Alapítva 1991

Kolozsvár, Kül-Magyar utca 1. szám

ERE Igazgatótanácsa, Szórvány Osztály

00-40-264-599800, 00-40-264-592453

szorvany@reformatus.ro

Despre noi

About us

Wir über uns

Wie zijn wij?

 

Főoldal / Hírek, beszámolók /

Katasztrofális állapotba került több szász műemlék templom, segítséget kér a német közösség képviselője

Pár éven, de akár hónapon belül is összedőlhet az észak-erdélyi szászok épített örökségének egy része - figyelmeztet a Német Demokrata Fórum Beszterce-Naszód megyei elnöke. 

Cristian Roth-Gross szerint mintegy tíz egykori szász templomnál lenne szükség sürgős beavatkozásra, miután a helyi szász közösségek kihalóban, és a Németországba, Ausztriába kivándorolt szászok is elöregedtek, kevésbé képesek támogatni itthon hagyott közösségeiket.

A Német Demokrata Fórum (NDF) megyei vezetője felhívást intézett Radu Moldovan Beszterce–Naszód megyei tanácselnökhöz, a megyei tanácsokhoz, Stelian Dolha prefektushoz, a kormánypártok képviselőihez, illetve az épített örökséggel foglalkozó intézményekhez, szervezetekhez, hogy találjanak megoldást a megye több egykori szász templomának a megmentésére. Cristian Roth-Gross felhívásában rámutat, hogy az észak-erdélyi megyébe 900 éve érkezett szászok fejlődést és jólétet hoztak, de száz év múlva már csak a sírkövek és a furcsa nevek emlékeztetnek rájuk.

És az épített örökség, az értékes evangélikus templomok, melyek egyre rosszabb állapotba kerülnek. A német kisebbség képviselője szerint épp ez a tény késztette arra, hogy kiálljon ezek megmentése érdekében. Felhívásával elsősorban a szász evangélikus templomok aggasztó állapotára akarja felhívni a figyelmet, de megjegyzése szerint ez más műemlékekre is vonatkozhatna a térségben. Mint rámutat, a szász kisebbségnek már csak elenyésző számban maradtak képviselői Beszterce–Naszód megyében, és ezek többnyire előrehaladott korú, idős emberek, akiknek nincs anyagi lehetőségük javításokat eszközölni az egykor nagyszámú, erős gyülekezetnek épül templomokon.

Hívek nélkül maradt istenházák

A szász evangélikus egyháznak alig pár száz tagja van még a megyében, és számuk folyamatosan csökken. Ez többnyire a Németországba, Ausztriába kitelepült egykori híveire támaszkodott anyagilag, de ma már ezek közül is egyre kevesebben élnek, tudnak segíteni – vázolja a szomorú helyzetet Cristian Roth-Gross.

A német politikus szerint azonban nem csak az evangélikus egyház tulajdonában lévő egykori szász templomok állapota katasztrofális, hanem azon istenházáké is, melyeket a szász egyház hívek hiányában más – ortodox, református – egyházaknak engedett át, épp azzal a céllal, hogy gondját viseljék az épületeknek.

„Ezen templomok közül több néhány év, akár hónap alatt összedőlhet” – mutat rá az NDF megyei elnöke. A német politikus szerint az illetékeseknek sürgős beavatkozást kellene eszközölniük az ingatlanokon, biztonságossá kellene tenni ezeket, amíg sor kerülhetne a teljes felújításukra, restaurálásukra. Hogy aztán egy következő lépésként be lehessen majd vonni a turisztikai körforgásba, és a megye román és magyar épített örökségével közösen felkínálni megtekintésre.

 

Kirívó példák

Cristian Roth-Gross felhívásában csupán néhány, kirívó példát sorol fel: ilyen Vermes (románul Vermeș, németül Wermesch, erdélyi szász nyelven Warmesch) egykori evangélikus temploma, melyet a kivándorolt szászok épp amiatt engedtek át az ortodox egyháznak, hogy gondját viselje. A 15. században épült egykori erődített templom mára katasztrofális állapotba került.

Akárcsak a térség többi egykori szász temploma, a községközpont, Szászlekence (románul Lechința, németül Lechnitz, szászul Lachenz) erődített temploma is, melyet a református egyház használ – hasonlóan állagmegőrzési céllal kapta meg a szász evangélikus egyháztól.

A gyümölcs és szőlőtermesztéséről ismert községhez tartozó Kerlés (románul Chiraleș, németül Kirieleis) evangélikus templomának az állapota már amiatt is szomorú, mivel ez alig több mint száz éves, kisebb beavatkozásokkal meg lehetne menteni. Itt a civilek mentik a menthetőt, a Petrus Italus Trust civil szervezet és az evangélikus gyülekezet végzett kisebb beavatkozást magáncégek adománya révén, de még további munkálatokra lenne szükség.

Csak kevéssel van jobb helyzetben Teke (románul Teaca, németül Tekendorf) evangélikus temploma, mely a besztercei után a megye legértékesebb és legimpozánsabb szász műemléke. Az állagmegőrzéshez itt is mielőbbi beavatkozásra lenne szükség, figyelmeztet a német kisebbség megyei vezetője.

Kékesnagyfalu (Corvinești, Niederneudorf), Paszmos (Posmuș, Paßbusch, Poospesch), Sajómagyarós (Șieu-Măgheruș, Ungersdorf) és Jád (Livezile, Jaad) szász templomán szintén sürgős beavatkozásra van szükség, utóbbit a helyi Meinhardt család támogatása révén ugyan kívülről sikerült felújítani, de a tetőzet veszélyes állapotban van.

Kiszsolna (Jelna, Senndorf, Sänder) tető nélkül maradt evangélikus temploma szintén a veszélyeztetett ingatlanok között van, erről a megyei múzeum gondoskodik, miután szentélyében Giotto-freskómásolatot találtak. Ennek megóvását, restaurálását – mint megírtuk – a magyar állam is bőkezűen támogatja.

A felsorolt egyházi épületek mellett még számos világi szorul felújításra, írja az NDF megyei elnöke, ezek listázására viszont nem tér ki.

Cristian Roth-Gross a helyi és országos hatóságok, politikusok mellett valamennyi, az épített örökséget értő-féltő személyhez is intézi felhívását.

„Bár az összes felsorolt műemlék megmentése egy nagyon ambiciózus projekt, boldogak lennénk, ha csak egy részük is visszakapná múltbeli fényét” – fogalmaz Cristian Roth-Gross. Hozzáteszi, hogy a román és magyar épített örökség mellett a szász műemlékek is részei Beszterce–Naszód megye történelmének, és a térség soknemzetiségű színezete csak növelné annak varázsát a turisták körében.

Az észak-erdélyi megyében egyébként nem hatna az újdonság erejével, ha valamelyik templom összedőlne, pár hete ugyanis beomlott az egykoron szintén szászok lakta Tacs (Tonciu, Tatsch) régi református templomának tornya, mely értékes kazettás mennyezetéről híres.

A kiszsolnai templom Giotto-freskómásoltatot rejtő szentélyére magyar kormánytámogatásból került védőtető. A jelenleg magyarlakta település szász evangélikus templomát egyébként épp a református közösség mentette meg, miután megvásárolta azt, és azóta ott tartja az istentiszteleteket.

Pap Melinda, Krónika Online, 2021. május 19.

Kép forrása: Krónika

Kiemelt galéria

Előző kép Következő kép

Kolozs megye 4.

Magyar közösségek, arcok, építészeti emlékek, változások és együttélés a Kis-Szamos völgyében. A Kis-Szamos fővölgye Apahidától Vá...

Friss anyagok

Katasztrofális állapotba került több szász műemlék templom, segítséget kér a német közösség képviselője

Pár éven, de akár hónapon belül is összedőlhet az észak-erdélyi szászok épített örökségének egy része - figyelmeztet a Német Demokrata...

feltöltve 20 napja

Elhunyt az utolsó református magyar asszony a Szalárd melletti Almásfegyverneken

Marika néni volt az utolsó almásfegyverneki református. Ő volt a mi egyszemélyes szórványunk, akit minden nagyobb ünnepen felkerestünk, főleg...

feltöltve 2 hónapja

Elhunyt Páll Zoltán Gyula magyarkályáni lelkipásztor

Az Algyógyi Szórványlelkész Munkaközösség nevében megdöbbenve, de élő reménységgel búcsúzunk hűséges szolgatársunktól, Páll Zoltán...

feltöltve 3 hónapja

Református misszió a Kárpátokon túl

Miklósi Mátyás Csaba lelkipásztor két éve a Kárpátokon túli területeket is magában foglaló Brassói Református Egyházmegye esperese. Tizenhárom...

feltöltve 5 hónapja

Kis Szeben megyei gyöngyszem: Mihályfalva (és Bólya, Bürkös)

Falvak a Szeben megyei Hidegvíz-patak mentén, a dél-erdélyi tájban. Magyar falvak. A ritkán járt dél-erdélyi zugokban, eldugott kis szegletekben....

feltöltve 5 hónapja

Erdélyi Református Egyházkerület Communitas Alapítvány Bethlen Gábor Alap Lauer Edit és a Clevelandi Magyar Baráti Közösség, USA

© 2011 Diaszpóra Alapítvány    Design és programozás: Weblap.ro