszámlálási adatok szerint a 22 kilométerre fekvő Gyertyámoson 220 fő, a 15 kilométerre található Csenén 435 fő, a szomszédos Újváron, illetve Magyarszentmártonon több mint 200 fő vallotta magát magyarnak. Az adatok azonban mára bizonyára elavultak, és arról sem született átfogó felmérés, hogy a környékbeli magyarság milyen mértékben asszimilálódott, milyen szinten beszéli anyanyelvét, a családtagok milyen nyelven szólnak egymáshoz.

Arra viszont, hogy mekkora igény mutatkozik a magyar nyelvű oktatásra, már létezik megfelelő mutató: a fakultatív képzésben résztvevők száma. A környező településeken összesen több mint hetven diák vesz részt fakultatív magyar oktatásban, már 20-30 százalékukkal elfogadható vagy legalább a középtávú túléléshez elegendő szintre lehetne feltornázni az óteleki magyar diáklétszámot. A polgármestertől megtudjuk, hogy a községháza még a saját buszát is rendelkezésre tudná bocsátani, csak legyen kit szállítani. Újvár és Magyarszentmárton esetében erre nem is lenne szükség, mivel az ottani iskolabusz naponta ingázik óteleki és jánosföldei diákokért, az üresjáratokat – jószomszédi alapon – könnyedén ki lehetne tölteni a magyar tagozatot látogatni szándékozó gyerekekkel. Az ingázás ugyan többletterhet jelentene a magyar tanulást plusz feladatként vállaló diákoknak, de a jól használható szemléltetőeszközökkel gazdagon felszerelt termek, valamint a könyvtár nagyban javítanák az oktatás hatékonyságát – teszi hozzá Talpai Adél. Szerinte a környékbeli falvakban élő magyar szülők motivációját növelhetné az a 20 ezer forintnak megfelelő összegű éves magyarországi oktatási támogatás is, ami akkor jár, ha magyar nyelvű iskolában tanul a gyerek.

Az idei óteleki iskolai ünnepségen egyébként nem hangzott el a magyar nyelvű évnyitókon legtöbbször elszavalt vers, Reményik Sándor Templom és iskola című költeménye, annak ellenére, hogy sehol sem lehetne aktuálisabb. Távozóban azon gondolkodunk: talán a szervezők már belefáradtak a szép szavakba – tettekre, összefogásra, kézzelfogható támogatásra lenne szükségük.

Tasnádi Sáhy Péter, Erdélyi Riport, 2011. 19. szám

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

KOLOZS megye - Dengeleg - Elhagyatott kúria (2012)

KOLOZS megye - Dengeleg - Elhagyatott kúria (2012)

MAROS megye - Zoltán - A zoltáni Haller-kúria (2015. július 6.)

MAROS megye - Zoltán - A zoltáni Haller-kúria (2015. július 6.)

MAROS megye - Zoltán - A zoltáni Haller-kúria (2015. július 6.)

MAROS megye - Zoltán - A zoltáni Haller-kúria (2015. július 6.)

KOLOZS megye - Pusztakamarás - A Kemény-kastély romjai (2015. március 11.)

KOLOZS megye - Pusztakamarás - A Kemény-kastély romjai (2015. március 11.)

KOLOZS megye - Pusztakamarás - A Kemény-kastély romjai (2015. március 11.)

KOLOZS megye - Pusztakamarás - A Kemény-kastély romjai (2015. március 11.)

Romos kastélyok, kúriák, udvarházak

Friss anyagok

Áruba bocsátanak tizenhat szász erődtemplomot

Tizenhat szász erődtemplomnak keres gazdát az evangélikus egyház medgye­si konzisztóriuma. Az egyházi testület csupán a terület áráért adná...

feltöltve 4 napja

Tíz éve nincs közöttünk dr. Dávid László, volt segesvári lelkész, művészettörténész.

2003-ban végiglátogattuk gyülekezetének szórványait, Besében és Keresden készültek a fényképek. Utoljára szülőfalujában, Árapatakon szolgált,...

feltöltve 4 napja

Erdély egyik legszebb barokk kastélya - Zsibó, II. rész

A Wesselényi-kastély építése valószínűleg 1778 után kezdődött és 1810-ig tartott. Az eredetileg négyszög alaprajzú, késő barokk épületegyüttesből...

feltöltve 21 napja

Anyanyelvi tábor második alkalommal a temesvári Gerhardinum Líceumban

A Gerhardinum Római Katolikus Líceum udvara a legjobb „fakultatívos” gyerekek zajától volt hangos a múlt héten, akik a Tanulj meg írni-olvasni...

feltöltve 22 napja

Identitásukkal fizetnek a csángók a békéért

A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé...

feltöltve 24 napja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro